Project Management Cookbook nemzetközi képzés élmények

Project Management Cookbook nemzetközi képzés élmények

Ilyen volt a Project Management Cookbook képzés Lettországban

Project Management Cookbook nemzetközi képzés

Négy magyar résztvevőnk 2026 tavaszán Lettországban vett részt a Project Management Cookbook Erasmus+ képzésen, ahol a projektmenedzsment témáját interaktív módszereken, közös feladatokon és nemzetközi együttműködésen keresztül fedezték fel.

A program nemcsak szakmai fejlődést, hanem felejthetetlen élményeket is tartogatott: új kultúrák megismerését, inspiráló beszélgetéseket, közös kalandokat és új barátságokat.

Olvasd el résztvevőink beszámolóit, és ismerd meg, milyen lehetőségeket kínálnak az Erasmus+ nemzetközi képzések azoknak a fiataloknak, akik nyitottak a tanulásra, az utazásra és az új tapasztalatokra.

Drusti, Lettország

2026. március 26 – április 3.

Nemzetközi képzés

4 magyar résztvevő

Új élmény

MIT ADOTT NEKÜNK EZ A PROGRAM?

-a magyar csapat tagjainak beszámolója-

Nyitottabbak és elfogadóbbak lettek

Új eszközöket ismertek meg

Fejlesztették a projektmenedzsment készségeiket

Megtanultak együttműködni másokkal

Új barátságokat kötöttek

Még sosem voltam ilyen jellegű Erasmuson, ezért kicsit félve, de annál nagyobb izgalommal mertem belevágni. Nekem a TIA adta lehetőségeket egy barátom ajánlotta, illetve Instagramon találkoztam párszor velük. Pár héttel a jelentkezésem után meg is kaptam az üzenetet, hogy elfogadták azt, de még akkor sem hittem el, hogy költségmentesen, illetve szervezetten elutazhatok Lettországba. Megkaptam minden szükséges jegyet és iratot az elkövetkező héthez és repülhettem is északra. 

Számomra egy hatalmas élmény volt az egész ott töltött idő. A Project Management Cookbook képzést egy lett szervezet rendezte meg, egy hatalmas erdőben megtalálható kastélyban. Kicsit félve buszoztunk a sötétben a semmi közepén, de kellemes csalódásként ért mindenkit a szállásunk. 

A hét során rengeteg programban volt részünk. Megtanulhattuk, hogyan is tudunk csapatban dolgozni, illetve ötleteinket közös mederbe terelni. Volt alkalmunk együtt főzni, saját nemzeteink táncát betanítani egymásnak a tűz körül és egy kedves kis lett várossal is megismerkedhettünk.

Amit pedig fontos megemlítenem az az, hogy egy Erasmus során milyen új barátságokkal, szoros emberi kötelékekkel gazdagodhatunk. Rengeteg kedves, vicces és okos embert ismerhettem meg, akiket remélem még viszont láthatok. Többségüknek ez a projekt már a sokadik alkalmuk volt, így hihetetlen volt számomra látni, mennyi új lehetőségem lesz még új helyeket, embereket megismerni. Egy teljesen új világ tárult a szemem elé.

Köszönöm az Erasmus programnak és a TIA-nak, hogy lehetőséget nyújtanak minden fiatalnak új országok és kultúrák felfedezésére. Mindenkinek tiszta szívvel ajánlom, hogy merjen belevágni egy ilyen kalandba, mert én nem csalódtam.

Lili

Erre a csodás, de rövid nemzetközi képzés Lettországban zajlott le. Egy országban amit nagyon szeretek. Európa egyik legjobb helye, mégis kevesen látogatják. Az elvarázsolt erdők, művészek, természetkedvelők országa. Már másodjára voltam ott, elsőnek szintén a TIA-val egy Erasmus+ program keretein belül.

A képzés témája a projektmenedzsment volt, sokat tanultunk arról hogyan kell egy Erasmus+ vagy más projektet szervezni, sínen tartani, a lehető legjobb módon lebonyolítani. Nem egyszerű téma, az EU bürokratikus útvesztőjében bármit szervezni, támogatást kapni, szabályok szerint ezt tenni. Legfőképp ilyenekről beszélgettünk, sokan megosztották a tudásukat akik már szerveztek ilyet.

Mindezt egy gyönyörű helyszínen: a semmi közepén, messzi mindentől, erdők és tavak közt egy kastélyszerű hatalmas házban. Itt le tudtunk csendesedni, kapcsolódni a természettel. Nekem a kedvencem a tradícionális fatüzelésű szauna volt, ahol szauna szeánszt tartottam az embereknek, utána pedig a kastélyból kiszaladva a teliholdas estén mind beleugrottunk a még vékonyan befagyott tóba. Még a mediterrán barátaink is bevállalták, nem csak az északi népek. Nekem ez az emlék volt a legszebb.

Továbbra is mindenkinek nagyon ajánlom az Erasmus programokra való jelentkezést! Egy európai fiatal életében szerintem kihagyhatatlan. Illetve a legjobb mód fiatalon más kultúrák megismerésére és a nyelvtanulásra is. Hiába tanulják a nyelvet az iskolában, az csak a nyelvtani rendszerben segít. Használni kell, beszélgetni sokat, úgy lehet csak megtanulni angolul vagy bárhogy. Sok szerencsét!

Jonatán

Apukám nagyon szereti azt a viccet, amiben a jó pap sírjára a “befejezte tanulmányait” feliratot vésik. Ezzel nem sikerült éppen tanulásra ösztönöznie, viszont a szemlélete velem maradt. Beszámolómban a szakmai Erasmus mobilitásban való részvételre szeretnélek ösztönözni titeket 7 napos márciusi mobilitásom bemutatásán keresztül, amit Lettországban töltöttem (mivel olyan jól nem tudok viccet mesélni, mint apukám).

A Project Management Cookbook képzést a lett RED nonprofit szervezet hirdette meg, akik egy, a lettországi egyetemeken használatban lévő, kétezres évek közepén kifejlesztett projektmenedzsment elméletüket frissítették és igazították a modern kihívásokhoz. Az elmélet azt állítja, hogy a projektmenedzsment olyan, mint egy közös konyhai főzés.

A képzésen 4-4 lett, bolgár, olasz, portugál, belga, spanyol és magyar résztvevő vett részt különböző korcsoportokból és eltérő projektekkel, szakmai háttérrel. Az intenzív képzés március 26-tól április 03-ig tartott egy vidéki helyszínen Drusti közelében, Lettország keleti részén. Mivel a tavalyi tavaszt szintén Skandináviában és a Baltikumban töltöttem, mindenképpen úgy alakítottam az érkezést, hogy egy nappal hamarabb érkezzem. Rigai találkozási helyszínünkre már a főváros nosztalgikus benyomásaival akartam megérkezni.

A Project Management Cookbook képzés felépítése elméleti szekciókra, csoportfeladatokra és energizerekre épült. Ezeket árnyalták drámapedagógiai, pénzügyi, pitch és a Belbin tesztre épülő kérdőívek is. Minden képzési nap első és utolsó programja egy morning circle és záróreflexió volt.

A zsúfolt programban a 2. nap estéje volt az első valódi közös projektünk, ami egy low-budget, 32 fős vacsora elkészítése volt. 

A 3. napon divatbemutató-szimulációban vettünk részt, ahol 25 perc alatt szabászati cafadékokból a kreativitásunkra hagyatkozva kellett olyan táskát alkotnunk partnerünknek, ami kifejezi a személyiségét. 

A feladatok során a délelőttökön tanult elméleti pilléreket gyakoroltuk, mint a profilalkotás egy projekt tervezésében, vagy a projektek örökös alapproblémái (time – quality – resources).

Számomra a projektmenedzsment gyakorlati fókuszú tanulásán túl a többiek kultúrájának megismerése és a különböző nézőpontok megfigyelése volt a legizgalmasabb. A differenciált korcsoport és partnerszervezetek következtében sokat tanultam társaimtól a kortárs portugál képzőművészetről, a belga projektmenedzselési mentalitásról és a marketing fontosságáról, egy nagyon érdekes, nosztalgikus művészeti látásmódot a balti művészetről, a spanyol és olasz felsőoktatásról.

A mobilitás alatt egymással is sikerült jobban megismerkednünk, így értékes kulturális és szakmai tapasztalatcserére is sor került. A 3. napon ellátogattunk Cesisbe, a lettek egy kedvelt történelmi városába, így az egyhetes utazást követően a lett vidéket és kultúrát is sikerült jobban megismernünk.

Összegezve az elmúlt hetet és a mobilitás élményeit, az Erasmus+ szakmai képzést mindenkinek javasolni tudom, aki olyan készségeket szeretne elsajátítani és a környezetében, munkájában kamatoztatni, amelyekre nem feltétlenül épül formális oktatási forma.

(A szakmai mobilitások lebonyolításával Európa-szerte nonprofit szervezetek foglalkoznak, amelyek gyakran a közösségi médiában hirdetik meg először képzéseiket –ahogyan én is rátaláltam–, így érdemes követni ezeket a fejleményeket és szervezeteket.)

Annabella

A doktori védésemet követően vettem részt az Erasmus+ programban, tulajdonképpen közvetlenül utána, még aznap este találtam rá erre a lehetőségre. Akkor úgy éreztem, hogy egy rövid időre jó alkalom lehet kiszakadni a megszokott munkakörnyezetemből és új tapasztalatokat szerezni. Korábban már részt vettem egy Erasmus+ programban, amelyről nagyon pozitív emlékeim maradtak, ezért ez a tapasztalat is hozzájárult a gyors döntésemhez.

A jelentkezésen nem gondolkodtam sokáig, de ezt a döntést egyáltalán nem bántam meg. Egyrészt korábban még nem jártam Lettországban, másrészt kiemelten fontosnak tartottam az idegen nyelvi kommunikációm fejlesztését. Nálam ez akkor működik a legjobban, ha folyamatosan használat közben vagyok „kényszerítve” a nyelvre, így ez a program ideális lehetőséget biztosított erre.

A képzés témája is közel állt hozzám, mivel a munkám során már korábban is találkoztam projektmenedzsmenthez kapcsolódó feladatokkal. A kurzus rávilágított arra, hogy ezt a területet nem érdemes pusztán tankönyvi anyagként kezelni, hiszen a gyakorlatban sokkal összetettebb és dinamikusabb. Nem véletlenül mondják, hogy „a gyakorlat teszi a mestert”, ez itt különösen igaz volt.

Az Erasmus+ program során lehetőségem volt sok különböző országból érkező résztvevővel együtt dolgozni és tanulni. Valószínűleg ezekkel az emberekkel más körülmények között soha nem találkoztam volna, sem kulturális, sem földrajzi okok miatt. A képzés minden napja gondosan felépített, intenzív volt, és nemcsak szakmai tudást adott, hanem önismereti szempontból is hasznosnak bizonyult.

Számomra különösen érdekes volt, hogy a megszokott munkahelyi helyzetemhez képest itt megváltozott a szerepem: általában én voltam a csapat egyik fiatalabb tagja, ami sokszor bizonytalanságot jelentett számomra. Ebben a közegben azonban egy nagyon elfogadó, támogató csapat alakult ki, ahol kortól, nemtől, nemzetiségtől és háttértől függetlenül mindenki egyenrangúan tudott együtt dolgozni.

A program során nemcsak szakmai ismereteket szereztem, hanem fejlődött a kommunikációs készségem és az önbizalmam is. A projektmenedzsment gyakorlati megközelítése különösen hasznos volt számomra, és több olyan elemet is láttam, amelyet a későbbi munkám során is tudok majd alkalmazni.

Összességében rendkívül hasznos tapasztalatnak tartom a részvételt. Nemcsak szakmailag, hanem személyes fejlődés szempontjából is sokat adott, ezért szívből ajánlom mindenkinek, aki hasonló lehetőségen gondolkodik, hogy éljen vele, és tapasztalja meg, milyen hatással van egy ilyen intenzív nemzetközi környezet.

Alexandra

Szeretnél te is hasonló élményekkel gazdagodni?

Vedd fel velünk bátran a kapcsolatot!

Támogasd a munkánkat!

…Hogy minél több fiatalnak nyújthassunk hasonló lehetőségeket.

Ne maradj le aktuális lehetőségeinkről!

A program megvalósulását az Európai Unió Erasmus+ Programja támogatta.

Jelentkezz a Connected by Roots ifjúsági cserére!

Jelentkezz a Connected by Roots ifjúsági cserére!

Résztvevőket keresünk a Connected by Roots ifjúsági csereprogramra

Szeretnél több önbizalmat, önismeretet és új élményeket szerezni?


Kipróbálnád, hogyan segíthet a természet, a művészet és a közösség a mentális jólléted megőrzésében?


Nyitott vagy arra, hogy nemzetközi környezetben ismerj meg új embereket és szerezz új barátokat?

7

Csatlakozz a Connected by Roots ifjúsági cseréhez!

Connected by roots ifjúsági csere
Connected by roots ifjúsági csere

Az ificseréről

A program középpontjában az önismeret, a mentális jóllét és a természettel való kapcsolódás áll. Egy héten keresztül különböző országokból érkező fiatalokkal együtt fedezheted fel, hogyan lehetsz tudatosabb önmagaddal és a környezeteddel kapcsolatban.

A projekt során olyan módszerekkel ismerkedhetsz meg, amelyek segítenek jobban megérteni saját érzéseidet, csökkenteni a szorongást, és magabiztosabban kapcsolódni másokhoz. Mindezt támogató, biztonságos és elfogadó légkörben.

Mit várhatsz a programtól?

Természetközeli és szabadtéri programokat

Beszélgetéseket a mentális jóllétről és a mindennapi kihívásokról

Kreatív és művészeti workshopokat

Nemzetközi barátságokat és kulturális élményeket

Mindfulness és önismereti foglalkozásokat

Inspirációt arra, hogyan vigyázz jobban önmagadra és a környezetedre

Kinek szól?

A program 13-16 év közötti fiataloknak szól, akik nyitottak más kultúrákra, szívesen ismerkednek, szeretnek beszélgetni fontos témákról, és kíváncsiak arra, hogyan gondolkodnak más országokban élő kortársaik. Neked szól, ha szeretnél kilépni a megszokott környezetedből, új barátságokat kötni, fejlődni kommunikációban és angolban, és közben egy támogató, nemzetközi közösség része lenni.

Aktív részvételre épülő foglalkozások

2026. július 2-8.

Egy hét tele izgalmas programokkal

Nemzetközi környezet

INFOPACK

JELENTKEZZ MÉG MA, de legkésőbb június 14-ig!
Bővebb információ: Szalai Zita, szakmai vezető – erasmusplus@tudatosifjusag.hu
A kiválasztást a jelentkező motivációja alapján végezzük, nemi, vallási, etnikai hovatartozástól függetlenül. A kiválasztás során előnyt élveznek a vidéki térségekben élő fiatalok, kiemelten Nógrád vármegye térségét, illetve azok, akik első alkalommal vesznek részt ilyen programon. 
A motivációd kifejezéséhez kérjük használd saját szavaidat. A nem AI eszközökkel készített jelentkezéseket a kiválasztás során előnyben részesítjük. Köszönjük, ha összefoglalod nekünk, miért szeretnél részt venni a programon. 
A program megvalósulását az Európai Unió Erasmus+ Programja támogatja. 

Neked is van egy ötletedet? Te is szeretnél nálunk önkénteskedni? Te is szeretnél ilyen klassz dolgokat csinálni nálunk?

Írj nekünk!

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Ne maradj le aktuális lehetőségeinkről!

Ilyen volt a Learning Through Experience nemzetközi képzés

Ilyen volt a Learning Through Experience nemzetközi képzés

Ilyen volt a Learning Through Experience képzés Spanyolországban

Learning Through Experience nemzetközi képzés

Mitől működik jól egy közösség? Hogyan lehet úgy tanulni egymástól, hogy közben mindenki biztonságban, bevonva és figyelembe véve érezze magát? Többek között ezekkel a kérdésekkel foglalkozott a „Learning Through Experience” nemzetközi tréning, amelyet 2026 márciusában a spanyolországi Villalibadóban rendeztek meg.

A képzésen résztvevő fiatalok és ifjúsági szakemberek a tapasztalati tanulás módszerein keresztül dolgoztak együtt: sok gyakorlati feladat, közös reflexió, csoportfolyamat és önismereti helyzet segítette őket abban, hogy jobban megértsék a facilitálás, a részvétel és a közösségi működés alapjait. Mindez egy csendes, vidéki környezetben valósult meg, ahol a közös tanulás mellett a kapcsolódásra és a lelassulásra is jutott idő.

Az alábbi beszámolókban Bori és Bálint mesélnek saját élményeikről, a tréning számukra legmeghatározóbb pillanatairól és arról, mit visznek tovább ebből a spanyolországi tapasztalatból.

Villalibado (Burgos), Spanyolország

2026. március 3-9.

Nemzetközi képzés

2 magyar résztvevő

Új élmény

MIT ADOTT NEKÜNK EZ A PROGRAM?

-a magyar csapat tagjainak beszámolója-

Nyitottabbak és elfogadóbbak lettek

Új eszközöket ismertek meg

Jobb facilitátorokká váltak

Megtanultak együttműködni másokkal

Új barátságokat kötöttek

Ifjú táboroztatóként, szervező csapatunkkal mindig is távol akartuk tartani magunktól a pedagógusokat, nehogy megöljék a jó hangulatot. Noha azóta tanítóként is dolgozom, jóval szélesebb tapasztalatom van fiatalokkal, mint amit a közoktatás önmagában adni tud, ezért nem aggódom, mégis fontos cél számomra természetes módon elkerülni a didaktikus működésmódot – nemcsak gyerekek társaságában. A „klasszikus” pedagógiai eszközök már nem működnek, miközben a gyerekek és a tanárok jólléte is sérül. Lehet, hogy természetellenes a múlt századokban kidolgozott, uniformizált módszertan? Lehet, hogy minden, ami intézményesül, egy idő után elveszti adaptivitási rugalmasságát?

Pedagógiai műhelyeimben a személyközpontú, részvételi tanulás értékeit követjük, ahol a felnőtt nem elsősorban tudásátadó, hanem facilitátor – teret nyit, folyamatot kísér, a tanulási motivációt és a szociális készségeket ápolja, különösen kisiskolás korban. A „Learning Through Experience” tréning azért szólított meg, mert pontosan ezt a szemléletet pörgette meg a szociális permakultúra nézőpontjából – a csoportot mint élő rendszert, élő szervezetet látni, vizsgálni, és ennek megfelelően működni benne. Számomra ez új volt. Reméltem, hogy az itt szerzett tapasztalatokat később a mindennapokban is tudom majd használni.

A helyszín – Villalibado és az El Convento – ehhez tökéletes keretet adott. Csendes, vidéki környezetben voltunk, távol a város zajától, sok zölddel, tágas belső udvarral és biztonságos, otthonos belső terekkel. Nagyon jól esett, hogy a fizikai környezet és a tréning szemlélete összhangban volt egymással – sokat beszéltünk arról, hogy a csoportműködést mennyire meghatározza a fizikai és pszichés környezet, amelyben együtt vagyunk. A kétágyas szobák saját fürdőszobával, a figyelmes ellátás és a szervezők gondoskodása mind hozzájárult ahhoz, hogy valóban be tudjunk lépni a közös szociális és tanulási térbe.

A csoport dinamikája napról napra alakult: az eleinte kicsit feszesebb, bizonytalanabb ismerkedésből a hét végére felszabadult, bizalmi légkör lett. Nemcsak a tréninghelyzetekben működtünk jól együtt, hanem a szünetekben, esti beszélgetéseken, közös játékokban is. A trénerek és az önkéntesek végig nagyon jelen voltak, kedvesen, közvetlenül, és folyamatosan azt éreztem, hogy valódi partnerségben dolgozunk velük. Mivel ez volt az első ilyen nemzetközi tréningem, különösen erős élmény volt megtapasztalni az „európai testvériséget” – hogy sokféle országból, sokféle nyelvvel és gondolkodással is tudunk egymás sikerének örülni, egymást emelni, a különbözőségeket kihasználva a közös tulajdonságokra, dolgokra, célokra fókuszálni. Ez a tapasztalat azóta az itthoni kapcsolataimba is átszivárgott, és ez jó, mérhetetlenül jó érzéssel tölt el.

Szakmailag a szociális permakultúra szemléletének mélyítése volt rám a legnagyobb hatással. Nagyon erősen rímelt arra, ahogyan én is látni szeretném különböző szocializációs köreinket, nem kezelendő problémák halmazaként, hanem élő rendszerként, ahol minden résztvevőnek nem csak szükséglete, hanem szerepe, helye is van. A tréningen elméletben és gyakorlatban is vizsgáltuk, hogyan lehet a csoportot így figyelni – milyen mintázatok jelennek meg, hol van feszültség, hol szükséges beavatkozni, és hol elég csak finoman teret tartani. Különösen hasznosnak éreztem a rendszeres érzelmi be- és kicsekkolásokat – a közös munkába való tudatos megérkezést, és a folyamatokat lezáró reflexiókat önállóan, társ- és rendszerszinten.

Fontos felismerés volt számomra az is, hogy a tervezésnek is lehet – és érdemes – struktúrát adni. Nemcsak azt lehet megtervezni, mi és hogyan fog történni egy adott foglalkozáson, hanem azt is, hogy hogyan tervezzünk meg foglalkozásokat: honnan indulunk, milyen rituálé segít ráhangolódni, milyen munkamódszer illik csoportműködésünkhöz, hogyan zárjuk le a munkát. 

Emberileg nagyon sok bátorságot kaptam. Nem élek tökéletes angollal, mégis azt éltem meg, hogy tudok kapcsolódni, megértenek, tudok játszani, kérdezni, vitatkozni, kommunikálni. Ez önbizalmat ad ahhoz, hogy a jövőben is bátran jelentkezzek nemzetközi projektekre. Kihívást jelentett a sűrű, napi hatórás tréningprogram, a nap végére valóban elfáradtam, de közben meglepően pihentető volt egy hétre kiszakadni az itthoni közegből, és „csak” a tanulásra, kapcsolódásra figyelni.

A hazatérés óta tartottam egy saját workshopot, amelyet már permakultúrás szemléletben terveztem meg. Nagyon jó vezérfonal volt már a tervezésnél, de a foglalkozás alatt is végig figyelni a résztvevők jóllétére, a csoport dinamikájára, az egyensúlyokra. Heti rendszerességgel működő tanulócsoportunk, vagy alapítványi csapatépítéseink eddig is személyközpontú és a természethez kapcsolódó szellemben működtek, de ez a képzés megerősített abban, hogy ez nemcsak „szép elképzelés”, hanem hatékony és értékes irány. Ezen az úton szeretnék továbbmenni.

Ritka az olyan tér, ahol biztonságosan lehet egyszerre szakmailag és önismeretileg fejlődni, és valódi európai kapcsolatokat építeni. A „Learning Through Experience” utazásként, kikapcsolódásként, európai találkozásként és szakmai továbbképzésként egyszerre volt jelen az életemben. Lelkesen ajánlom, nemcsak pedagógusoknak, hanem minden olyan embernek, aki csoportokkal dolgozik.

Bálint

Nekem nem a Learning through experience volt az első Erasmus+ nemzetközi képzés, amin részt vettem, de most ez sokat adott. Mindig nagyon érdekes nemzetközi környezetben dolgozni, tanulni, hiszen annyival különbözőbb nézőpontok, gyakorlatok jönnek elő. Nagyon izgalmas barátságok szövődnek, számomra mindig networking lehetőség is egy ilyen projekt. Nyelvtanulási lehetőségnek sem utolsó, hiszen angol a munkanyelv, emellett a résztvevőkkel más nyelveket is lehet gyakorolni, néha akár olyanokat is, amiket nem beszél az ember:)

Ha valaki bizonytalan, szerintem kifejezetten jó tud lenni egy ilyen lehetőség, hiszen mindenki azért megy, hogy kapcsolódjon, nem csak a szervezőknek, hanem a résztvevőknek is fontos, hogy biztonságos közeget alakítsanak ki és bevonjanak mindenkit. Az már csak hab a tortán, hogy egy mindentől eldugott, de csodaszép helyen voltunk és a szervezők finomabbnál finomabb házi készítésű vegetáriánus ételekkel készültek minden étkezésre.

Március harmadikán ugyanazzal a busszal mentünk Burgosba Bálinttal, de éppen csak integetni tudtunk egymásnak, a bemutatkozásra csak a megérkezés után került sor. Mielőtt a Villadiegoba buszra kellett volna szállnunk, volt pár óránk megnézni Burgos legnagyobbb látványosságát, a katedrálist. A következő buszon már érezhetően többségben voltak a projektre érkező fiatalok, itt már megkezdődött a bemutatkozás, de még egy kisbuszozás is várt ránk, hogy a szállásunkra, Villalibadoba érkezzünk Villadiegoból, ameddig járt távolsági busz.

Az első este fókusza a megérkezés és egy minimális ismerkedés volt. Elmagyarázták, hogy hogyan figyelnek arra, hogy fenntartható legyen a munkájuk: ezért vagyunk vidéki helyszínen, ahol pozitív hatása tud lenni a projektnek, illetve a szervezők főznek vegetáriánius menüt, így kontrollálni tudják, milyen alapanyagokból dolgoznak, kevesebb a hulladék. Számomra ez kifejezetten szimpatikus volt, látszott, hogy a projekt beleillik az értékrendjükbe.

A tanulási folyamat öt napra volt bontva. Alapvetően tapasztalati tanulás folyamán ismerkedtünk különböző témákkal, így minden folyamatnak volt egy élményszerzés – reflexió – jelentésalkotás – alkalmazás íve. Ezen kívül nagyon fontos elem volt, hogy voltak kiscsoportos reflexiók minden nap végén, aminek a kivonatát megkapták a szervezők, így látták, hogyan csapódott le az adott nap, reagálni tudtak a visszajelzéseinkre. Ezen kívül volt egy olyan este is, ami egymás kultúrájával való ismerkedésnek volt fenntartva, a többi napon önszerveződő beszélgetőkörök, társasjátékozás, éneklés és felfedező túrák alakultak ki.

Az első nap a kihagyhatatlan névtanulás és ismerkedési körök után egy olyan tevékenységgel indult, ahol magunkból kellett működő gépezetet alkotni, ezen keresztül rögtön egy csomó minden kiderült a csoportdinamikáról és, hogy mennyi minden befolyásolja a közös munkát. Ezután felállítottuk a saját szabályrendszerünket, hogy minél gördülékenyebben működjünk együtt. A délután folyamán azzal ismerkedtünk, hogy hogyan lehet a permakultúra alapvetéseit átépíteni csoportokra, kaptunk tizenkét design pillért, ami segít fenntartható csoportot tervezni. Ezen kívül még azt is körbejártuk, hogy mikor mit tartunk fontosnak abból a hármasból, hogy az emberek jól vannak, hogy a struktúrát megtartsuk és, hogy hogy mindenki igazságosan részesedjen, hogyan lehet ezt jobban kiegyensúlyozni.

A második napon többek között azzal foglalkoztunk, hogy mire van szükségünk egy csoportban való működéshez, hogyan tudunk aktívan részt venni, facilitátorként hogyan lehet a csoportról gondoskodni, bevonni a résztvevőket. Volt szó aktív hallgatásról és arról, hogy milyen szerepeket töltünk be csapatokban, miben érezzük magunkat otthon, mi áll távol tőlünk. Volt egy olyan feladat, ahol Laura, a program facilitátora direkt három nagyon különböző, túlzó módon kezelte a csoportokat. Érdekes volt látni, hogy milyen könnyen megy át kontrollálásba a gondoskodás, ha úgy használjuk. Összeszedtük eszközöket, hogy hogyan lehet a közös munkát hozzáférhetőbbé tenni, milyen határokat, kereteket érdemes szabni, hogyan lehet mindenkit aktivizálni, a részvételt egyenletesen elosztani. 

Pénteken a szerepekhez és felelősségekhez kapcsolódó erőt, ‘hatalmat’ jártuk körbe. Többféle játékon keresztül foglalkoztunk azzal, hogy különböző helyzetekben hol van az erő, hogyan lehet ezt felborítani, megváltoztatni. Számomra ennek a napnak a legfontosabb tanulsága az volt, hogy facilitátorként mennyi befolyásunk van és mennyi munka van abban, hogy ezeket tudatosan használjuk. Azt is jó volt tudatosítani, hogy vezetés szerep és cselekvés, nem elnyomás és kifejezetten hasznos ezeket a szerepköröket átláthatóan azonosítani, esetleg forgatni, hogy elkerüljük a kiégést, inaktivitást. Ezen a napon került sor egy Villadiego látogatásra és egy interkulturális estére. Volt tánc, zene, mindenféle tradicionális finomságok:)

Szombaton a személyes határok illetve az azok átlépéséből adódó konfliktusok voltak terítéken. Először a fizikai távolságtól indulva, kevésbé kézzel fogható határok felé mozogtunk, a csoportokban felmerülő feszültséget vizsgáltuk és ötleteltünk, hogy facilitátorként vagy csoporttagként milyen megoldásaink vannak ezt megoldani. Többféle konfliktushelyzetben kerestünk felismerhető mintákat és egy beavatkozási lépcső segítségével próbáltuk deeszkalálni a helyzeteket kis és nagyobb csoportokban is.

Vasárnapra a tanultak átvitele gyakorlatba, illetve egy értékelő-összegző rész jutott. Kis csoportokban rövid workshopokat terveztünk és ki is próbálhattuk magunkat. Utána adhattunk és kaptunk visszajelzést, volt tér átgondolni, mi működött, mi nem és miért. Rögtön igazolódott amit addig is tudtunk, facilitálni rengeteg munka és erőfeszítés. Mindig van mit javítani, de ezalatt a pár nap alatt rengeteg eszközt és példát kaptunk, hogy fejlődhessünk. Volt egy session, ami teljesen a kis csoportos és személyes reflektálást szolgálta, aztán egy teljes csoportos feedback a szervezőknek, mielőtt a hivatalos kérdőíveket is ki kellett töltenünk.

Kilencedikén reggel Villadiegoból busszal Burgosba mentünk, onnan pedig Madridba, hogy hazarepüljünk. Későn este fáradtan, de élményekkel telve értünk vissza Budapestre. Kellett még egy kis idő, hogy minden tapasztalat lecsapódjon, de csak most jön az igazi munka: beépíteni a tanultakat a facilitálásba.

Bori

Szeretnél te is hasonló élményekkel gazdagodni?

Vedd fel velünk bátran a kapcsolatot!

Támogasd a munkánkat!

…Hogy minél több fiatalnak nyújthassunk hasonló lehetőségeket.

Ne maradj le aktuális lehetőségeinkről!

A program megvalósulását az Európai Unió Erasmus+ Programja támogatta.

Mit tanultunk a Future Thinking nemzetközi képzésen?

Mit tanultunk a Future Thinking nemzetközi képzésen?

Ilyen volt a Future Thinking képzés Lettországban

future thinkng nemzetközi képzés

A lettországi Ogréban megrendezett Future Thinking nemzetközi képzés egy héten keresztül adott teret a közös gondolkodásnak, tanulásnak és annak felfedezésének, hogyan lehet a jövőre nem félelemmel, hanem lehetőségként tekinteni.

A program során a résztvevők új módszereket próbáltak ki, workshopokon vettek részt, és olyan eszközöket ismertek meg, amelyeket később saját közösségeikben is használhatnak majd. A képzés fókuszában a jövőorientált gondolkodás, a kreativitás, az alkalmazkodóképesség és a fiatalok támogatása állt egy gyorsan változó világban.

Az alábbi beszámolókban Vanda és Mirtill mesélnek arról, mit vittek haza magukkal Lettországból — és miért volt számukra ennyire meghatározó ez az élmény.

Ogre, Lettország

2026. március 15-21.

Nemzetközi képzés

3 magyar résztvevő

Új élmény

MIT ADOTT NEKÜNK EZ A PROGRAM?

-a magyar csapat tagjainak beszámolója-

Nyitottabbá és elfogadóbbá váltak

Új eszközöket ismertek meg

A tudatos jövőtervezésről tanultak

Megtanultak együttműködni másokkal

Új barátságokat kötöttek

Márciusban Európa egy olyan részére utazhattam, ahol korábban még nem jártam. A magyar csapattal észak felé vettük az irányt, és megérkeztünk Lettország fővárosába. Volt időnk felfedezni Rigát és megismerni egymást, mielőtt tovább utaztunk Ogre közelébe, ahol kezdetét vette  a Future Thinking nemzetközi tréning.

Sok szempontból új volt számomra a helyzet, hiszen ilyen formában korábban még nem találkoztam ezzel a megközelítéssel. Elég gyorsan megértettem, hogy ennél a módszernél elsősorban a képzelőerőnkre kell hagyatkoznunk. Mint általában a hasonló tréningeken, szakmailag és egyénileg is fejlődtem, és  inspirálodtam. Rávilágítottak arra, hogy a jövő képlékeny, és általunk formálható. Fontos a pozitív és sokrétű tervezés; bár ez elsőre bonyolultnak tűnhet, ha megvan az ideális jövőkép, a FutureLand eszköztára egyszerűbbé teszi a folyamatot.

A tréning az előbb említett FutureLand projekten alapult. A projekt céja pedig az volt,hogy egy új gyakorlati eszközt integráljon a nem formális oktatásba. A tréning pedig a letrejött eszközök átadásáról szólt, hogy különböző országokba is eljuthasson. Éppen ezért az  ifjúsági munka kontextusában is részletesen átbeszéltük a jövőorientált gondolkodást mint módszert, hogy későbbiekben alkalmazhassuk a megszerzett tudást  fiatalokkal végzett munka során. A prezentáció közben az is kiderült, hogy milyen kihívásokkal jár egy új módszer kidolgozása és adaptálása ezen a területen. Számomra ez volt a leginspirálóbb rész. Látni, hogyan lehet meglévő technikákat és kutatásokat ötvözni, majd ezekből valami, hasznosat létrehozni, és azt mindenki számára elérhetővé tenni.

Különösen emlékezetes maradt számomra, hogy a Future Land projekten dolgozóknak olyan új fogalmakkal és kifejezésekkel kellett dolgozniuk, amelyek korábban nem léteztek, így teljesen új nyelvi megoldásokat is létrehoztak. Nemcsak elméleti, hanem gyakorlati tudásra is szert tettünk az utolsó két napon. Rövid workshopokat tartottunk kis csoportokban, és ezáltal még többet tanultunk egymástól.

A projekt végére egyre világosabbá vált, hogy a jövőről való gondolkodás nem egy távoli, elvont tevékenység, hanem  jelen idejű döntések megtervezése és végrehajtása. Nagyon sok fiatal számára hasznos tudás anyagot hoztak létre a projekt során és nagyon örülök hogy részese lehettem ennek a folyamatnak.

Mirtill

Egy fantasztikus és hihetetlenül inspiráló hetet tölthettem el a lettországi Ogre városában 2026 márciusában. Túlzás nélkül mondhatom, hogy szakmailag és emberileg is sorsfordító élmény volt számomra.

Amikor kiutaztam, még csak tapogatóztam, hogy mit is jelent a gyakorlatban a jövőorientált gondolkodás (Future Thinking). Ogréban azonban a nemzetközi trénerek hamar rávilágítottak a lényegre, miszerint a jövő nem egy fix, megjósolható dolog, amitől félnünk kell, hanem egy alakítható tér, amit a mai, tudatos döntéseinkkel mi magunk formálunk.

Ifjúsági munkásként  gyakran szembesülök a fiatalok jövőszorongásával, a klímaválság vagy a gazdasági helyzet miatti bizonytalanságukkal és tehetetlenségérzésükkel. A képzés egyik legnagyobb felismerése számomra az volt, hogy ha a fiatalokat a jövő passzív elszenvedőiből a holnap aktív cselekvőivé fejlesztjük, azzal nemcsak a jövőjüket, hanem a jelenüket is megmentjük. Ezen a héten elméleti és erős gyakorlati alapokat is kaptam ehhez.

Elképesztően hasznos volt kipróbálni a Future Craft Toolkit eszköztárát. Különösen izgalmasnak találtam a visszafelé tervezés (Backcasting) módszerét, ahol visszafele terveztük a kívánt jövőképből a jelent.

Nagyon örülök, hogy megismerhettem ezt az egészet, mert egy teljesen új eszköztárat adott a kezembe. Hatalmas lelkesedéssel tértem haza, és alig várom, hogy a megszerzett tudást és ezeket az innovatív, jövőorientált facilitációs technikákat beépítsem az itthoni ifjúsági közösségi projektjeimbe.

A célom, hogy a közösségünkben lévő fiatalok is elsajátítsák az alkalmazkodóképességet, a kritikus gondolkodást és, hogy magabiztos és  jövőtudatos fiatalként vágjanak neki az életnek.

Vanda

Szeretnél te is hasonló élményekkel gazdagodni?

Vedd fel velünk bátran a kapcsolatot!

Támogasd a munkánkat!

…Hogy minél több fiatalnak nyújthassunk hasonló lehetőségeket.

Ne maradj le aktuális lehetőségeinkről!

A program megvalósulását az Európai Unió Erasmus+ Programja támogatta.

Vegyél részt a Care to Act képzésen Portugáliában!

Vegyél részt a Care to Act képzésen Portugáliában!

Résztvevőket keresünk a Care to Act nemzetközi képzésre

Szeretnél magabiztosabban reagálni, ha egy fiatal mentálisan nehéz helyzetben van?


Érdekel, hogyan tudsz támogatóbb, biztonságosabb közeget teremteni a közösségedben?

A Care To Act egy nemzetközi Erasmus+ képzés, amely az ifjúsági munkások mentális egészséggel kapcsolatos tudását és eszköztárát fejleszti.

 

Care to Act nemzetközi képzés

Braga, Portugália

2026. május 30. –

június 5.

Nemzetközi képzés

Szállás: Centro de Juventude de Braga

3 magyar résztvevő, 18 év felett

A projektről

A képzés során:

  • jobban megérted a fiatalokat érintő mentális egészségügyi kihívásokat;
  • megtanulod felismerni a lelki nehézségek korai jeleit;
  • gyakorlati eszközöket kapsz a támogató reakciókhoz;
  • dolgozol azon, hogyan lehet biztonságosabb és támogatóbb környezetet teremteni.

A cél, hogy a mindennapi ifjúsági munkádban is használható tudással és önbizalommal térj haza.

A képzésen 7 ország fiataljai és ifjúsági munkásai vesznek részt: Portugália, Magyarország, Ciprus, Törökország, Írország, Spanyolország és Lettország.

Miért érdemes jelentkezni?

  • gyakorlati tudást kapsz, amit azonnal használni tudsz;
  • nemzetközi kapcsolatokra teszel szert;
  • új nézőpontokat ismersz meg;
  • fejlődik az önismereted és a kommunikációd;
  • egy támogató, inspiráló közeg részévé válsz.

Jelentkezz, ha…

  • elmúltál 18 éves;
  • ifjúsági munkával foglalkozol, vagy aktív vagy fiatalokkal dolgozó közösségekben;
  • érdekel a mentális egészség és a fiatalok jólléte;
  • szeretnél fejlődni és új eszközöket tanulni;
  • nyitott vagy mások tapasztalataira és a közös gondolkodásra;
  • szívesen dolgozol nemzetközi környezetben;
  • vállalod, hogy a tanultakat később megosztod a saját közösségedben.
Légy részese egy aktív részvételre és a résztvevők bevonására építő képzési programnak, melyben fejlesztheted készségeidet!
JELENTKEZZ MÉG MA, de legkésőbb május 17-ig!
Bővebb információ: Szalai Zita, szakmai vezető – erasmusplus@tudatosifjusag.hu

INFO PACK

A kiválasztást a jelentkező motivációja alapján végezzük, nemi, vallási, etnikai hovatartozástól függetlenül.
A kiválasztás során előnyt élveznek a vidéki térségekben élők.
A motivációd kifejezéséhez kérjük használd saját szavaidat. A nem AI eszközökkel készített jelentkezéseket a kiválasztás során előnyben részesítjük. Köszönjük, ha összefoglalod nekünk, miért szeretnél részt venni a programon. 
A program megvalósulását az Európai Unió Erasmus+ Programja támogatja. 

Neked is van egy ötletedet? Szeretnél nálunk önkénteskedni és hasonló programokat megvalósítani?

Írj nekünk!

Támogass minket, hogy folytathassuk a munkánkat és még több fiatalnak nyújthassunk lehetőségeket!

Köszönünk minden segítséget!

Ne maradj le aktuális lehetőségeinkről!