Búcsúzunk CLUE projektünktől

Búcsúzunk CLUE projektünktől

Búcsúzunk CLUE-games for inclusion projektünktől

A CLUE – games for inclusion ifjúsági csere 2023. március 4-11. között valósult meg Hollókőn. A programon 6 ország fiataljai vettek részt azzal a céllal, hogy részesei legyenek egy interkulturális tanulási élménynek, mely során tudásukat elmélyíthetik  és játékos úton ismerkedhetnek meg a társadalmi befogadás kérdéskörével.

Ennek részeként megismerték az elnyomás és a befogadás formáit, valamint megosztották egymással a közösségükben napi szinten megjelenő rasszizmus, diszkrimináció és gyűlöletbeszéd megnyilvánulási formáit.

A résztvevők emellett saját maguk találtak ki és mutattak be egymásnak olyan  játékokat, outdoor kalandokat, szimulációs feladatokat, melyeken keresztül fejleszthető fiatalok befogadó és elfogadó képessége. 

RÉSZTVEVŐ

ORSZÁG

NAP

ÉLMÉNY

Az ifjúsági csere a fiatalok kulturális és társadalmi érzékenységgel kapcsolatos kompetenciáinak fejlesztésére összpontosított. A projekt célja az volt, hogy elősegítse az európai szintű inklúzió erősödését, azáltal, hogy fejleszti a fiatalok kompetenciáit, és erősíti társadalmi tudatukat. Ezáltal aktív állampolgárokká váljanak és olyan készségeket és értékeket szerezzenek, mint a sokszínűség tisztelete, a tolerancia és a multikulturalizmus.

A tanulási folyamat alapjait a kreativitás, aktív részvétel és a mélyebb kulturális megismerés jelentette. A csere alatt a résztvevők olyan fontos készségeket fejlesztettek, mint a vállalkozói ismeretek, szociális készségek, csoport előtti beszéd, együttműködés vagy tanulás tanulása. Mindezt játékos elemeken keresztül.

A nemzetközi, vegyes csapatokban való közös munka által azt is megértették, hogy egy-egy kérdésben mennyi eltérő aspektus rejlik, és hogy ugyanazon témáról egy más kultúrából érkező ember tökéletesen mást gondolhat, más jelentéstartalmat szűrhet ki, mint mi magunk. 

Nyitottabbá és elfogadóbbá váltak más kultúrák iránt

Megértették a társadalmi befogadás értékeit

Tanultak játékfejlesztésről és játékvezetésről

Megismerték az Erasmus+ Program lehetőségeit

Megtanultak együttműködni és csapatban közösen alkotni

Kapcsolatot építettek, barátságokat kötöttek

A program nagyobb önbizalmat adott, és most már sokkal jobb dolgokat gondolok magamról. Nyíltan tudok beszélni másokkal, és látom, hogy az emberek hajlandóak támogatni a másikat, csak meg kell kérni őket. Ráébredtem arra, hogy én is egy kedves és szimpatikus ember vagyok, és hogy nem minden ember ítélkezik felettem.

Lauren

Scotland (United Kingdom)

Úgy gondoltam, hogy fiam számára jó lehetőség lesz ez a program, hogy kilépjen a komfortzónájából, és új tapasztalatot szerezzen egy másik országról és kultúráról.

Hazatérve fiam sokkal magabiztosabbnak tűnik. Tartja a kapcsolatot más fiatalokkal, akikkel együtt utazott, és üzeneteket vált, ami számára nem olyan könnyű dolog, a súlyos diszlexiája miatt.

Az utazás miatt bizonyos mértékig már elfogadja azt, aki ő. Egészen addig ő volt a „furcsa”, mivel nem járt iskolába, így nincsenek olyan társadalmi körei, mint a társainak. Jó látni őt egyenrangú félként társaival és azt, hogy most terveket készít magának.

G.

Résztvevő édesanyja

MIT ADOTT NEKÜNK EZ AZ IFJÚSÁGI CSERE? 

-a magyar csapat tagjainak beszámolója-

“Mindenkinek ajánlom ezt a programot. Én eleinte nem akartam menni, de szüleim erőltették és rákényszerítettek, hogy részt vegyek rajta. Ezért utólag nagyon hálás vagyok. Úgy gondolom, hogy az ottani szociális körülmények állnak a legközelebb az ember számára ideálishoz. Én egy viszonylag társaságkerülő ember vagyok, aki sokszor jobban élvezi az egyedüllétet, mint bármi mást, de egyszerűen engem is beszippantott ennek a programnak a hangulata.

A programok jók voltak, a csoportvezetők nagyon kedves emberek, akiken látszik, hogy élvezik a munkájukat és szeretnek a fiatalokkal foglalkozni és segíteni nekik, és nemmellesleg az étel minőségét is megfelelőnek találtam. De ami a legfontosabb volt számomra, azok a résztvevők. Nagyon nyitott a légkör és őszintébben viselkednek az emberek, mert tudják, hogy egy hétig tart a program és utána mindenki megy vissza a saját országába, nincs értelme szerepeket játszani, vagy titkolózni a többiek előtt. Az egyének jóval kedvesebbek voltak egymáshoz, ha esetleg két ember között nem volt olyan nagy harmónia, akkor valaki mással barátkoztak, így is szerintem több ember jön el egy ilyen programba, mint amennyit meg lehet igazán ismerni, törvényszerű, hogy nem fogsz mindenkivel jó baráttá válni egy hét alatt.

A program végeztével, a hazaúton azon tűnődtem, hogy miért nem élhetnénk, mi emberek így az emberi társadalomban? Ez a hét annyival természetesebbnek érződött, mint a hétköznapjaim, olyan sokkal egészségesebb életforma lenne, ha így tudnánk élni.”

(Kapuvári Márton, 17 éves)

“Még januárban találkoztam egy felhívással, melyben az állt, hogy Erasmus+ projektben lehet részt venni spanyol, ész, lett, skót és török és persze magyar fiatalokkal. Izgatottan írtam meg a jelentkezésemet bizakodva, hogy idén is részt vehetek majd egy nagyszerű élményben, mint azt tavaly tehettem.

A buszállomáson találkoztam a magyar csapattal, majd együtt belépve a reptér ajtaján nagy örömmel üdvözöltük egymást a már ott lévő külföldi társasággal. Kezdetektől fogva tudtam hogy egy izgalmas és jó hangulatú hétnek fogunk elébe nézni. És milyen jól bejött a megérzésem.

A hét témája a játékokon keresztüli megismerkedés a különböző országokkal és azok kultúrájából állt. És bár mindannyian máshonnan jöttünk, nagyon gyorsan megtaláltuk a közös hangot szerencsére. Hiába vagyunk mások, más országból, háttérrel és anyanyelvvel, mégis van bennünk sok közös. Az esténkénti kártyázások és az éjszakába nyúló bulik nagyon össze tudták kovácsolni az egész társaságot. Meg persze a még hajnali négyig tartó cseverészés a szobában, melytől elválaszthatatlanok lettünk a lányokkal.

Nagyon sokféle programot szerveztek nekünk és mi is egymásnak egyaránt, melyek nehézségeit együtt léptük át, segítve a másikat. Amikor segítségre volt szükségem, akkor a társaim rögtön segítő kezet nyújtottak. Nem tudok elég hálás lenni nekik, amiért ott voltak nekem és tényleg örökre a szívemben maradnak. Nem is beszélve a nagyszerű csoport vezetőinkről, akikre bármikor számíthattunk, a terápiás kutyusnak fogadott Kaviccsal együtt.

Részt venni egy ilyen programon egy nagyon meghatározó élmény. Szerencsémre én már másodjára gazdagodhattam ebben az élményben, és elmondhatom, hogy megéri mindenképpen részt venni. Nem csak amiatt, mert új helyzetekben próbáljuk ki, fejlesztjük magunkat és persze kilépünk a hagyományos mindennapokból, hanem, mert olyan kapcsolatokat szerzünk egy hét alatt, melyek tényleg egy életre szólnak. Közös nyelvünk az angol volt, melyet így nem csak gyakorolhattunk, de nagyban fejleszteni is tudtuk. Meg persze számos szót is tanultunk egymástól. Még most is egy hónap után ugyanúgy beszélünk egymással, felhozva a hétnek az emlékeit, reménykedve, hogy még adatik lehetőség találkoznunk a jövőben. Emiatt sírtam majdnem el magam, mikor búcsúzáskor az egyik észt srác úgy köszönt el, hogy ,,See you next time!”.

Én mindenkinek ajánlom, hogy legalább egyszer próbálja ki magát, és jelentkezzen egy ilyen programra, mert ami tapasztalatot, élményt itt szerez, azt örökre a szívében tudja hordozni.

Összességében mi volt nekem ez a hét?: Fejlődés, tapasztalás, élmény, kaland, nevetés, buli, új barátok. Köszönöm mindenkinek!”

(Bánki-Horváth Jázmin, 17 éves)

“Több okból is nagy várakozással tekintettem az ifjúsági csere program elé. Egyrészt tartottam attól, hogy hogyan fogom tudni megértetni magam angolul. Másrészt én nem Budapesten, hanem a helyszínen találkoztam a csapat többi tagjával. Ennek ellenére hamar megismertem a magyar, illetve a török csapat fiú tagjait, mivel egy szobában voltunk elhelyezve velük.

Másnap belekezdtünk a programokba. Kezdetben kifáraztott az odafigyelés arra, hogy a többiek mit mondanak, és én is meg tudjak szólalni a külömbözö programok és játekok közben. Azonban egyre jobban szórakoztam és egyre bátrabb lettem. Most tapasztaltam meg, hogy egyes népeknek mennyire eltérő a mentalításuk, szokásaik, életszemléletük.

Egy hétig tartott ugyan a program, de nagy hatással volt rám. Ez alatt az egy hét alatt mély barátságot nem sikerült ugyan kötnöm, de az élményeken túl észrevettem magamon, hogy sokkal bátrabban beszélek angolul. Nagyon szépen köszönöm a lehetőseget!”

(Gyurcsák András, 17 éves)

“Igazából nehéz lenne megfogalmazni mit is jelentett pontosan az az egy hét, de nagyon sok új tapasztalatot szereztem és a legviccesebb, hogy akkor nem is éreztem mennyi mindent tanultam, csak azután miután visszatértem a hétköznapokban.

Amióta idegen nyelveket tanulok mindig streszes volt számomra hogy huzamosabb ideig csak az adott nyelven beszéljek viszont ez az egy hét mutatta meg nekem, hogy az, hogy egy másik nyelven beszélünk az egy eszköz, hogy kapcsolatokat és barátságokat teremtsünk és megismerkedjünk olyan új dolgokkal, amik segítenek jobban megérteni mások kultúráit, hagyományait és a körülöttünk lévő világot. Persze arra is rájöttem hogy sokkal fontosabb megpróbálni magunkat kifejezni, mint hogy nem megszólalni csak azért, mert nem a legnagyobb nyelvtani helyeséggel tudjunk elmondani, amit szeretnénk.

Egy hét alatt az egész társaság szerintem egy olyan családias és elfogadó atmoszférát teremtett maga köré, hogy szinte már az első nap után azt éreztem hogy bárkihez oda mehetek beszélgetni, az a személy kíváncsi rám és a kultúrámra egyaránt. Sokat segített az is hogy mindenki nyitott és érdeklődő volt.

Talán a legfontosabb tapasztalat, amit kaptam az az volt, hogy nem számít honnan származunk, mind hasonló korú fiatalok vagyunk, hasonló dolgok foglakoztanank és hasonló céljaink, gondolatainak lehetnek. És persze érdemes kihangsúlyozni, hogy nagyon rövid idő alatt egy összetartó és szerintem ezen az egy héten túlmutató társasággá kovácsolódtunk.

Jó érzés volt látni, hogy a legtöbb nemzet mennyire büszke a kultúrájára, a nemzetük sajátosságaira és vívmányaira. Nem csak felszínesen, hanem tényleg saját tapasztalatok és élmények által ismertem meg mások hagyományait és nemzeti értékeit, és azt is, hogyan viszonyulnak másokhoz és hogy élik meg az életet vagy a mindennapokat.

Az Erasmus+ programot számomra az emberek tették emlékezetessé, és az, hogy úgy ismertem meg mások kultúráját, életfelfogását és mentalitását, hogy egyszerűen csak élveztem a társaságukat.” 

(Juhász Réka, 18 éves)

“Mit adott nekem ezaz ifjúsági csere?

Első sorban új barátokat, de megismerhettem más kultúrákat, országokat. Sok mindent tanultam más országok problémáiról és az együttműködés fontosságáról. Mindezt egy nagyon jó környezetben, kedves, segítő emberek társaságában.

Minden egyes nap másfajta programok voltak. A foglalkozások pedig közelebb hozták egymáshoz a társaságot. Ez a hét hatalmas élmény volt és még sokáig emlékezni fogok arra, amit ott tanultam.”

(Kapuvári Márk, 15 éves)

“Jó érzés volt megtapasztalni, hogy habár különböző kultúrákból érkezünk, mások a szokásaink és a mentalitásunk, mégis mindig megtaláltuk a közös hangot és jókat tudtunk beszélgetni!

Igaz, hogy csak egy hétig tartott a program, de olyan tapasztalatokkal lettem gazdagabb, amik sokáig velem maradnak.”

(Czövek Minna, 15 éves)

Szeretnél te is hasonló élményekkel gazdagodni?

Kövess minket, hogy értesülhess aktuális lehetőségeinkről!

Amikor szakemberek találkoznak

Amikor szakemberek találkoznak

Ébresztő!

A nap, amikor szakemberek találkoznak...

Eljött végre a nagy nap, amikor hivatalosan is elindult Ébresztő! projektünk. Innen nincs visszaút. 2018. március 4-én 12 lelkes, fiatalokkal foglalkozó szakember találkozott, hogy útjára indítsa Ébresztő! projektünket.

A projekt alapját az az elképzelés adja, hogy a fiatalokat képesség kell tenni arra, hogy elmondhassák véleményüket olyan kérdésekben, melyek a településük, helyi közösségük fejlődését szolgálja. Hiszen véleményünk van, de nem mindegy milyen ruhába öltöztetve adjuk azt tovább másoknak. Fiatalok közösségeit olyan tudással vértezünk fel tehát, melyek elengedhetetlenek ahhoz, hogy döntéshozókkal kommunikálni tudjanak, illetve elképzeléseiket, akciókká, tevékenységgé tudják formálni és ezzel tenni tudjanak településük és közösségük fejlődésért.

A projektet 15 szakember és döntéshozó segíti, akik nemcsak tudásukat osztják meg egymással és a fiatalokkal, hanem tapasztalatcserén keresztül egy aktívan együttműködő közösségé alakulnak, akik közös erővel tesznek az ifjúságügy fejlesztéséért és a településeken élő fiatalok tevékeny közösséggé való szervezéséért.

Szakembereink lelkesen vágnak bele a mintegy egy éves folyamatot magába foglaló közös munkába és a tapasztalatcserébe. Lesz itt minden amire szükség lehet: nagyszabású szakmai konferencia, többnapos képzések, kiadványfejlesztés és networking. Szakembereink innovatív ötleteit követve a következő hónapban mintegy 20 fiatalokból álló csoportot (3-4 fő) toborzunk, akik részt vesznek majd a projekt fejlesztő folyamataiban, konferenciáinkon és képzéseinken, valamint lehetőséget kapnak döntéshozókkal való találkozásra is. Fiatalok közösségei az ország minden részéről csatlakoznak a projekthez, melynek végső célja, hogy egy ötlet, elképzelés valós folyamattá tudjon alakulni.

Projektünk következő lépéseiről is folyamatosan beszámolunk majd, addig is maradjatok velünk és ne feledjétek:

Ébresztő! – megéri ébernek maradni!

Tudj meg többet az Ébresztő! projektről ITT!

Egy kívülálló a PlayIT-en

Egy kívülálló a PlayIT-en

Egy kívülálló a PlayIT-en

Nagy érdeklődéssel, ugyanakkor előzetes tapasztalatok híján látogattam ki 2017. november 19-én a PlayIT-re. A terület ugyan némiképp távol áll tőlem, azonban kíváncsi voltam, a játék általi fejlesztés milyen új távlatokat nyithat az oktatásban.

Elsőként a Lego videójátékok sátrába vetődtem el: kaptam az alkalmon, s ki is próbáltam az egyik játékot: egy feltartóztathatatlan Lego figurát irányíthattam földön, vízen, azonban arra nem sikerült rájönnöm, hogy a rettenthetetlen harcosnak mi is lenne a küldetése. Nem voltam rest, megkérdeztem az utánam következő játékosokat, hogy mi is a játék célja, de ők sem tudták megmondani. Sajnos a helyzet más kiállítóknál is megismétlődött: a játék bonyolult képi világában nem tudtam eligazodni, nem voltak világosak a keretek, a szabályok, s sajnos nem volt kihez fordulni.

Alapvetően a számítógépes játékok miatt érkeztem, de az egyik színpadon a youtuberek között zajló beszélgetés hasonlóképp újdonság volt a számomra. A résztvevők fiatalos lendülettel több fontos megállapítást is tettek. 

Egyikük arról beszélt, hogy az alpári, gyerekes kommentekre nem lehet mentség a kor, másikuk úgy vélte, hogy a „követő” semmiképp nem lehet „alattvaló”, s mindannyian hangsúlyozták, hogy a kritika nem állhat meg ott, hogy valami tetszett, valami jó volt, hanem azt is meg kell mutatnia, miért. Az információhiány ellenben e rendezvény esetében is kiütközött: alig találtam valakit, aki meg tudta s egyszersmind meg is akarta volna mondani, hogy kik is beszélgettek a színpadon.

A számítógépes játékokról azonban annyi fogalmam volt már, hogy gyakorlásuk akár az e-sportig is elvezethet. Kissé nehézkesen ugyan, de az információs pultnál megkaptam a szükséges felvilágosítást, így a Lenovo szervezésében a League of Legends döntőjét követhettem figyelemmel, amit szakkommentátorok közvetítése egészített ki. 

Mielőtt azonban ebben elmélyedtem volna, lehetőségem volt kipróbálni a Counter-Strike: Global Offensive játékot, ahol az ellenfelem egy tízéves forma fiú volt. Felváltva voltunk terroristák, illetve terrorelhárítók, s keményen kellett egymás harcosait legyilkolnunk. Frusztrálóan hatott rám, ahogy a játék elején sorban ölték meg az embereimet, de az sem volt jobb, amikor nekem sikerült lelőnöm az ellenség harcosait. A kissrác a végén nagyon rendes volt, elismerően szólt a játékerőmről, én ellenben zavartan álltam, hogy akkor tulajdonképp mihez is gratulálhatnék: hogy ennyi embert ilyen sikeresen mészárolt le?

Ezen intermezzo után kezdtem alaposabban figyelni a League of Legends döntőjét: sajnos azonban a szakkommentálás ellenére sem sikerült megértenem, hogy a képernyőn szaladgáló figurák milyen szabályok szerint működnek, ki mit csinál, s egyáltalán mi is történik. Nem tudtam eligazodni a játék képi világában, az események számomra követhetetlennek bizonyultak.

Ahogy kifelé tartottam a Hungexpóról, elkaptam egy apa és fia közötti beszélgetés foszlányát: az apa kérdésére, hogy jó volt-e eljönni, a gyermek úgy válaszolt, hogy jó volt, tetszett neki a program.

Magam is mindenképp a program hozadékának tartom, hogy olyan világba nyerhettem bepillantást, amiről korábban alig tudtam valamit. Mind a youtuberek tevékenysége, mind az e-sport számomra eddig ismeretlen volt. A rendezvény azt is megmutatta, hogy a felnövekvő generációk számára milyen fontosak a számítógépes játékok. Az irántuk megmutatkozó érdeklődés a készségfejlesztés terén így komoly potenciált rejthet magában.

A rendezvény ugyanakkor a bennük rejlő veszélyekre is rávilágított. A saját példámon tapasztalhattam meg, hogy milyen szorongást képes kelteni a befogadóban, ha a szükséges információ és támogatás nélkül vág bele a játékba. S sajátos módon a képernyő előtt ülő játékos magányát is átélhettem: a standoknál a személyes jelenlét hiánya megmutatta, hogy mennyire fontos lenne, hogy legyen kivel megbeszélni, amit a játék során átél az ember.

Ezért úgy vélem, hogy a számítógépes játékok megkövetelte összpontosítást, figyelmet és gondolkodást megfelelő keretbe kell foglalni. A vetélkedés természetesen együtt jár a győzni akarással, a küzdelemmel, azonban teljességgel indokolatlan, hogy a versenyszellem a kíméletlen fegyveres harc terepén bontakozzék ki. S azt is el kell kerülni, hogy a játékosban tudat alatt az a képzet alakuljon ki, hogy minden pótolható, kicserélhető, mert a való élet nem játszható vissza.

Az e-sport fokozatosan teret hódít, sportágként való elismerését a magyar kormány is támogatja. Ebben a helyzetben különösen is fontos, hogy a technológiai lehetőségekkel úgy éljünk, hogy az az emberi személyiség kibontakozását hathatósan segítse.

Írta: Szalacsi Szabolcs

Felejtés és emlékezés Utøya-n

Felejtés és emlékezés Utøya-n

Felejtés és emlékezés Utøya szigetén

Október 16-tól 20-ig részt vettem egy tréningen Norvégiában, Utøya szigetén. Az egy hetes kurzust a European Wergeland Center szervezte az Európa Tanács támogatásával azzal a céllal, hogy a No Hate Speech Mozgalom keretében kidolgozott „We Can” kézikönyvet és használatát megismertesse a résztvevőkkel. A kézikönyv az alternatív- és ellen narratívák kidolgozásához ad útmutatást, amivel a gyűlöletbeszédet tápláló sztereotípiák ellen vehetjük fel a harcot. Ez alatt az egy hét alatt sokszor feltettem magamnak a kérdést, hogy mit fogok hazatérés után elmesélni erről a tréningről. Végül úgy döntöttem, hogy a száraz technikai részletek helyett elsőként azt osztanám meg veletek, hogy milyen volt megérkezni a szigetre.
Azonban a düh napról napra elszállt. A norvég trénerekkel és résztvevőkkel való beszélgetések során értettem meg, hogy a szigetet nem a felejtés miatt nyitották újra, hanem az emlékezés miatt. A norvég közbeszédben heves viták alakultak ki a terrorakció után. Mi legyen az elkövetővel? Érdemel-e fair tárgyalást egy ilyen kegyetlen ember? Mi legyen a szigettel? Bezárják örökre vagy nyissák újra és legyen ez egy hely a jövő nemzedékeinek, ami emlékezteti őket arra hova vezet a gyűlölet? És a norvégok döntöttek. Döntöttek, hogy kilépnek a gyűlölet köréből. A megbocsájtást és a szembenézést választották. Ekkor világossá vált számomra, hogy a megbocsájtás nem egyenlő a felejtéssel és a gyengeséggel. Épp ellenkezőleg, mi sem könnyebb annál, minthogy bent maradjunk a körben felszabadulást keresve, s így az erőszak csak újabb erőszakot, és gyűlölködést szül. Azonban rendkívüli erővel, tartással és szembenézéssel ez a kör megszakítható. Ez az érzés felszabadít minden fájdalom alól, és ez a választás minden ember és társadalom előtt ott áll.
Utøya szigete sokunknak ismerős lehet a hírekből. 2011. július 22-én hatvankilenc diák vált Anders Breivik terrorista akciójának áldozatává ezen a helyen. Az Oslo kormányzati negyedében elkövetett robbantás és a Munkáspárt ifjúsági szervezetének nyári táborát célpontként választó terrorakciója tisztán ideológiai indíttatású volt. Azonban ebben a beszámolóban nem az ideológiák harcát szeretném kiemelni, hanem a norvég emberek hozzáállását, amelyből talán a legtöbbet tanultam ezalatt az egy hét alatt. A tréning első napján gombóccal a torkomban jártam végig a szigetet, ahol a trénerünk Ingrid pontos leírást adott az eseményekről. Szinte láttam magam előtt az életükért futó fiatalokat. A legtöbb épület le lett rombolva a sziget újranyitásakor, kivéve a régi ebédlőt. A golyókkal átitatott falak köré egy tanulócentrumot hoztak létre, ahol egy emlékkiállítás vezet át percről-perce az eseményeken. Az első nap végén nem éreztem mást csak dühöt. Dühös voltam, hogy eljöttem erre a szigetre tanulni, ismerkedni, és tapasztalni. Dühös voltam, hogy a szigetet újranyitották, és újabb fiatalok százai jöhetnek ide tanulni, ismerkedni, élni. Élni, amitől Breivik hatvankilenc embert fosztott meg ezen a helyen.

Habár a felejtés gondolatmenete nem kapcsolódott túlzottan a tréning témájához, azonban úgy érzem, hogy a tanulási folyamatomhoz rengeteget hozzáadott. Ez alatt az egy hét alatt sok érdekes embert megismertem, akikkel különböző dilemmákat feszegettünk. Ezekről a következő postomban fogok beszámolni nektek.

Írta: Angeli Viktória