Ilyen volt a Learning Through Experience nemzetközi képzés
Mitől működik jól egy közösség? Hogyan lehet úgy tanulni egymástól, hogy közben mindenki biztonságban, bevonva és figyelembe véve érezze magát? Többek között ezekkel a kérdésekkel foglalkozott a „Learning Through Experience” nemzetközi tréning, amelyet 2026 márciusában a spanyolországi Villalibadóban rendeztek meg.
A képzésen résztvevő fiatalok és ifjúsági szakemberek a tapasztalati tanulás módszerein keresztül dolgoztak együtt: sok gyakorlati feladat, közös reflexió, csoportfolyamat és önismereti helyzet segítette őket abban, hogy jobban megértsék a facilitálás, a részvétel és a közösségi működés alapjait. Mindez egy csendes, vidéki környezetben valósult meg, ahol a közös tanulás mellett a kapcsolódásra és a lelassulásra is jutott idő.
Az alábbi beszámolókban Bori és Bálint mesélnek saját élményeikről, a tréning számukra legmeghatározóbb pillanatairól és arról, mit visznek tovább ebből a spanyolországi tapasztalatból.
Villalibado (Burgos), Spanyolország
2026. március 3-9.
Nemzetközi képzés
2 magyar résztvevő
Új élmény
MIT ADOTT NEKÜNK EZ A PROGRAM?
-a magyar csapat tagjainak beszámolója-
Nyitottabbak és elfogadóbbak lettek
Új eszközöket ismertek meg
Jobb facilitátorokká váltak
Megtanultak együttműködni másokkal
Új barátságokat kötöttek
Ifjú táboroztatóként, szervező csapatunkkal mindig is távol akartuk tartani magunktól a pedagógusokat, nehogy megöljék a jó hangulatot. Noha azóta tanítóként is dolgozom, jóval szélesebb tapasztalatom van fiatalokkal, mint amit a közoktatás önmagában adni tud, ezért nem aggódom, mégis fontos cél számomra természetes módon elkerülni a didaktikus működésmódot – nemcsak gyerekek társaságában. A „klasszikus” pedagógiai eszközök már nem működnek, miközben a gyerekek és a tanárok jólléte is sérül. Lehet, hogy természetellenes a múlt századokban kidolgozott, uniformizált módszertan? Lehet, hogy minden, ami intézményesül, egy idő után elveszti adaptivitási rugalmasságát?
Pedagógiai műhelyeimben a személyközpontú, részvételi tanulás értékeit követjük, ahol a felnőtt nem elsősorban tudásátadó, hanem facilitátor – teret nyit, folyamatot kísér, a tanulási motivációt és a szociális készségeket ápolja, különösen kisiskolás korban. A „Learning Through Experience” tréning azért szólított meg, mert pontosan ezt a szemléletet pörgette meg a szociális permakultúra nézőpontjából – a csoportot mint élő rendszert, élő szervezetet látni, vizsgálni, és ennek megfelelően működni benne. Számomra ez új volt. Reméltem, hogy az itt szerzett tapasztalatokat később a mindennapokban is tudom majd használni.
A helyszín – Villalibado és az El Convento – ehhez tökéletes keretet adott. Csendes, vidéki környezetben voltunk, távol a város zajától, sok zölddel, tágas belső udvarral és biztonságos, otthonos belső terekkel. Nagyon jól esett, hogy a fizikai környezet és a tréning szemlélete összhangban volt egymással – sokat beszéltünk arról, hogy a csoportműködést mennyire meghatározza a fizikai és pszichés környezet, amelyben együtt vagyunk. A kétágyas szobák saját fürdőszobával, a figyelmes ellátás és a szervezők gondoskodása mind hozzájárult ahhoz, hogy valóban be tudjunk lépni a közös szociális és tanulási térbe.
A csoport dinamikája napról napra alakult: az eleinte kicsit feszesebb, bizonytalanabb ismerkedésből a hét végére felszabadult, bizalmi légkör lett. Nemcsak a tréninghelyzetekben működtünk jól együtt, hanem a szünetekben, esti beszélgetéseken, közös játékokban is. A trénerek és az önkéntesek végig nagyon jelen voltak, kedvesen, közvetlenül, és folyamatosan azt éreztem, hogy valódi partnerségben dolgozunk velük. Mivel ez volt az első ilyen nemzetközi tréningem, különösen erős élmény volt megtapasztalni az „európai testvériséget” – hogy sokféle országból, sokféle nyelvvel és gondolkodással is tudunk egymás sikerének örülni, egymást emelni, a különbözőségeket kihasználva a közös tulajdonságokra, dolgokra, célokra fókuszálni. Ez a tapasztalat azóta az itthoni kapcsolataimba is átszivárgott, és ez jó, mérhetetlenül jó érzéssel tölt el.
Szakmailag a szociális permakultúra szemléletének mélyítése volt rám a legnagyobb hatással. Nagyon erősen rímelt arra, ahogyan én is látni szeretném különböző szocializációs köreinket, nem kezelendő problémák halmazaként, hanem élő rendszerként, ahol minden résztvevőnek nem csak szükséglete, hanem szerepe, helye is van. A tréningen elméletben és gyakorlatban is vizsgáltuk, hogyan lehet a csoportot így figyelni – milyen mintázatok jelennek meg, hol van feszültség, hol szükséges beavatkozni, és hol elég csak finoman teret tartani. Különösen hasznosnak éreztem a rendszeres érzelmi be- és kicsekkolásokat – a közös munkába való tudatos megérkezést, és a folyamatokat lezáró reflexiókat önállóan, társ- és rendszerszinten.
Fontos felismerés volt számomra az is, hogy a tervezésnek is lehet – és érdemes – struktúrát adni. Nemcsak azt lehet megtervezni, mi és hogyan fog történni egy adott foglalkozáson, hanem azt is, hogy hogyan tervezzünk meg foglalkozásokat: honnan indulunk, milyen rituálé segít ráhangolódni, milyen munkamódszer illik csoportműködésünkhöz, hogyan zárjuk le a munkát.
Emberileg nagyon sok bátorságot kaptam. Nem élek tökéletes angollal, mégis azt éltem meg, hogy tudok kapcsolódni, megértenek, tudok játszani, kérdezni, vitatkozni, kommunikálni. Ez önbizalmat ad ahhoz, hogy a jövőben is bátran jelentkezzek nemzetközi projektekre. Kihívást jelentett a sűrű, napi hatórás tréningprogram, a nap végére valóban elfáradtam, de közben meglepően pihentető volt egy hétre kiszakadni az itthoni közegből, és „csak” a tanulásra, kapcsolódásra figyelni.
A hazatérés óta tartottam egy saját workshopot, amelyet már permakultúrás szemléletben terveztem meg. Nagyon jó vezérfonal volt már a tervezésnél, de a foglalkozás alatt is végig figyelni a résztvevők jóllétére, a csoport dinamikájára, az egyensúlyokra. Heti rendszerességgel működő tanulócsoportunk, vagy alapítványi csapatépítéseink eddig is személyközpontú és a természethez kapcsolódó szellemben működtek, de ez a képzés megerősített abban, hogy ez nemcsak „szép elképzelés”, hanem hatékony és értékes irány. Ezen az úton szeretnék továbbmenni.
Ritka az olyan tér, ahol biztonságosan lehet egyszerre szakmailag és önismeretileg fejlődni, és valódi európai kapcsolatokat építeni. A „Learning Through Experience” utazásként, kikapcsolódásként, európai találkozásként és szakmai továbbképzésként egyszerre volt jelen az életemben. Lelkesen ajánlom, nemcsak pedagógusoknak, hanem minden olyan embernek, aki csoportokkal dolgozik.
Nekem nem a Learning through experience volt az első Erasmus+ nemzetközi képzés, amin részt vettem, de most ez sokat adott. Mindig nagyon érdekes nemzetközi környezetben dolgozni, tanulni, hiszen annyival különbözőbb nézőpontok, gyakorlatok jönnek elő. Nagyon izgalmas barátságok szövődnek, számomra mindig networking lehetőség is egy ilyen projekt. Nyelvtanulási lehetőségnek sem utolsó, hiszen angol a munkanyelv, emellett a résztvevőkkel más nyelveket is lehet gyakorolni, néha akár olyanokat is, amiket nem beszél az ember:)
Ha valaki bizonytalan, szerintem kifejezetten jó tud lenni egy ilyen lehetőség, hiszen mindenki azért megy, hogy kapcsolódjon, nem csak a szervezőknek, hanem a résztvevőknek is fontos, hogy biztonságos közeget alakítsanak ki és bevonjanak mindenkit. Az már csak hab a tortán, hogy egy mindentől eldugott, de csodaszép helyen voltunk és a szervezők finomabbnál finomabb házi készítésű vegetáriánus ételekkel készültek minden étkezésre.
Március harmadikán ugyanazzal a busszal mentünk Burgosba Bálinttal, de éppen csak integetni tudtunk egymásnak, a bemutatkozásra csak a megérkezés után került sor. Mielőtt a Villadiegoba buszra kellett volna szállnunk, volt pár óránk megnézni Burgos legnagyobbb látványosságát, a katedrálist. A következő buszon már érezhetően többségben voltak a projektre érkező fiatalok, itt már megkezdődött a bemutatkozás, de még egy kisbuszozás is várt ránk, hogy a szállásunkra, Villalibadoba érkezzünk Villadiegoból, ameddig járt távolsági busz.
Az első este fókusza a megérkezés és egy minimális ismerkedés volt. Elmagyarázták, hogy hogyan figyelnek arra, hogy fenntartható legyen a munkájuk: ezért vagyunk vidéki helyszínen, ahol pozitív hatása tud lenni a projektnek, illetve a szervezők főznek vegetáriánius menüt, így kontrollálni tudják, milyen alapanyagokból dolgoznak, kevesebb a hulladék. Számomra ez kifejezetten szimpatikus volt, látszott, hogy a projekt beleillik az értékrendjükbe.
A tanulási folyamat öt napra volt bontva. Alapvetően tapasztalati tanulás folyamán ismerkedtünk különböző témákkal, így minden folyamatnak volt egy élményszerzés – reflexió – jelentésalkotás – alkalmazás íve. Ezen kívül nagyon fontos elem volt, hogy voltak kiscsoportos reflexiók minden nap végén, aminek a kivonatát megkapták a szervezők, így látták, hogyan csapódott le az adott nap, reagálni tudtak a visszajelzéseinkre. Ezen kívül volt egy olyan este is, ami egymás kultúrájával való ismerkedésnek volt fenntartva, a többi napon önszerveződő beszélgetőkörök, társasjátékozás, éneklés és felfedező túrák alakultak ki.
Az első nap a kihagyhatatlan névtanulás és ismerkedési körök után egy olyan tevékenységgel indult, ahol magunkból kellett működő gépezetet alkotni, ezen keresztül rögtön egy csomó minden kiderült a csoportdinamikáról és, hogy mennyi minden befolyásolja a közös munkát. Ezután felállítottuk a saját szabályrendszerünket, hogy minél gördülékenyebben működjünk együtt. A délután folyamán azzal ismerkedtünk, hogy hogyan lehet a permakultúra alapvetéseit átépíteni csoportokra, kaptunk tizenkét design pillért, ami segít fenntartható csoportot tervezni. Ezen kívül még azt is körbejártuk, hogy mikor mit tartunk fontosnak abból a hármasból, hogy az emberek jól vannak, hogy a struktúrát megtartsuk és, hogy hogy mindenki igazságosan részesedjen, hogyan lehet ezt jobban kiegyensúlyozni.
A második napon többek között azzal foglalkoztunk, hogy mire van szükségünk egy csoportban való működéshez, hogyan tudunk aktívan részt venni, facilitátorként hogyan lehet a csoportról gondoskodni, bevonni a résztvevőket. Volt szó aktív hallgatásról és arról, hogy milyen szerepeket töltünk be csapatokban, miben érezzük magunkat otthon, mi áll távol tőlünk. Volt egy olyan feladat, ahol Laura, a program facilitátora direkt három nagyon különböző, túlzó módon kezelte a csoportokat. Érdekes volt látni, hogy milyen könnyen megy át kontrollálásba a gondoskodás, ha úgy használjuk. Összeszedtük eszközöket, hogy hogyan lehet a közös munkát hozzáférhetőbbé tenni, milyen határokat, kereteket érdemes szabni, hogyan lehet mindenkit aktivizálni, a részvételt egyenletesen elosztani.
Pénteken a szerepekhez és felelősségekhez kapcsolódó erőt, ‘hatalmat’ jártuk körbe. Többféle játékon keresztül foglalkoztunk azzal, hogy különböző helyzetekben hol van az erő, hogyan lehet ezt felborítani, megváltoztatni. Számomra ennek a napnak a legfontosabb tanulsága az volt, hogy facilitátorként mennyi befolyásunk van és mennyi munka van abban, hogy ezeket tudatosan használjuk. Azt is jó volt tudatosítani, hogy vezetés szerep és cselekvés, nem elnyomás és kifejezetten hasznos ezeket a szerepköröket átláthatóan azonosítani, esetleg forgatni, hogy elkerüljük a kiégést, inaktivitást. Ezen a napon került sor egy Villadiego látogatásra és egy interkulturális estére. Volt tánc, zene, mindenféle tradicionális finomságok:)
Szombaton a személyes határok illetve az azok átlépéséből adódó konfliktusok voltak terítéken. Először a fizikai távolságtól indulva, kevésbé kézzel fogható határok felé mozogtunk, a csoportokban felmerülő feszültséget vizsgáltuk és ötleteltünk, hogy facilitátorként vagy csoporttagként milyen megoldásaink vannak ezt megoldani. Többféle konfliktushelyzetben kerestünk felismerhető mintákat és egy beavatkozási lépcső segítségével próbáltuk deeszkalálni a helyzeteket kis és nagyobb csoportokban is.
Vasárnapra a tanultak átvitele gyakorlatba, illetve egy értékelő-összegző rész jutott. Kis csoportokban rövid workshopokat terveztünk és ki is próbálhattuk magunkat. Utána adhattunk és kaptunk visszajelzést, volt tér átgondolni, mi működött, mi nem és miért. Rögtön igazolódott amit addig is tudtunk, facilitálni rengeteg munka és erőfeszítés. Mindig van mit javítani, de ezalatt a pár nap alatt rengeteg eszközt és példát kaptunk, hogy fejlődhessünk. Volt egy session, ami teljesen a kis csoportos és személyes reflektálást szolgálta, aztán egy teljes csoportos feedback a szervezőknek, mielőtt a hivatalos kérdőíveket is ki kellett töltenünk.
Kilencedikén reggel Villadiegoból busszal Burgosba mentünk, onnan pedig Madridba, hogy hazarepüljünk. Későn este fáradtan, de élményekkel telve értünk vissza Budapestre. Kellett még egy kis idő, hogy minden tapasztalat lecsapódjon, de csak most jön az igazi munka: beépíteni a tanultakat a facilitálásba.
Szeretnél te is hasonló élményekkel gazdagodni?
Vedd fel velünk bátran a kapcsolatot!
Támogasd a munkánkat!
…Hogy minél több fiatalnak nyújthassunk hasonló lehetőségeket.
Ne maradj le aktuális lehetőségeinkről!
A program megvalósulását az Európai Unió Erasmus+ Programja támogatta.
