Itt kezdődik –  Ifjúsági önkormányzatok országos konferenciája

Itt kezdődik –  Ifjúsági önkormányzatok országos konferenciája

Itt kezdődik - Ifjúsági önkormányzatok és helyi részvételi jó gyakorlatok konferenciája

Az “Itt kezdődik” konferencia célja, hogy országos szinten összekapcsolja a Magyarországon működő ifjúsági önkormányzatokat, valamint azokat a települési önkormányzatokat, amelyek aktívan dolgoznak a helyi fiatalok bevonásán, részvételének erősítésén és a fiatalokkal való párbeszéd fejlesztésén. A konferencia nyitott minden érdeklődő önkormányzat, ifjúsági önkormányzat, fiatalokkal foglalkozó civil szervezet és szakmai szereplő számára. A program célja, hogy közös gondolkodási és kapcsolódási platformot teremtsen azoknak a fiataloknak, döntéshozóknak és szakmai szervezeteknek, akik helyi szinten szeretnék erősíteni a fiatalok aktív részvételét.

A konferencia szervezője a Tudatos Ifjúságért Alapítvány, együttműködésben az Európa Tanács Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusának magyarországi ifjúsági küldöttével.

A konferencia célja

A konferencia közvetlen célja, hogy elindítson egy országos szakmai és ifjúsági párbeszédet arról, hogyan lehet megerősíteni a fiatalok helyi döntéshozatalban való részvételét és hogyan tudnak egymástól tanulni a már működő ifjúsági önkormányzatok, valamint azok a települések, ahol még nincs kialakult részvételi struktúra. A program hosszabb távú célja egy olyan kapcsolati háló megalapozása, amely segíti az ifjúsági önkormányzatok közötti együttműködést, láthatóvá teszi a jó önkormányzati gyakorlatokat és ösztönzi azokat a településeket is, ahol a fiatalok bevonása jelenleg még kevésbé intézményesített formában működik.

A konferencián való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. A jelentkezéseket azok sorrendjében fogadjuk és igazoljuk vissza, a helyszín létszám kapacitásának figyelembe vételével. A maximális létszám elérése után a regisztrációt lezárjuk.

A konferencia időpontja: 2026.06.25. 10.00 – 15.00

A konferencia helyszíne: Kult7 Erzsébetváros (1075 Budapest, Király utca 11.)

Regisztrációs határidő: 2026. június 22.

Nap

:

Óra

:

Perc

:

Mp

Regisztrálok

A KONFERENCIA TERVEZETT PROGRAMJA:

9:30-10:00 Érkezés, regisztráció
10:00-10:30 Megnyitó

Erzsébetváros Önkormányzata
Tudatos Ifjúságért Alapítvány
Komenda Virág – CoE Congress ifjúsági delegált

10:30-11:10 Nyitóelőadás: Miért fontos a fiatalok helyi részvétele?

Rövid szakmai felvezető arról, hogy miért kulcskérdés a fiatalok bevonása a helyi döntéshozatalba, milyen kihívások láthatók Magyarországon és milyen lehetőséget jelentenek az ifjúsági önkormányzatok.


Előadó: Fazekas Anna

11:10-12:00 Kerekasztal-beszélgetés: Fiatalok és önkormányzatok közös döntési terei

A beszélgetés célja, hogy különböző nézőpontokból mutassa be a fiatalok helyi részvételének lehetőségeit: önkormányzati döntéshozói, ifjúsági önkormányzati, civil és szakmai oldalról.

Vendégek:

  • Szücs Balázs, VII. kerület alpolgármestere
  • Komenda Virág – CoE Congress ifjúsági delegált
  • Szabó János – ifjúsági refens Cegléd város Önkormányzata Fiatalok Együttműködése a Ceglédi Sikeres Közösségekért Egyesület (FECSKE), 


Moderál: Szilas Kincső (önkormányzati képviselő Kispest, TIP alumni)

12:00 -12:45 Ebédszünet
12:45-14:30 Párhuzamos szakmai blokkok

A blokk: Szakmai együttműködési lehetőségek az ifjúsági önkormányzatok között


Kerekasztal beszélgetés arról, hogy milyen feladata lehet egy országos kapcsolódási platformnak vagy ernyőszervezeti szereplőnek az ifjúsági önkormányzatok támogatásában.

Vendégek:
Szalai Zita – szakmai igazgató, Tudatos Ifjúságért Alapítvány (TIA)
Beke Márton – művelődésszervező, közösségi és civil fejlesztő, a GYIÖT operatív vezetője
Szücsné Posztovics Ilona – Tatabánya Megyei Jogú Város polgármestere, CoE Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusa – magyar delegáció tagja
Gál Vanessza – elnök, Ceglédi Ifjúsági Önkormányzat elnök 

Moderátor: Kocsis Adél Jázmin (Tudatos Ifjúságért Alapítvány)

B blokk: Fiatalok a helyi demokráciában – workshop, tapasztalat csere


A blokk az Európa Tanács Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusához kapcsolódóan mutatná be, hogy helyi, országos és európai szinten miért kiemelt kérdés a fiatalok helyi és regionális döntéshozatalba való bevonása.

Tervezett témák:

  • Mit jelent a fiatalok részvétele helyi demokratikus szinten?
  • Milyen felelőssége van az önkormányzatoknak?
  • Hogyan lehet a fiatalokat partnerként kezelni?
  • Milyen jó példák vannak Magyarországon?

Moderál: Komenda Virág CoE Congress ifjúsági delegált, TIA

    14:30-15:00 A konferecia zárása

     

    AZ EGY ASZTALNÁL PROJEKTRŐL

    A projekt során az Európai Ifjúsági Célokhoz kapcsolódó párbeszédsorozatot valósítunk meg, melyben a fiatalok és a témában szakértő döntéshozók, közéleti szereplők kötetlen keretek között tudnak elköteleződni és konstruktív párbeszédet folytatni, mely mind a két fél számára előnyökkel jár és előidézi a fiatalok aktív bevonását a döntéshozatali és közéleti folyamatokba.

    Fontos számunkra, hogy a fiatalok ne csak lehetőséget kapjanak véleményük kifejezésére, hanem megtanulják, hogyan képviseljék hitelesen az érdekeiket, és hogyan hozzanak létre alulról jövő kezdeményezéseket, valamint hogyan kezdeményezzenek párbeszédet saját érdekeik mentén. A projekt tevékenységei mind arra ösztönzi a fiatalokat, hogy aktívan részt vegyenek a demokratikus életben, és előmozdítsák a véleménymegosztást a fiatalok és a döntéshozók között, ezzel fejlesztve képességeiket és attitűdjüket.

    Kérdésed van?

    3 + 7 =

    A Konferencia az Európai Unió társfinanszírozásával valósul meg, a Tudatos Ifjúságért Alapítvány ‘Egy Asztalnál – részvételi beszélgetések a párbeszéd előmozdításáért’ projektje keretében. 

    Légy részese a Debunking Fake News ifjúsági cserének!

    Légy részese a Debunking Fake News ifjúsági cserének!

    Résztvevőket keresünk a Debunking Fake News ifjúsági cserére

    • Érdekel, hogyan lehet felismerni az álhíreket és tudatosabban használni az internetet?
    • Szeretnél nemzetközi környezetben tanulni, új barátokat szerezni és fejleszteni a kritikus gondolkodásodat?
    • Ismerkednél Spanyolország három településével is és egy igazán izgalmas 8 nap alatt felfedeznéd a spanyol és a lett kultúrákat is? 

    Akkor jelentkezz a Debunking Fake News: Digital Literacy and Critical Thinking in Young People Erasmus+ ifjúsági cserére Spanyolországba!

    debunking fake news ifjúsági csere

    év közötti fiatalok

    résztvevő csoport

    magyar fiatal

    Az ificseréről

    A Debunking Fake News: Digital Literacy and Critical Thinking in Young People ifjúsági csereprogram 2026. szeptember 2-10. között kerül megrendezésre Alicanteban, Gorgaban és Morairában, Spanyolországban, 18 fiatal és vezetőik aktív részvételével. A programra 3 országból, Lettországból, Spanyolországból és Magyarországról érkezik majd 6-6 fiatal és csoportvezetőik.

    A projekt célja, hogy a fiatalok fejlesszék digitális műveltségüket, kritikus gondolkodásukat és médiatudatosságukat. A program során interaktív workshopokon, szimulációkon, csapatfeladatokon és nemzetközi együttműködésekben vehetsz részt, miközben megismered, hogyan terjednek az álhírek, milyen hatással vannak a társadalomra, és hogyan lehet hiteles információforrásokat azonosítani.

    A résztvevők különböző országokból érkeznek, így lehetőséged lesz más kultúrák megismerésére és a nemzetközi kapcsolatok építésére is.

    A projekt helyszínei és a programok

    A program első része Alicantéban zajlik, ahol városi és kulturális programok, valamint a projekt témájához kapcsolódó műhelymunkák várják a résztvevőket.

    A csere során ellátogatunk a Gorga nevű kis faluba is, ahol helyi közösségi aktivitásokban veszünk részt. A nemzetközi csoportok különböző országok hagyományos játékait, kreatív foglalkozásait és interaktív programjait mutatják be a helyi közösség számára.

    A projekt második felét Morairában töltjük, ahol a tanulási programok mellett szabadtéri és közösségépítő tevékenységek is helyet kapnak.

    309 Euro
    utazási hozzájárulás

    Szállás és étkezés a La Florida (Alicante) és a La Marina (Moraira) ifjúsági házakban

    7 napon keresztül tartó izgalmas programok

    Ismerekedés 3 ország fiataljaival 

    Ha szeretnél részt venni ezen az izgalmas nemzetközi kalandon, fejleszteni digitális készségeidet és megtanulni, hogyan navigálj tudatosan az online információk világában, jelentkezz!

    És nem utolsó sorban egy intenzív angol nyelvtanfolyammal is felér!

    JELENTKEZZ MÉG MA, de legkésőbb június 28-ig!
    Bővebb információ: Szalai Zita, szakmai vezető – erasmusplus@tudatosifjusag.hu
    A kiválasztást a jelentkező motivációja alapján végezzük, nemi, vallási, etnikai hovatartozástól függetlenül. A kiválasztás során előnyt élveznek a vidéki térségekben élő fiatalok, kiemelten Nógrád vármegye térségét, illetve azok, akik első alkalommal vesznek részt ilyen programon. 
    A program megvalósulását az Európai Unió Erasmus+ Programja támogatja. 

    Ha érdekelnek a hasonló programok, iratkozz fel a hírlevelünkre, hogy az elsők között értesülhess aktuális lehetőségeinkről!

    Támogass minket, hogy továbbra is folytathassuk a munkánkat és még több fiatalnak nyújthassunk ilyen lehetőségeket!

    Eco Pathways ifjúsági csere Portugáliában

    Eco Pathways ifjúsági csere Portugáliában

    Résztvevőket keresünk az Eco Pathways ifjúsági cserére

    Szeretnél egy hetet eltölteni a természetben, új embereket megismerni Európa különböző országaiból, miközben a fenntarthatóságról és a közösségek szerepéről tanulsz?

    7

    Csatlakozz az Eco Pathways Erasmus+ ifjúsági cseréhez Portugáliában!

    eco pathways ifjúsági csere

    éveseknek

    résztvevő ország

    magyar fiatal

    A programról

    A programra 2026. július 4–11. között kerül sor a különleges szépségű Soajo településen, a Peneda-Gerês Nemzeti Park szívében. A résztvevők Portugáliából, Szlovákiából, Görögországból, Magyarországról, Lettországból és Lengyelországból érkeznek, hogy közösen fedezzék fel a természet, a fenntartható életmód és a helyi közösségek kapcsolatát.

    A program során nemformális tanulási módszerekkel, gyakorlati tevékenységeken keresztül dolgozunk majd fel különböző témákat. Lesznek műhelyfoglalkozások, csapatkihívások, interkulturális programok, valamint túrák és folyami trekkingek a nemzeti park lenyűgöző természeti környezetében.

    Utazási hozzájárulás 395 €-ig

    Soajo, Portugália

    2026. július 4-11.

    Egy héten keresztül tartó izgalmas programok

    Fontos!

    Ez a program egy valóban természetközeli élményt kínál: a szállás egy ökocampingben lesz, ahol a résztvevők közös sátrakban alszanak, és kültéri zuhanyzókat, mosdókat használnak.

    A program ideje alatt erdők, hegyek, vízesések és túraútvonalak vesznek majd körül bennünket, így azoknak ajánljuk, akik szeretnek túrázni és kempingezni – vagy készen állnak kilépni a komfortzónájukból.

    Kinek szól?

    • 18–30 év közötti fiatalok
    • Akiket érdekel a természet, a fenntarthatóság és a szabadtéri programok
    • Akik nyitottak az új tapasztalatokra és a nemzetközi tanulásra

    A részvétel Erasmus+ támogatással valósul meg, a szállás és étkezés biztosított, az utazási költségek pedig a program szabályai szerint visszatérítésre kerülnek.

    INFOPACK

    JELENTKEZZ MÉG MA, de legkésőbb június 14-ig!
    Bővebb információ: Szalai Zita, szakmai vezető – erasmusplus@tudatosifjusag.hu
    A kiválasztást a jelentkező motivációja alapján végezzük, nemi, vallási, etnikai hovatartozástól függetlenül. A kiválasztás során előnyt élveznek a vidéki térségekben élő fiatalok, illetve azok, akik első alkalommal vesznek részt ilyen programon. 
    A motivációd kifejezéséhez kérjük használd saját szavaidat. A nem AI eszközökkel készített jelentkezéseket a kiválasztás során előnyben részesítjük. Köszönjük, ha összefoglalod nekünk, miért szeretnél részt venni a programon. 
    A program megvalósulását az Európai Unió Erasmus+ Programja támogatja. 

    Neked is van egy ötletedet? Te is szeretnél nálunk önkénteskedni? Te is szeretnél ilyen klassz dolgokat csinálni nálunk?

    Írj nekünk!

    Iratkozz fel a hírlevelünkre!

    Ne maradj le aktuális lehetőségeinkről!

    Vegyél rész a Rural roots – Shared futures ifjúsági cserén

    Vegyél rész a Rural roots – Shared futures ifjúsági cserén

    Résztvevőket keresünk a Rural roots - Shared futures ifjúsági csereprogramra

    smile Szeretnél egy hetet eltölteni Spanyolországban egy izgalmas ifjúsági program keretében? 

    smile Fontos számodra vidéki fiatalként, hogy aktív tagja legyél közösségednek? 

    smile Fontos számodra a társadalmi befogadás kérdése, hiszel a kulturális sokszínűségben és az olyan európai értékekben, mint a tolerancia, a különbözőségek elfogadása vagy az aktív állampolgárság?

    smile Szeretnél nemzetközi környezetben fejlődni és új dolgokat kipróbálni? 

    smile Szeretnéd nemzetközi környezetben fejleszteni angol nyelvtudásod és valós társalgásokban részt venni hasonló korú fiatalokkal? 

     Amennyiben a fenti kérdésekre IGEN a válaszod,
    ez a programlehetőség biztosan neked szól!

     

    év közötti fiatalok

    résztvevő csoport

    magyar fiatal

    A Rural root – Shared futures ifjúsági csereprogram 2026. július 26 – augusztus 2. között kerül megrendezésre Morairában, Spanyolországban, ahol mintegy 27 fiatal és vezetőik aktív részvételével. A programra 3 országból, Lettországból, Spanyolországból és Magyarországról érkezik majd kildenc-kilen fiatal és csoportvezetőik.

    A Rural root – Shared futures ifjúsági csere célja a fiatalok kompetenciáinak fejlesztése, különös tekintettel a kulturális és társadalmi érzékenységre. A projekt célja az európai társadalmakba való beilleszkedés elősegítése, a fiatalok társadalmi befogadással kapcsolatos attitűdjének fejlesztése révén. Emellett bevonjuk őket a döntéshozatalba és képessé tesszük őket arra, hogy felelősségteljes polgárokká váljanak, megértve a sokszínűség, a tolerancia és a multikulturalizmus értékeit.

    Az ifjúsági csere során vidéki térségekben, kistelepüléseken élő fiatalok kapnak lehetőséget arra, hogy megosszák egymással helyi szokásaikat, miközben megismerik egymás kulturális hátterét és képesség válnak erősebb közösségi kapcsolatok kialakítására. 

    309 Euro
    utazási hozzájárulás

    Szállás és étkezés a La Marina ifjúsági házban

    6 napon keresztül tartó izgalmas programok

    Ismerekedés 3 ország fiataljaival 

    Légy részese egy aktív részvételre és a fiatalok bevonására építő ifjúsági csereprogramnak, melyben mindezt te is megtapasztalhatod. És nem utolsó sorban egy intenzív angol nyelvtanfolyamnak is felér!
    JELENTKEZZ MÉG MA, de legkésőbb június 21-ig!
    Bővebb információ: Szalai Zita, szakmai vezető – erasmusplus@tudatosifjusag.hu
    A kiválasztást a jelentkező motivációja alapján végezzük, nemi, vallási, etnikai hovatartozástól függetlenül. A kiválasztás során előnyt élveznek a vidéki térségekben élő fiatalok, kiemelten Nógrád vármegye térségét, illetve azok, akik első alkalommal vesznek részt ilyen programon. 
    A program megvalósulását az Európai Unió Erasmus+ Programja támogatja. 

    Neked is van egy ötletedet? Te is szeretnél nálunk önkénteskedni? Te is szeretnél ilyen klassz dolgokat csinálni nálunk?

    Írj nekünk!

    Jelentkezz a Connected by Roots ifjúsági cserére!

    Jelentkezz a Connected by Roots ifjúsági cserére!

    Résztvevőket keresünk a Connected by Roots ifjúsági csereprogramra

    Szeretnél több önbizalmat, önismeretet és új élményeket szerezni?


    Kipróbálnád, hogyan segíthet a természet, a művészet és a közösség a mentális jólléted megőrzésében?


    Nyitott vagy arra, hogy nemzetközi környezetben ismerj meg új embereket és szerezz új barátokat?

    7

    Csatlakozz a Connected by Roots ifjúsági cseréhez!

    Connected by roots ifjúsági csere
    Connected by roots ifjúsági csere

    Az ificseréről

    A program középpontjában az önismeret, a mentális jóllét és a természettel való kapcsolódás áll. Egy héten keresztül különböző országokból érkező fiatalokkal együtt fedezheted fel, hogyan lehetsz tudatosabb önmagaddal és a környezeteddel kapcsolatban.

    A projekt során olyan módszerekkel ismerkedhetsz meg, amelyek segítenek jobban megérteni saját érzéseidet, csökkenteni a szorongást, és magabiztosabban kapcsolódni másokhoz. Mindezt támogató, biztonságos és elfogadó légkörben.

    Mit várhatsz a programtól?

    Természetközeli és szabadtéri programokat

    Beszélgetéseket a mentális jóllétről és a mindennapi kihívásokról

    Kreatív és művészeti workshopokat

    Nemzetközi barátságokat és kulturális élményeket

    Mindfulness és önismereti foglalkozásokat

    Inspirációt arra, hogyan vigyázz jobban önmagadra és a környezetedre

    Kinek szól?

    A program 13-16 év közötti fiataloknak szól, akik nyitottak más kultúrákra, szívesen ismerkednek, szeretnek beszélgetni fontos témákról, és kíváncsiak arra, hogyan gondolkodnak más országokban élő kortársaik. Neked szól, ha szeretnél kilépni a megszokott környezetedből, új barátságokat kötni, fejlődni kommunikációban és angolban, és közben egy támogató, nemzetközi közösség része lenni.

    Aktív részvételre épülő foglalkozások

    2026. július 2-8.

    Egy hét tele izgalmas programokkal

    Nemzetközi környezet

    INFOPACK

    JELENTKEZZ MÉG MA, de legkésőbb június 14-ig!
    Bővebb információ: Szalai Zita, szakmai vezető – erasmusplus@tudatosifjusag.hu
    A kiválasztást a jelentkező motivációja alapján végezzük, nemi, vallási, etnikai hovatartozástól függetlenül. A kiválasztás során előnyt élveznek a vidéki térségekben élő fiatalok, kiemelten Nógrád vármegye térségét, illetve azok, akik első alkalommal vesznek részt ilyen programon. 
    A motivációd kifejezéséhez kérjük használd saját szavaidat. A nem AI eszközökkel készített jelentkezéseket a kiválasztás során előnyben részesítjük. Köszönjük, ha összefoglalod nekünk, miért szeretnél részt venni a programon. 
    A program megvalósulását az Európai Unió Erasmus+ Programja támogatja. 

    Neked is van egy ötletedet? Te is szeretnél nálunk önkénteskedni? Te is szeretnél ilyen klassz dolgokat csinálni nálunk?

    Írj nekünk!

    Iratkozz fel a hírlevelünkre!

    Ne maradj le aktuális lehetőségeinkről!

    Vegyél részt a Care to Act képzésen Portugáliában!

    Vegyél részt a Care to Act képzésen Portugáliában!

    Résztvevőket keresünk a Care to Act nemzetközi képzésre

    Szeretnél magabiztosabban reagálni, ha egy fiatal mentálisan nehéz helyzetben van?


    Érdekel, hogyan tudsz támogatóbb, biztonságosabb közeget teremteni a közösségedben?

    A Care To Act egy nemzetközi Erasmus+ képzés, amely az ifjúsági munkások mentális egészséggel kapcsolatos tudását és eszköztárát fejleszti.

     

    Care to Act nemzetközi képzés

    Braga, Portugália

    2026. május 30. –

    június 5.

    Nemzetközi képzés

    Szállás: Centro de Juventude de Braga

    3 magyar résztvevő, 18 év felett

    A projektről

    A képzés során:

    • jobban megérted a fiatalokat érintő mentális egészségügyi kihívásokat;
    • megtanulod felismerni a lelki nehézségek korai jeleit;
    • gyakorlati eszközöket kapsz a támogató reakciókhoz;
    • dolgozol azon, hogyan lehet biztonságosabb és támogatóbb környezetet teremteni.

    A cél, hogy a mindennapi ifjúsági munkádban is használható tudással és önbizalommal térj haza.

    A képzésen 7 ország fiataljai és ifjúsági munkásai vesznek részt: Portugália, Magyarország, Ciprus, Törökország, Írország, Spanyolország és Lettország.

    Miért érdemes jelentkezni?

    • gyakorlati tudást kapsz, amit azonnal használni tudsz;
    • nemzetközi kapcsolatokra teszel szert;
    • új nézőpontokat ismersz meg;
    • fejlődik az önismereted és a kommunikációd;
    • egy támogató, inspiráló közeg részévé válsz.

    Jelentkezz, ha…

    • elmúltál 18 éves;
    • ifjúsági munkával foglalkozol, vagy aktív vagy fiatalokkal dolgozó közösségekben;
    • érdekel a mentális egészség és a fiatalok jólléte;
    • szeretnél fejlődni és új eszközöket tanulni;
    • nyitott vagy mások tapasztalataira és a közös gondolkodásra;
    • szívesen dolgozol nemzetközi környezetben;
    • vállalod, hogy a tanultakat később megosztod a saját közösségedben.
    Légy részese egy aktív részvételre és a résztvevők bevonására építő képzési programnak, melyben fejlesztheted készségeidet!
    JELENTKEZZ MÉG MA, de legkésőbb május 17-ig!
    Bővebb információ: Szalai Zita, szakmai vezető – erasmusplus@tudatosifjusag.hu

    INFO PACK

    A kiválasztást a jelentkező motivációja alapján végezzük, nemi, vallási, etnikai hovatartozástól függetlenül.
    A kiválasztás során előnyt élveznek a vidéki térségekben élők.
    A motivációd kifejezéséhez kérjük használd saját szavaidat. A nem AI eszközökkel készített jelentkezéseket a kiválasztás során előnyben részesítjük. Köszönjük, ha összefoglalod nekünk, miért szeretnél részt venni a programon. 
    A program megvalósulását az Európai Unió Erasmus+ Programja támogatja. 

    Neked is van egy ötletedet? Szeretnél nálunk önkénteskedni és hasonló programokat megvalósítani?

    Írj nekünk!

    Támogass minket, hogy folytathassuk a munkánkat és még több fiatalnak nyújthassunk lehetőségeket!

    Köszönünk minden segítséget!

    Ne maradj le aktuális lehetőségeinkről!