HUMOR, mint a közéleti cselekvés eszköze – Közös Lépés Konferencia

HUMOR, mint a közéleti cselekvés eszköze – Közös Lépés Konferencia

KÖZÖS LÉPÉS - Közéleti Konferencia Fiataloktól Fiataloknak

HUMOR, mint a közéleti cselekvés eszköze

A Tudatos Ifjúságért Alapítvány 2025. november 21-én konferenciát szervez a “Közös Lépés – helyi közösségekkel a részvételért” projektje keretében annak érdekében, hogy felhívja a fiatalok figyelmét a demokratikus értékeken alapuló civil részvétel fontosságára és teret adjon a fiataloknak a közéleti diskurzusban való aktív szerepvállalásra. 

A konferencia célja, hogy megmutassa, a humor nemcsak szórakoztatásra, hanem közéleti cselekvésre és társadalmi változásra ösztönzésre is alkalmas eszköz. A rendezvény teret ad a fiatal generációk tapasztalatainak, kreatív ötleteinek és kihívásainak bemutatására, miközben arra bátorítja őket, hogy a nevetés, az irónia és a szatíra erejével fogalmazzák meg véleményüket a világ dolgairól.

A konferencia célja, hogy a humort, mint eszközt használva és elemezve közelebb hozza a fiatalokat a közéleti részvételhez, és inspirálja őket arra, hogy aktív, felelős és nyitott állampolgárokká váljanak. A közös gondolkodás és nevetés révén erősíti bennük az európai értékeket, a demokrácia tiszteletét, a társadalmi felelősségvállalást és a kritikus, mégis konstruktív párbeszéd kultúráját.

KINEK SZÓL A PROGRAM?

A konferenciára szeretettel várunk minden érdeklődőt: fiatalt, egyetemi hallgatót, helyi közösségek képviselőit. Kiemelt célcsoportunkat képezik a 15-25 év közöttiek, vidéki közösségekben szerepet vállaló fiatalok, diákönkormányzatok, települési ifjúsági önkormányzatok tagjai.

A konferencián való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött.
A jelentkezéseket azok sorrendjében fogadjuk és igazoljuk vissza, a helyszín létszám kapacitásának figyelembe vételével. A maximális létszám elérése után a regisztrációt lezárjuk.

A konferencia időpontja: 2025. november 21. 9:30-15:00

A konferencia helyszíne: Bakáts Bunker, 1092 Budapest Bakáts tér 1.

Regisztrációs határidő: 2025. november 20.

Nap

:

Óra

:

Perc

:

Mp

Regisztrálok

A KONFERENCIA TERVEZETT PROGRAMJA:

9:30-10:00 Érkezés, regisztráció
10:00-10:30 Interaktív megnyitó a Közös Lépés projekt résztvevőitől
10:30-11:30 Kerekasztal beszélgetés: Humor, mint a közéleti cselekvés eszköze

Lehet-e nevetéssel változást elérni?

A humor nem csak szórakoztat, képes tükröt tartani a társadalomnak, kritikát megfogalmazni és felhívni a figyelmet fontos ügyekre. A beszélgetés során arra keressük a választ beszélgető partnereinkkel, hogyan használják a humort közéleti témák feldolgozására, aktivizálásra vagy akár tabuk ledöntésére és ezáltal hogyan érnek el valós hatást a társadalmunkban. 

 

Beszélgetőpartnerek: 

Ács Fruzsina, humorista

Döme Zsuzsanna – Suzi, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt társelnöke, a IX. kerület alpolgármestere

Seres Samu, influenszer, tartalomgyártó

 

Moderátor: Lajer Bettina, a Közös Lépés projekt megvalósítója

11:30-12:30 Interaktív műhelybeszélgetések a kerekasztal résztvevőivel

Kiscsoportos beszélgetések a kerekasztalon elhangzott témákról Ács Fruzsinával, Döme Zsuzsannával és Seres Samuval.

12:30-13:00 Ebéd, kapcsolatépítés, interaktív tevékenységek

A finom falatokért fele: FeTekert Kávézó – Máltai Manufaktúra Nonprofit Kft.


A Fény utcai piacon található kávézó egy közösségi tér, amely kaput nyit Magyarország perifériára szorult, rejtett részeire. Az elszegényedett falvak világára általában nem a lehetőségek hazájaként gondolunk, pedig a házak körüli földek óriási értéket rejtenek. Ízelítőt a Fetekert kávézó kínálata ad ebből, a polcokon látható magas minőségű, kézműves termékek ezekről a településekről érkeznek.

13:00 - 14:30 Interaktív workshopok: Közéleti cselekvés a gyakorlatban

Hogyan tud egy plakát, egy performansz, egy közösség megszólalni társadalmi ügyekben? Ezekben az interaktív műhelyekben művészeti és társadalmi eszközökkel keresünk válaszokat közéleti kérdésekre, amelyek minket, fiatalokat is érintenek.

1. Színház a világra: Közéleti kérdések a színpadon

Mozgással, improvizációval és közös jelenetalkotással megmutatjuk, hogyan lehet a színház a részvétel, a párbeszéd és a változás tere.

Workshopot tartja: Kotormán Ábel, Sirokkó Szövetkezet/MaszeK K Egyesület

2. Helyben változtatni: Beszélgetés a 9. kerületi önkormányzattal a fiatalok aktivizmusáról

Hogyan kapcsolódhatnak be a fiatalok a döntéshozásba, milyen csatornákon hallathatják a hangjukat és mit tehet az önkormányzat azért, hogy a közélet ne valami távoli dolog legyen, hanem a mindennapjaink része.


Beszélgetőpartner: IX. kerületi Önkormányzat, szakemberek és a fiatalok

    14:30 - 15:00 Konferencia zárása a a Közös Lépés projekt résztvevőitől

     

    A KÖZÖS LÉPÉS PROJEKTRŐL

    A “Közös Lépés – helyi közösségekkel a részvételért” projekt teret biztosít arra, hogy fiatalok részt tudjanak venni a civil társadalomban helyi szinten, hogy elsajátítsák annak módját, hogyan vállaljanak aktív szerepet a demokratikus életben és ezáltal megvalósuljon helyi, többnyire kevesebb lehetőséggel rendelkező fiatalok körében is az aktív polgári és közösségi részvétel.

    Kérdésed van?

    15 + 12 =

    A program a Tudatos Ifjúságért Alapítvány szervezésében, a „Közös Lépés – helyi közösségekkel a részvételért” projekt keretében valósul meg az Európai Unió Erasmus+ Programjának társfinanszírozásában.

    Csatlakozz a Tudatos Ifjúságért Programhoz!

    Csatlakozz a Tudatos Ifjúságért Programhoz!

    Csatlakozz te is a TIA Tudatos Ifjúságért Programjához, és valósítsd meg projektötleted helyi szinten!

    A Tudatos Ifjúságért Alapítvány (TIA) célja, hogy támogassa a fiatalokat a közösségi fejlődésükben, és segítsen abban, hogy aktívan részt vegyenek a közéletben. Különböző programokat kínálunk, amelyek hangsúlyozzák a társadalmi sokszínűséget, az európai értékeket és a közösség fontosságát. A TIA küldetésének tekinti a fiatalok aktív állampolgárságra, közéleti részvételre való nevelését, mindezt a játék általi nevelés eszközrendszerét segítségül hívva, játékos, élményeken alapuló programokkal. 

    Ezen célok elérése érdekében a TIA folytatja Tudatos Ifjúságért Programját (TIP), melynek célja, hogy cselekvésre ösztönözze a fiatalokat helyi szinten, valamint teret adjon közösségi kezdeményezéseik kibontakoztatásának. A TIP keretein belül helyi közösségeket, informális csoportokat és ifjúsági civil szervezeteket segítünk mentorálással és szakmai és pénzügyi támogatással ötleteik megvalósításában. Célunk, hogy minél több értékteremtő kezdeményezés kapjon lehetőséget ötleteik megvalósítására, és így is erősödjön a társadalmi felelősségvállalás a fiatalok körében.

    A TIP-hez maximum 10 közösség jelentkezését várjuk. A kiválasztott közösségek  egy bevezető képzésen és havi szintű találkozókon vesznek részt, ahol elsajátíthatják a projekttervezés és -megvalósítás alapjait, valamint gyakorlati tudást kapnak a közösségépítés, kommunikáció és annak fenntarthatósága terén. A képzések mellett személyre szabott mentorálásban részesülnek, hogy ötleteiket lépésről lépésre sikeresen megvalósíthassák. A program során lehetőségük nyílik más közösségekkel is kapcsolatot építeni, tapasztalatot cserélni és hosszú távú együttműködéseket kialakítani. Célunk, hogy a résztvevők magabiztosan és tudatosan váljanak aktív formálóivá saját környezetüknek.

    A TIP nyitó alkalma 2025.10.28-31. között valósul meg Hollókőn. A nyitó alkalmon való részvétel minden kiválasztott közösség számára kötelező. 

    A mentorálási folyamatot – és a hozzá kapcsolódó havi szintű képzési alkalmakat –  a közösségekkel közösen, a közösségek szükségletei mentén alakítjuk ki. 

    Miért csatlakozz a Tudatos Ifjúságért Programhoz?

    • Valós támogatást kapsz ötleted megvalósításához.
    • Képzéseken tanulhatsz projektmenedzsmentről, közösségépítésről és fenntarthatóságról.
    • Tapasztalt mentorok segítenek lépésről lépésre az ötleted megvalósításában.
    • Egy közösség tagjává válhatsz, ahol fiatalokkal és civil szervezetek vezetőivel dolgozhatsz együtt.
    • Lehetőséget kapsz, hogy valódi változást hozz létre saját környezetedben.

      Jelentkezési feltételek:

      • elmúltál 14 éves, de még nem töltötted be a 30-at;
      • tagja vagy  egy fiatalok által vezetett informális közösségének, vagy fiatalok által alapított vagy működtetett formális (pl. civil szervezet) csoportnak;
      • szívesen szervezel programokat fiataloknak/kortársaidnak;
      • elkötelezett vagy az ifjúságot érintő ügyek iránt és érdekel a fiatalok aktív állampolgári nevelése, részvétele;
      • hiszel az Európai Unió és a TIA által képviselt értékekben és szívesen képviseled azokat fiatalok közösségeiben;
      • van egy aktív állampolgárságot érintő projektötleted;
      • részt tudsz venni az TIP nyitóalkalmán (2025. október 28-31.);
      • szeretnél aktív részese lenni a TIA közösségének. 

      Amennyiben a közösséged több mint 5 fő, kérünk közvetlenül vedd fel velünk a kapcsolatot.

      Kiválasztás során előnyt jelent:

      • diákönkormányzati, egyéb közéleti vagy hasonló tapasztalat;
      • TIP Vezetőképző vagy TIP Akadémia elvégzése a korábbi években;
      • TIA korábbi projektjeiben való aktív részvétel;
      • ha a pártpolitikailag független projektötleted a 2026-os országgyűlési választáshoz kapcsolódik.

      A TIP programba jelentkező közösségek projektjeik megvalósítására maximum 150.000 forint támogatásban részesülhetnek.

      Jelentkezni a regisztrációs űrlap kitöltésével lehetséges 2025. október 21-ig!

      A jelentkezők értesítése legkésőbb 2025. október 23-ig történik.

      Bővebb információért fordulj hozzánk:

      Lajer Bettina

      bettina.lajer@tudatosifjusag.hu

      Töltsd ki a jelentkezési lapot:

      Jelentkezési határidő: 2025. október 21. éjfél

      Nap

      :

      Óra

      :

      Perc

      :

      Mp

       

      A KÖZÖS LÉPÉS PROJEKTRŐL

      A program a Tudatos Ifjúságért Alapítvány szervezésében, a „Közös Lépés – helyi közösségekkel a részvételért” projekt keretében valósul meg az Európai Unió Erasmus+ Programjának társfinanszírozásában.

      A “Közös Lépés – helyi közösségekkel a részvételért” projekt teret biztosít arra, hogy fiatalok részt tudjanak venni a civil társadalomban helyi szinten, hogy elsajátítsák annak módját, hogyan vállaljanak aktív szerepet a demokratikus életben és ezáltal megvalósuljon helyi, többnyire kevesebb lehetőséggel rendelkező fiatalok körében is az aktív polgári és közösségi részvétel.

      Közösségi és közéleti programsorozat fiataloknak

      Közösségi és közéleti programsorozat fiataloknak

      Közösségi és közéleti programsorozat fiataloknak, akik nem csak nézői, hanem alakítói is akarnak lenni a világnak!

      A Tudatos Ifjúságért Alapítvány (TIA) célja, hogy támogassa a fiatalokat a közösségi fejlődésükben, és segítsen abban, hogy aktívan részt vegyenek a közéletben. Különböző programokat kínálunk, amelyek hangsúlyozzák a társadalmi sokszínűséget, az európai értékeket és a közösség fontosságát.

      A „Közös Lépés – helyi közösségekkel a részvételért” projektünk keretében elindítjuk a közösségi és közéleti programsorozatunkat, ami kifejezetten 13-17 éves fiataloknak szól, akik szeretnének tenni a saját közösségükért, beleszólni a körülöttük zajló dolgokba, és kipróbálni magukat vezetőként vagy csapatjátékosként.

      Nálunk nem a padban ülsz és jegyzetelsz, hanem játékos feladatokkal, közös projektekkel, csapatmunkával tanulod meg mindazt, amit a való életben használni tudsz!

      Mit tanulhatsz nálunk? 

       A programsorozaton való részvétellel megtudod, hogyan:

      • légy igazi csapatjátékos;
      • kommunikálj magabiztosan mások előtt;
      • szervezz és vezess projekteket más fiatalokkal közösen;
      • mozgósítsd a közösségedet, hogy együtt csináljatok valami izgalmasat;
      • oldj meg helyzeteket úgy, hogy senki ne maradjon ki;
      • gondolkodj kritikusan társadalmi és közéleti kérdésekről.

      És mindezt nemformális tanulással: beszélgetésekkel, szituációs játékokkal, csapatfeladatokkal, közös élményekkel.

      A Közös Lépés közösségi és közéleti programsorozat kiemelt célja, hogy a fiatalokban megerősítse a közösséghez tartozás élményét és elősegítse, hogy aktív, tudatos, közösségi szemléletű állampolgárokká váljanak.

      A Közös Lépés Programsorozat állomásai: 

      📅 2025. október 4-5.

      ÉN ÉS A KÖZÖSSÉGEM I.
      önismeret, csapatépítés, közösségszervezés

      📅 2025. november 15. 

      ÉN ÉS A KÖZÉLET
      részvétel, bevonás, közélet

      📅 2025. december 14.

      ÉN ÉS A KÖZÖSSÉGEM II.
      kommunikáció

      📅 2026. január 10. 

      ÉN, MINT KÖZÖSSÉGI TAG
      csapatmunka

      📅 2026. február 14-15. 

      ÉN ÉS A PROJEKTEM
      projekttervezés és megvalósítás

      Kinek szól a Közös Lépés Programsorozat?

      A Közös Lépés programsorozatra szeretettel várunk minden 13-17 év közötti fiatalt, aki: 

      • érdeklődik a közösségi és közéleti aktivizmus iránt;
      • szeretne egy lelkes, fiatalos, aktív csapatban fejlődni;
      • szeretne olyan projekteken dolgozni más fiatalokkal, amik valós megoldást nyújtanak a fiatalok szükségleteire;
      • találkozna más fiatalokkal;
      • vidéki közösség, diákönkormányzat, ifjúsági szervezet tagja vagy szeretne lenni. 

      Miért érdemes részt venni? 

      • Olyan tudást kapsz, amit suliban nem tanítanak, de az életben nagyon jól jön.
      • Kipróbálhatod magad vezetőként, szervezőként vagy éppen kreatív ötletgazdaként.
      • Megtanulod, hogyan csinálhatsz szuper programokat a saját közösségednek.
      • Része lehetsz egy országos fiatal közösségnek, ahol másokkal együtt ötletelhetsz és alkothatsz.
      • És persze: Fiatalok. Közösség. Közélet. És megannyi élmény. 

      Keretek

      A Közös Lépés Közösségi és közéleti programsorozaton való részvétel ingyenes. Amennyiben lehetőséged van támogatni minket úgy egy hátrányos helyzetű fiatalnak részvételét támogatod:

      • 5.000 Ft befizetésével egy napi program költségeinek fedezése;
      • 10.000 Ft befizetésével egy napi program és étkezés fedezése;
      • 15.000 Ft befizetésével egy napi program, étkezés és csapatépítő alkalom fedezése.

      Kérjük, amennyiben lehetőséged van rá támogass minket, hogy minél több fiatalnak biztosíthassunk lehetőséget a részvételre.

      Jelentkezz!

      A Közös Lépés Programsorozatra ezen a regisztrációs formon tudsz jelentkezni. Az események maximális létszáma 20 fő. 

      A programok Budapesten, a TIA Közösségi Irodájában (1095 Budapest, Bokréta utca 11-13. utcafronti bejárat) kerülnek megrendezésre. A két napos programok esetében a helyszínváltoztatás jogát fenntartjuk. 

      Jelentkezni a regisztrációs űrlap kitöltésével lehetséges 2025. szeptember 21-ig!

      Bővebb információért fordulj hozzánk:

       Szalai Zita

      Szakmai Vezető
      zita.szalai@tudatosifjusag.hu

      Töltsd ki a jelentkezési lapot:

      Jelentkezési határidő: 2025. szeptember 21.

      Nap

      :

      Óra

      :

      Perc

      :

      Mp

      A Közös Lépés Közösségi és közéleti programsorozat fiataloknak, a TIA „Közös Lépés – helyi közösségekkel a részvételért” projekt keretében indul útjára az Erasmus+ Program és az Európai Unió támogatásával.

      Idén megszervezzük az első TIA Tábort!

      Idén megszervezzük az első TIA Tábort!

      TIA Tábort - fiatalok, közösség, közélet

      Idén megszervezzük az első TIA Tábort!

      Augusztus 25-29. között, a “Közös Lépés – helyi közösségekkel a részvételért” projektünk keretében tábort szervezünk, annak érdekében, hogy felhívjuk a fiatalok figyelmét a demokratikus értékeken alapuló civil részvétel fontosságára és teret adjunk nekik a saját közösségeikben való aktív szerepvállalásra.

      A “TIA Tábor: Fiatalok. Közösség. Közélet.” célja, hogy a fiatalok számára lehetőséget teremtsen a közösségi gondolkodásra, az aktív társadalmi szerepvállalás megtapasztalására és a demokratikus értékekhez való kapcsolódásra. A tábor keretében a résztvevők megismerkedhetnek azzal, hogyan tudnak saját közösségükben felelősségteljesen és tudatosan cselekedni, valamint hogyan képviselhetik hitelesen a véleményüket az őket érintő kérdésekben. A program célja, hogy a fiatalokat felvértezze azokkal a készségekkel és ismeretekkel, amelyek segítségével képesek lesznek kezdeményezni, közösséget szervezni és párbeszédet folytatni a helyi döntéshozókkal.

      A tábor egy biztonságos, inspiráló környezetet biztosít, ahol a fiatalok közösen dolgozhatnak ki helyi akcióterveket, megismerhetik az Európai Unió ifjúsági céljait és megtapasztalhatják, hogy a civil részvétel nem csupán lehetőség, hanem felelősség is. A TIA Tábor kiemelt célja, hogy a fiatalokban megerősítse a közösséghez tartozás élményét és elősegítse, hogy aktív, tudatos, közösségi szemléletű állampolgárokká váljanak.

      KINEK SZÓL A TIA TÁBOR?

       

      A TIA Táborba szeretettel várunk minden 14-18 év közötti középiskolás fiatalt, aki: 

      • érdeklődik a közösségi és közéleti aktivizmus iránt;
      • szeretne 5 napot egy lelkes, fiatalos, aktív csapatban eltölteni;
      • szeretne olyan projekteken dolgozni más fiatalokkal, amik valós megoldást nyújtanak a fiatalok szükségleteire;
      • találkozna más fiatalokkal;
      • vidéki közösség, diákönkormányzat, ifjúsági szervezet tagja vagy szeretne lenni.

      MIRE SZÁMÍTHATSZ A TIA TÁBORBAN?

      • jó csapat, közösségépítés, élménypedagógiai módszerek;
      • aktív, cselekvésen alapuló programok;
      • miniprojektek kidolgozása és lebonyolítása;
      • ismerkedés közéleti témákkal, személyekkel, civil szervezetekkel;
      • fiatalos programok fiatal táborvezetőktől a kortárs tanulás és részvételiség módszertanát követve. 
      • És fiatalok. Közösség. Közélet.

      KERETEK:

      A TIA Táborban való részvétel ingyenes. Amennyiben lehetőséged van támogatni minket úgy egy hátrányos helyzetű fiatalnak részvételét támogatod:

      • 5.000 Ft befizetésével egy napi szállás fedezését;
      • 10.000 Ft befizetésével egy napi szállás és étkezési díját;
      • 15.000 Ft befizetésével egy napi szállás, étkezés és programköltségeit fedezheted. 

      Kérjük, amennyiben lehetőséged van rá támogass minket, hogy minél több fiatalnak biztosíthassunk lehetőséget a részvételre.

      A tábor időpontja: 2025. augusztus 25-29. 

      A tábor helyszíne: Kreatív Tér, Hollókő

      A TIA Táborba az alábbi regisztrációs formon tudsz jelentkezni. A tábor maximális létszáma 30 fő, a jelentkezéseket érkezési sorrendben fogadjuk és igazoljuk vissza. Amennyiben a tábor maximális létszámát elérjük, a regisztrációt lezárjuk. 

      Jelentkezési határidő

      2025. agusztus 10.

      Nap

      :

      Óra

      :

      Perc

      :

      Mp

      Regisztrálok

      A KÖZÖS LÉPÉS PROJEKTRŐL:

      A “Közös Lépés – helyi közösségekkel a részvételért” projekt teret biztosít arra, hogy fiatalok részt tudjanak venni a civil társadalomban helyi szinten, hogy elsajátítsák annak módját, hogyan vállaljanak aktív szerepet a demokratikus életben és ezáltal megvalósuljon helyi, többnyire kevesebb lehetőséggel rendelkező fiatalok körében is az aktív polgári és közösségi részvétel. A projekt keretein belül közéleti konferenciát, vezetőképző akadémiát és szabadegyetemeket is szervezünk.

      Kérdésed van?

      8 + 13 =

      A TIA TÁBOR a TIA “Közös Lépés-helyi közösségekkel a részvételért” projekt keretében valósul meg. A projekt célja, hogy a fiatalok aktív szerepet vállaljanak a közösségükben, és támogassák a helyi szükségleteket. Ehhez minden szükséges segítséget megkapnak, hogy elindulhassanak a helyi közösségek szervezésében. A projekt során vezetőképzők, konferenciák és szabadegyetemek/táborok is várnak rátok! Bővebb infóért kattints ide! A projekt az Erasmus+ Program keretében, az Eruópai Unió finanszírozásában valósul meg.

      Mit adott nekünk a TIP Akadémia?

      Mit adott nekünk a TIP Akadémia?

      A TIP Akadémiáról

      A TIP Akadémia egy, a Tudatos Ifjúságért Programhoz kapcsolódóan megvalósuló képzéssorozat, amelynek célja, hogy a fiatalok eszközöket, inspirációt és támogatást kapjanak ahhoz, hogy aktív, kezdeményező tagjai legyenek saját közösségeiknek. A program során együtt gondolkodtunk arról, hogyan lehet tenni a helyi ügyekért, hogyan lehet megszólítani másokat, és hogyan lehet valódi párbeszédet indítani például helyi döntéshozókkal, intézményekkel vagy más fiatalokkal.

      Az Akadémia 2024 őszén indult, és tíz képzési alkalmon keresztül építettünk tudást, élményeket és kapcsolatokat. A résztvevők olyan témákban mélyülhettek el, mint a közösségépítés, programtervezés és -megvalósítás, facilitálás, hatékony kommunikáció vagy éppen a társadalmi részvétel és bevonzás művészete. Az alkalmak során nemcsak szakmai előadóktól tanulhattak a fiatalok, hanem egymástól is rengeteget – a megosztott tapasztalatokból, beszélgetésekből, közös játékokból és vitákból épült fel igazán a program szellemisége.

      Az Akadémia 2024 őszén indult, a 10 képzési alkalom során tanultunk közösségépítésről, programtervezésről és facilitálásról, kommunikációról, bevonásról – de ami a legfontosabb: egymástól is rengeteget tanultunk.

      A program végére pedig a résztvevők kidolgozták saját projektjeiket az Akadémián tanultak alapján  – melyek megvalósítását a jövőben is támogatjuk. 

      A TIP Akadémia a „Közös Lépés – helyi közösségekkel a részvételért” című projektünk részeként valósult meg, amelynek célja, hogy a fiatalok ne csak szemlélői, hanem alakítói is legyenek annak, ami körülöttük történik.

      A Közös Lépés projektről

      A projekt célja, hogy a fiatalok valóban aktív szereplői lehessenek saját közösségük életének, tudjanak tenni érte a helyi szükségletek mentén, és minden támogatást megkapjanak, ami szükséges ahhoz, hogy el tudjanak indulni a helyi közösségek szervezésében.

      Tapasztalataink szerint a fiatalok nem, vagy csak nehezen tudnak kapcsolatot teremteni a többi szektor képviselőivel – legyenek azok vállalkozók vagy helyi döntéshozók, vagy akár a civil szervezetekkel is.

      Ebben a projektben teret adunk a fiataloknak, hogy bekapcsolódhassanak a civil életbe, megtanulják, hogyan lehet felelősen és hatékonyan részt venni a közösségi döntésekben, és hogyan képviselhetik saját ügyeiket – akár olyan helyeken is, ahol eddig nem hallották meg a hangjukat. Célunk, hogy ezáltal megvalósuljon a helyi, többnyire kevesebb lehetőséggel rendelkező fiatalok körében is az aktív polgári és közösségi részvétel.

      Fontosnak tartjuk, hogy a fiatalok megfelelő készségeket sajátítsanak el, melyek segítségével hitelesen tudják képviselni érdekeiket, megtanulják, hogyan tudnak alulról jövő kezdeményezéseket megvalósítani és párbeszédet kezdeményezni döntéshozókkal a helyi közösség érdekei mentén.

      A projekt részeként egy fiataloknak szóló közéleti konferenciát szerveztünk, elindítottuk az Akadémiát, és két szabadegyetemet is rendezünk, különböző korosztályok számára. Ezeken a programokon keresztül a fiatalok nemcsak új tudást szerezhetnek, hanem közösségeket is építhetnek – és elkezdhetik valóban formálni a saját környezetüket.

      Részletek az akadémisták beszámolóiból

      Új perspektívákat, szakmai és tudásbéli fejlődésre való lehetőséget, valamint stabilitást a kommunikációmban és a csapatmunkában.

      Dani

      Nekem rengeteg dolog összeállt a fejemben a csoportdinamikáról, és most már pontosan tudom, hogy mi történik, és tudom is kezelni. De a többi témában is rengeteg hasznos skill-t szereztem, amiket biztosan használni fogok majd a jövőben.

      De ezek mellet, egy olyan közösség tagja lehettem, ahol bárkivel tudtam közös témáról beszélgetni, és rengeteg új gondolatot ismertem meg.

      Réka

      Barátokat, élményeket és közösséget.

      Balázs

      Mit adott neked összességében a TIP Akadémia?

      Nem csak beleláttam egy közösség valódi működésébe, hanem aktív résztvevő lehettem.

      Csodálatos dolog volt megtapasztalni, hogy fiatalok a saját akaratukból együtt dolgoznak egy jobb jövőért, és tudom, hogy itt mindenki ezt hasznosítani is fogja. Úgy gondolom, erre társadalmilag jelenleg nagy szükségünk van. Végig úgy éreztem, hogy itt csapatként, közösségként vagyunk jelen.

      Összefoglalva nagyon hálás vagyok, amiért részt vehettem. Számomra ez nem csak önfejlesztő hatású volt, hanem egy motiváció és egy biztosíték arra, hogy a jövőben is ezzel szeretnék foglalkozni.

      Kinga

      Nagyszerű barátokat, látókörbővítést, motivációt a szakmai és magánéletemben, támogató közösséget, dínóhusit és rengeteg ötletet.

      Matyi

      Én, mikor elkezdtem az Akadémiát borzasztóan zárkózott voltam az új közösségekkel szemben, úgy gondoltam hogy csak a sajátom jó, és nincs is igényem többre. Na de nyilván ez akkor még nem fogalmazódott meg bennem így, csak utólag látom már.

      Mikor elkezdtük, az első pár alkalom után úgy éreztem ez nem nekem való, és nem is tudtam hogy végig akarom-e csinálni, de persze csak az új dolgoktól való félelem furkálódott bennem, és amint ezt elengedtem, hatalmas nyitottsággal ugrottam bele egy csodás csapatba ahol új barátokra és még önmagam egy új oldalára is rátaláltam.

      Ha egy mondatban kéne megfogalmaznom hogy mit is adott ez az egy év, akkor azt mondanám, hogy egy lehetőséget, hogy újraértelmezzem magam, hogy egy közösség részeként legyek teljes önmagam.

      Csilla

      A kapcsolatokon túl biztos alapot, ami majd segít a jövőben a csapatban, projekteket megvalósítani.

      Imi

      Imádni fogjátok!🤩

      Réka

      Ne féljetek hangot adni a véleményeteknek!

      Matyi

      Használjanak ki minden lehetőséget, amit a TIP kínál!

      Balázs

      Mit üzennél a jövő TIP Akademistáinak?

      A TIP Akadémia nem csak azért jó, mert a való életben is hasznos tudást szerezhetsz, hanem azért is, mert megmutatja, hogy a tanulásnak nem kell unalmasnak lennie.

      Imi

      Fejlesszétek önmagatokat és ezáltal közösségeiteket, aktivistákra (rátok) mindig szükség van!

      Kinga

      Éljetek minden egyes adódó lehetőséggel, merjetek nagyot álmodni és ami a legfontosabb, bízzatok magatokban, hisz csak így tudtok 1-ről a 2-re lépni!

      Dani

      Te is részt vennél egy ilyen képzésen?

      Értesülj az elsők között a lehetőségekről!

      A program a Tudatos Ifjúságért Alapítvány szervezésében, a Közös Lépés – helyi közösségekkel a részvételért projekt keretében valósul meg az Európai Unió Erasmus+ Programjának társfinanszírozásában.

      Vegyél részt a Közös Lépés Konferencián!

      Vegyél részt a Közös Lépés Konferencián!

      KÖZÖS LÉPÉS - Közéleti Konferencia Fiataloktól Fiataloknak

      Nagyszabású konferenciát szervezünk 2024. november 26-án a “Közös Lépés – helyi közösségekkel a részvételért” projektünk keretében annak érdekében, hogy felhívjuk a fiatalok figyelmét a demokratikus értékeken alapuló civil részvétel fontosságára és teret adjunk a nekik a közéleti diskurzusban való aktív szerepvállalásra. 

      A Közös Lépés konferencia szervezése lehetőséget teremt arra, hogy a fiatal generációk tapasztalatait, ötleteit és kihívásait középpontba helyezze, valamint elősegítse a kapcsolatteremtést és a tudásmegosztást és inspirálja a fiatalokat a közélet iránti elköteleződésre. A konferencia bemutatja, milyen szerepet játszhatnak az európai értékek képviseletében, inspirálja őket abban, hogy aktív európai állampolgárokká váljanak, erősítve bennük az olyan európai értékeket, mint a közéleti részvétel, a demokrácia tisztelete és a közösségi felelősségvállalás.

       

      A KÖZÖS LÉPÉS PROJEKTRŐL

      A “Közös Lépés – helyi közösségekkel a részvételért” projekt teret biztosít arra, hogy fiatalok részt tudjanak venni a civil társadalomban helyi szinten, hogy elsajátítsák annak módját, hogyan vállaljanak aktív szerepet a demokratikus életben és ezáltal megvalósuljon helyi, többnyire kevesebb lehetőséggel rendelkező fiatalok körében is az aktív polgári és közösségi részvétel. A projekt keretein belül a konferencia mellett vezetőképző akadémiát és szabadegyetemeket is szervezünk.

      KINEK SZÓL A PROGRAM?

      A konferenciára szeretettel várunk minden érdeklődőt: fiatalt, egyetemi hallgatót, helyi közösségek képviselőit. Kiemelt célcsoportunkat képezik a 15-25 év közöttiek, vidéki közösségekben szerepet vállaló fiatalok, diákönkormányzatok, települési ifjúsági önkormányzatok tagjai.

      A konferencián való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött.
      A jelentkezéseket azok sorrendjében fogadjuk és igazoljuk vissza, a helyszín létszám kapacitásának figyelembe vételével. A maximális létszám elérése után a regisztrációt lezárjuk.

      A konferencia időpontja: 2024. november 26. kedd 9:30-16:00

      A konferencia helyszíne: Európa Pont (1024 Budapest, Lövőház u. 35).

      Regisztrációs határidő

      2024. november 24.

      Nap

      :

      Óra

      :

      Perc

      :

      Mp

      Regisztrálok

      A KONFERENCIA TERVEZETT PROGRAMJA:

      9:30-10:00 Érkezés, regisztráció
      10:00-10:30 Interaktív megnyitó a Tudatos Ifjúságért Program csapatától
      10:30-11:30 Kerekasztal beszélgetés: Változáshozók - Közösségi aktivizmus és közéleti cselekvés

      Hogyan válhatsz a közösséged motorjává, és miért számít a te hozzájárulásod is a társadalmi változásokban?
      Egy kerekasztal-beszélgetés fiatal és tapasztalt közösségi szereplőkkel a közélet több színtereiről, ahol megvitatjuk a közéleti felelősségvállalás és az aktív állampolgárság fontosságát és lehetőségeit.

      Beszélgetőpartnereink: Dé:Nash (énekes, rapper, dalszerző), Pankotai Lili (aktivista), Őrsi Gergely (Budapest II. kerület polgármestere)
      Moderál: Komenda Virág

      11:30-12:30 Interaktív műhelybeszélgetések a kerekasztal résztvevőivel
      12:30-13:00 Ebéd, kapcsolatépítés, interaktív tevékenységek

      A finom falatokért felelős: Jótékonyha- Élelmiszerbank

      13:00 - 14:30 Workshopok: Közösségi cselekvés a közéletben

        1. Hogyan kommunikáljunk és hangosítsuk fel az ügyünket?
        Workshopot tartja: aHang, Szalóki Viktor, szakmai vezető

        2. Hogyan mozgósítsunk fiatalokat egy őket érintő ügy mellett?
        Workshopot tartja tervezetten: Amnesty International Magyarország (felkérés alatt)

        3. Cselekvő fiatalok – jó példák helyi, országos és európai színterekről
        Beszélgetőpartnereink:
        – Török Péter, az Európa Tanács Ifjúsági Tanácsadó Testületének (Advisory Council on Youth) tagja
        – Szilas Kincső, Kispest egyéni önkormányzati képviselő
        – Takács Lara, ADOM Diákmozgalom
        Moderál: Zsifkó Ármin (Tudatos Ifjúságért Program)

        14:30 - 16:00 Élő Könyvtár és Kávézó: KAPCSOLÓDJ! - Fiatalok és az ügyeik

        Olvass bele, tudj meg róla többet! Aktív és cselekvő fiatalok, akik a közélet különböző színterein sikereket érnek el. Beszélgess velük kötetlenül és tudd meg, mi a sikerük titka!

        Könyveink:
        – Gáspár Kristóf, a Paradigma Intézet elemzője
        – Brandt Balázs, a JEF Hungary képviselője
        – Lajer Bettina, a Tudatos Ifjúságért Program vezetője
        – Bartuszek Lilla, a Fenntartható Városok kezdeményezés projektvezetője
        – Brimo Widad, magyar ENSZ ifjúsági küldött
        – Török Virág, az Amnesty International Magyarország ifjúsági koordinátora
        (Könyveink a visszaigazolások után frissülnek)

        16:00 - Konferencia zárása

        Kérdésed van?

        6 + 3 =

        A program a Tudatos Ifjúságért Alapítvány szervezésében, a „Közös Lépés – helyi közösségekkel a részvételért” projekt keretében valósul meg az Európai Unió Erasmus+ Programjának társfinanszírozásában.