AI Navigator for Youth Work nemzetközi képzés Luxemburgban

AI Navigator for Youth Work nemzetközi képzés Luxemburgban

Résztvevőket keresünk az AI Navigator for Youth Work nemzetközi képzésre

  • Használsz már mesterséges intelligenciát a munkád során, de szeretnéd jobban átlátni a lehetőségeit és a kockázatait is?

  • Érdekel, hogyan lehet az AI-t úgy beépíteni az ifjúsági munkába, hogy közben a fiatalok jogai, biztonsága és személyes adatai is megfelelő védelemben részesüljenek?

  • Szívesen tanulnál új módszereket az AI, a kritikus gondolkodás, a médiatudatosság és a fiatalok részvételének összekapcsolására?

Jelentkezz az AI Navigator for Youth Work – Ethics, Inclusion & Practice nemzetközi Erasmus+ képzésre!

AI Navigator for Youth Work nemzetközi képzés

Esch-sur-Alzette,
Luxemburg

 2026. október 26. – november 1.

Nemzetközi képzés

Szállás: Youth Hostel

18 év felettieknek

Miről szól a képzés?

A képzés célja nem az, hogy technikai AI-szakértőket képezzen, hanem hogy olyan gyakorlati tudást adjon, amelyet a résztvevők közvetlenül alkalmazni tudnak az ifjúsági munkában. A program során többek között azt járjátok körül, hogyan használható a mesterséges intelligencia foglalkozások tervezésére, tanulási folyamatok támogatására, kommunikációs tartalmak készítésére, mentorálásra, fiatalok bevonására vagy akár projektek szervezésére és menedzselésére.

A program olyan aktuális kérdésekkel is foglalkozik, mint a dezinformáció és deepfake tartalmak, az online gyűlöletbeszéd, az AI-rendszerek torzításai, a digitális eszközökhöz való egyenlőtlen hozzáférés vagy a mesterséges intelligencia használata során felmerülő adatvédelmi és biztonsági dilemmák.

Kiemelt szerepet kap az AI működésének kritikus megértése is: szó lesz többek között az AI korlátairól, a „hallucinációkról”, a torzításokról, a megfelelő promptolásról, valamint arról, hogyan érdemes ellenőrizni az AI által generált információkat.

Mire számíthatsz?

A képzés során gyakorlati, az ifjúsági munkában is használható módszerekkel dolgozhatsz. A résztvevők többek között:

  • megismerik az AI biztonságos, etikus és felelősségteljes használatának alapelveit;
  • foglalkoznak az adatvédelem, beleegyezés, átláthatóság és a fiatalok védelmének kérdéseivel;
  • módszereket próbálnak ki arra, hogyan támogathatja az AI a fiatalok aktív részvételét, például fiatalok által készített médiatartalmak, közösségi kampányok vagy történetmesélés segítségével;
  • foglalkozásterveket és facilitációs módszereket dolgoznak ki az AI, a kritikus gondolkodás, a dezinformáció és a deepfake-ek témájában;
  • olyan konkrét eszközök létrehozásában vesznek részt, mint egy szervezeti AI-használati irányelv, egy AI-tevékenységeket támogató kockázatellenőrző eszköz és fiatalokkal használható workshopmodulok.

A program Erasmus+ támogatásból valósul meg. A szállás, az étkezés és a program költségeit a projekt biztosítja, az utazási költségek pedig az Erasmus+ szabályai szerinti meghatározott keretösszegig téríthetők.

Kinek szól?

A képzést elsősorban ifjúságsegítőknek, oktatóknak, trénereknek, projektkoordinátoroknak és ifjúsági szervezetek képviselőinek ajánljuk, akik helyi, országos vagy nemzetközi szinten aktívan dolgoznak fiatalokkal.

Akkor lehet különösen hasznos számodra a program, ha szeretnéd tudatosabban használni az AI-t facilitációhoz, mentoráláshoz, kommunikációhoz vagy projektmunkához, és közben fontosnak tartod a fiatalok jogainak védelmét, az inkluzivitást, a kritikus médiatudatosságot és a valódi részvételt.

Nem szükséges AI-szakértőnek lenned – sokkal fontosabb a nyitottság, az aktív részvétel és az, hogy a tanultakat később a saját munkádban és szervezetedben is hasznosítani tudd.

Ha szeretnéd közelebbről megismerni, hogyan válhat a mesterséges intelligencia valóban hasznos eszközzé az ifjúsági munkában – anélkül, hogy háttérbe szorulnának az etikai, adatvédelmi és emberi szempontok –, várjuk a jelentkezésed!

JELENTKEZZ MÉG MA, de legkésőbb szeptember 13-ig!
Bővebb információ: Szalai Zita, szakmai vezető – erasmusplus@tudatosifjusag.hu

INFO PACK

A kiválasztást a jelentkező motivációja alapján végezzük, nemi, vallási, etnikai hovatartozástól függetlenül.
A kiválasztás során előnyt élveznek a vidéki térségekben élők.
A motivációd kifejezéséhez kérjük használd saját szavaidat. A nem AI eszközökkel készített jelentkezéseket a kiválasztás során előnyben részesítjük. Köszönjük, ha összefoglalod nekünk, miért szeretnél részt venni a programon. 
A program megvalósulását az Európai Unió Erasmus+ Programja támogatja. 

Neked is van egy ötletedet? Szeretnél nálunk önkénteskedni és hasonló programokat megvalósítani?

Írj nekünk!

Támogass minket, hogy folytathassuk a munkánkat és még több fiatalnak nyújthassunk lehetőségeket!

Köszönünk minden segítséget!

Ne maradj le aktuális lehetőségeinkről!

Jelentkezz a Mind the Gap ifjúsági cserére

Jelentkezz a Mind the Gap ifjúsági cserére

Mind the Gap: From Conflict to Connection – ifjúsági csere Görögországban

  • Szeretnéd jobban megérteni a saját érzéseidet és könnyebben kifejezni, amit gondolsz?
  • Érdekel, hogyan lehet egy konfliktusból veszekedés helyett valódi párbeszéd?
  • Szívesen töltenél egy hetet Görögországban, miközben más országok fiataljaival tanulsz, játszol és új kapcsolatokat építesz?

Csatlakozz a Mind the Gap: From Conflict to Connection Erasmus+ ifjúsági cseréhez!

Időpont: 2026. október 10–17.

Helyszín: Patras, Görögország

MIND THE GAP FROM CONFLICT TO CONNECTION ifjúsági csere

éves fiataloknak

résztvevő csoport

magyar fiatal

Az ificseréről

A mindennapi kommunikációban – különösen a gyors online üzenetváltások világában – könnyen félreérthetjük egymást. Néha nehéz megfogalmazni, mit érzünk, meghallgatni a másikat vagy úgy kezelni egy konfliktust, hogy abból ne még nagyobb feszültség legyen.

A Mind the Gap program abban segít, hogy a résztvevők tudatosabban felismerjék és kifejezzék érzéseiket, fejlődjenek a kommunikációban, valamint megtanuljanak konstruktívabban reagálni a nézeteltérésekre. A cél nem a konfliktusok teljes elkerülése, hanem annak megtapasztalása, hogyan válhat egy nehéz helyzet a kölcsönös megértés és a kapcsolódás lehetőségévé.

Mi vár rád a hét során?

aktív hallgatást fejlesztő gyakorlatok

nyitott nemzetközi csapat

 konfliktuskezelési helyzetek

más országok kultúrájának megismerése

önreflexiós feladatok

sok-sok új élmény és barátság

Connected by roots ifjúsági csere

Mi vár rád a program során?

A program során arról tanulhtasz majd, 

  • hogyan kapcsolódnak egymáshoz az érzelmeink, a kommunikációnk és az emberi kapcsolataink;
  • hogyan fejezhetjük ki magunkat úgy, hogy közben a másikra is figyelünk;
  • hogyan kezelhetjük biztonságosan a nézeteltéréseket;
  • hogyan fejleszthetjük az empátiánkat és az aktív hallgatás képességét;
  • hogyan építhetünk bizalmat és működhetünk együtt különböző hátterű emberekkel.

Mindezt egy nemzetközi közösségben próbálhatod ki, ahol Görögországból, Dániából, Spanyolországból és Magyarországról érkező fiatalok tanulnak egymástól és egymással.

Utazási hozzájárulás

Egy héten keresztül tartó izgalmas programok

Ismerekedés 4 ország fiataljaival 

A program neked szól, ha…

A programra 14–17 év közötti fiatalok jelentkezését várjuk.

Jelentkezz, ha szívesen megismernél más országokból érkező fiatalokat, nyitott vagy az interaktív és játékos tanulásra, érdekel a kommunikáció és a konfliktuskezelés témája, és szeretnéd magabiztosabban használni az angolt egy nemzetközi környezetben.

Nem szükséges tökéletes angoltudás. A program munkanyelve az angol, de éppen az ifjúsági csere egyik célja, hogy a résztvevők merjék használni és fejleszteni nyelvtudásukat, és megtapasztalják, hogy az angol elsősorban a kapcsolatteremtés eszköze.

A program után a résztvevőktől azt kérjük, hogy vegyenek részt egy TIA által szervezett alkalmon, amely során megosztják az élményeiket és a megszerzett tudást. Így az ifjúsági csere hatása nem ér véget a görögországi hét utolsó napján.

INFOPACK

 

JELENTKEZZ MÉG MA, de legkésőbb szeptember 6-ig!
Bővebb információ: Szalai Zita, szakmai vezető – erasmusplus@tudatosifjusag.hu
A kiválasztást a jelentkező motivációja alapján végezzük, nemi, vallási, etnikai hovatartozástól függetlenül.
A kiválasztás során előnyt élveznek a vidéki térségekben élő fiatalok, illetve azok, akik első alkalommal vesznek részt ilyen programon. 
A program megvalósulását az Európai Unió Erasmus+ Programja támogatja. 

Ha érdekelnek a hasonló programok, iratkozz fel a hírlevelünkre, hogy az elsők között értesülhess aktuális lehetőségeinkről!

Támogass minket, hogy továbbra is folytathassuk a munkánkat és még több fiatalnak nyújthassunk ilyen lehetőségeket!

Old routes, new paths – ifjúsági csere Hollókőn

Old routes, new paths – ifjúsági csere Hollókőn

Résztvevőket keresünk az Old routes, new paths ifjúsági cserére

Érdekelnek más országok kultúrái és hagyományai?

Szívesen ismernél meg veled egykorú fiatalokat más országokból?

Kíváncsi vagy arra, hogyan kapcsolódnak a régi hagyományok a mai fiatalok életéhez?

7

Csatlakozz az Old routes, new paths Erasmus+ ifjúsági cseréhez, és tölts el egy hetet nemzetközi közösségben!

Mikor? 2026. október 11-17.

Hol? Hollókő, Magyarország

Old routes, new paths ifjúsági csere

Mi vár rád?

Az Old routes, new paths középpontjában a hagyományok, a kulturális örökség és az interkulturális tanulás áll. A program során azt járjuk körül, hogyan hatnak a hagyományok az identitásunkra, a közösségeinkre és a mindennapi életünkre, valamint hogyan őrizhetjük meg és gondolhatjuk újra őket úgy, hogy a következő generációk számára is értékesek maradjanak.

A résztvevők különböző országokból érkező fiatalokkal közösen oszthatják meg egymással saját kultúrájuk történeteit, szokásait, zenéit, ételeit és egyéb hagyományait, miközben felfedezhetik a részt vevő országok közötti hasonlóságokat és különbségeket is.

A hét során többek között kulturális és hagyományőrző témájú foglalkozásokon vehetsz részt, megismerheted más országok szokásait, és te is bemutathatsz olyan dolgokat, amelyek a magyar kultúrához vagy a saját környezetedhez kapcsolódnak. A program célja, hogy a résztvevők nyitottabbá váljanak más kultúrák iránt, miközben a saját kulturális örökségükre is új szemmel tudnak tekinteni.

Miért érdemes részt venni?

Fejlesztheted a kommunikációs és együttműködési készségeid

Magabiztosabbá válhatsz nemzetközi környezetben

Rengeteg új élményt, barátságot és tapasztalatot szerezhetsz

Kiket keresünk?

Olyan 15-18 éves fiatalok jelentkezését várjuk, akik szívesen töltenének el egy hetet nemzetközi közösségben, nyitottak más kultúrák és emberek megismerésére, érdeklődnek a hagyományok és a kulturális sokszínűség iránt, és aktívan részt vennének a program foglalkozásain.

Nem szükséges tökéletesen beszélned angolul. A program nyelve angol lesz, de az ifjúsági csere éppen arra is lehetőséget ad, hogy biztonságos, támogató közegben gyakorold a nyelvet és bátrabban kommunikálj más országokból érkező fiatalokkal.

Aktív részvételre épülő foglalkozások

Öt nap tele izgalmas programokkal

Ismerkedés magyar, dán és görög fiatalokkal

INFOPACK

JELENTKEZZ MÉG MA, de legkésőbb szeptember 13-ig!
Bővebb információ: Szalai Zita, szakmai vezető – erasmusplus@tudatosifjusag.hu
A kiválasztást a jelentkező motivációja alapján végezzük, nemi, vallási, etnikai hovatartozástól függetlenül. A kiválasztás során előnyt élveznek a vidéki térségekben élő fiatalok, kiemelten Nógrád megye térségét, illetve azok, akik első alkalommal vesznek részt ilyen programon. 
A motivációd kifejezéséhez kérjük használd saját szavaidat. A nem AI eszközökkel készített jelentkezéseket a kiválasztás során előnyben részesítjük. Köszönjük, ha összefoglalod nekünk, miért szeretnél részt venni a programon. 
A program megvalósulását az Európai Unió Erasmus+ Programja támogatja. 

Neked is van egy ötletedet? Te is szeretnél nálunk önkénteskedni? Te is szeretnél ilyen klassz dolgokat csinálni nálunk?

Írj nekünk!

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Ne maradj le aktuális lehetőségeinkről!

Vegyél részt az Evidence to Action nemzetközi képzésen

Vegyél részt az Evidence to Action nemzetközi képzésen

Résztvevőket keresünk az Evidence to Action nemzetközi képzésre

  • Hogyan lehet úgy adatokat gyűjteni egy ifjúsági program során, hogy az ne váljon túl bonyolulttá vagy adminisztratív teherré?

  • Miből tudhatjuk, hogy egy foglalkozás, projekt vagy hosszabb folyamat valóban változást hozott a résztvevők számára?

  • És hogyan lehet ezeket az eredményeket úgy bemutatni, hogy azok a partnerek, támogatók, döntéshozók vagy akár munkáltatók számára is érthetők és hitelesek legyenek?

Ha téged is érdekelnek a válaszok ezekre a kérdésekre, jelentkezz az Evidence to Action nemzetközi képzésre!

Evidence to Action nemzetközi képzés

Esch-sur-Alzette,
Luxemburg

2026. szeptember 16-22.

Nemzetközi képzés

Szállás: Youth Hostel

18 év felettieknek

Miről szól a képzés?

A 2026. szeptember 16–22. között Luxemburgban, Esch-sur-Alzette városában megrendezésre kerülő Evidence to Action: Research & Data in Youth Work nemzetközi Erasmus+ képzés abban segíti a résztvevőket, hogy a mindennapi ifjúsági munkában keletkező tapasztalatokat és eredményeket használható bizonyítékokká, az összegyűjtött információkat pedig jobb programokká és tudatosabb döntésekké alakítsák.

Az ifjúsági munka számos fontos változást indíthat el a fiatalok életében: fejlődhet az önbizalmuk, kommunikációjuk, kezdeményezőkészségük, társas és egyéb transzverzális kompetenciáik, vagy éppen aktívabban kapcsolódhatnak be saját közösségük életébe. Ezeket az eredményeket azonban gyakran nehéz mérni, dokumentálni és mások számára is láthatóvá tenni.

A képzés erre a kihívásra kínál gyakorlatias megoldásokat. A cél nem bonyolult kutatási rendszerek létrehozása, hanem olyan egyszerű, ugyanakkor megbízható kutatási, monitoring- és értékelési módszerek megismerése, amelyek civil szervezetek és ifjúsági közösségek hétköznapi működésébe is beilleszthetők.

Mire számíthatsz?

A résztvevők többek között azzal foglalkoznak majd, hogyan lehet:

  • egy projekt vagy ifjúsági folyamat kívánt eredményeit pontosabban meghatározni;
  • megfelelő indikátorokat kialakítani;
  • rövid kérdőíveket, interjúkat, fókuszcsoportokat, megfigyelési szempontsorokat és reflektív eszközöket használni;
  • participatív kutatási módszerekkel valóban bevonni a fiatalokat saját szükségleteik feltárásába és a megoldások kialakításába;
  • etikus, az adatvédelemre és inklúzióra érzékeny adatgyűjtést végezni;
  • új technológiákat használni az adatok elemzéséhez;
    visszajelzési folyamatokat kialakítani, és a kapott eredmények alapján fejleszteni a programokat;
  • a nemformális tanulás során megszerzett kompetenciákat dokumentálni és érthetően kommunikálni más szereplők felé.

A képzés külön figyelmet fordít arra is, hogyan kapcsolódhat az adat- és kutatásalapú szemlélet a fiatalok érdemi részvételéhez, foglalkoztathatóságához és a nemformális tanulás társadalmi elismertségéhez, valamint hogyan lehet a digitális eszközöket felelősen és tudatosan alkalmazni az ifjúsági munkában.

Kinek szól?

A program elsősorban olyan résztvevőknek szól, akik aktívan dolgoznak fiatalokkal, illetve részt vesznek ifjúsági programok tervezésében, megvalósításában vagy értékelésében.

Különösen várjuk:

  • ifjúsági munkások;
  • oktatók és pedagógiai területen dolgozók;
  • trénerek;
  • projektkoordinátorok;
  • ifjúsági és civil szervezetek munkatársai vagy képviselői

jelentkezését.

A képzés azok számára lehet igazán hasznos, akik szeretnék tudatosabban látni és bemutatni saját szervezetük vagy programjaik hatását, fejlesztenék monitoring- és értékelési gyakorlatukat, illetve érdeklődnek az adatgyűjtés, a részvételi kutatás és az evidence-based, vagyis bizonyítékokon alapuló ifjúsági munka iránt.

Nem szükséges kutatói háttér vagy komoly adatelemzési tapasztalat: a program kifejezetten az ifjúsági munka mindennapi valóságában is alkalmazható, gyakorlatias módszerekre helyezi a hangsúlyt. A legfontosabb a téma iránti érdeklődés, az aktív részvétel és a motiváció arra, hogy a megszerzett tudást később saját munkádban vagy szervezetedben is használd.

JELENTKEZZ MÉG MA!
Bővebb információ: Szalai Zita, szakmai vezető – erasmusplus@tudatosifjusag.hu

INFO PACK

A kiválasztást a jelentkező motivációja alapján végezzük, nemi, vallási, etnikai hovatartozástól függetlenül.
A kiválasztás során előnyt élveznek a vidéki térségekben élők.
A motivációd kifejezéséhez kérjük használd saját szavaidat. A nem AI eszközökkel készített jelentkezéseket a kiválasztás során előnyben részesítjük. Köszönjük, ha összefoglalod nekünk, miért szeretnél részt venni a programon. 
A program megvalósulását az Európai Unió Erasmus+ Programja támogatja. 

Neked is van egy ötletedet? Szeretnél nálunk önkénteskedni és hasonló programokat megvalósítani?

Írj nekünk!

Támogass minket, hogy folytathassuk a munkánkat és még több fiatalnak nyújthassunk lehetőségeket!

Köszönünk minden segítséget!

Ne maradj le aktuális lehetőségeinkről!

Vegyél részt vezetőként az I Love It ifjúsági cserén

Vegyél részt vezetőként az I Love It ifjúsági cserén

Csoportvezetőt keresünk az I Love It ifjúsági cserére

Szeretnél egy hetet eltölteni nemzetközi környezetben, új barátokat szerezni Európa különböző országaiból, miközben önmagadat is jobban megismered?

7

Csatlakozz az I Love It Erasmus+ ifjúsági cseréhez

I love it ifjúsági csere

éveseknek

résztvevő ország

magyar fiatal

A programról

Az I Love It ifjúsági csere a litvániai Karalkréslisben valósul meg, 2026. augusztus 14-21. között.

A program középpontjában a mentális és fizikai jóllét, az önismeret, valamint a személyes fejlődés áll. A résztvevők kreatív és szabadtéri tevékenységeken, játékokon, workshopokon és interkulturális programokon keresztül fedezhetik fel, hogyan tehetnek többet saját jóllétükért, miközben más országok fiataljaival dolgoznak együtt.

Az ifjúsági csere lehetőséget ad arra, hogy:

  • fejleszd önismeretedet és önbizalmadat;
  • új nézőpontokat ismerj meg különböző kultúrákból;
  • nemzetközi barátságokat köss;
  • aktív, élményalapú módszereken keresztül tanulj;
  • egy inspiráló, természetközeli környezetben tölts el egy hetet.

A programra 16–21 éves fiatalok jelentkezését várjuk, emellett egy minimum 23 éves csoportvezetőt is keresünk a magyar csapat támogatására.

Utazási hozzájárulás

Karalkréslis, Litvánia

2026. augusztus 14–21.

Egy héten keresztül tartó izgalmas programok

Green Travel – környezetbarát utazás

A projekt kiemelt figyelmet fordít a fenntarthatóságra, ezért a magyar csoport green travel formában, vagyis vonattal és/vagy busszal utazik Litvániába. Ez nemcsak környezetbarátabb megoldás, hanem egy különleges közös kaland is, amely már az indulás pillanatától a program részévé válik.

A szállás, étkezés és a programköltségek biztosítottak, az utazási költségek pedig az Erasmus+ szabályai szerint kerülnek térítésre.

Kinek szól?

  • 16-21 év közötti fataloknak;
  • akik szívesen kapcsolódnak más kultúrákhoz;
  • és szeretnének egy élményekkel teli hetet eltölteni Litvániában;
  • valamint vállaják, hogy a program után részt vesznek egy disszeminációs eseményen, ahol megosztják másokkal is, mit tanultak és milyen élményeket szereztek az ifjúsági csere alatt.

 

Csoportvezetőt is keresünk!

A fiatal résztvevők mellett egy legalább 23 éves csoportvezető jelentkezését is várjuk a magyar csapatba.

A csoportvezető feladata a magyar résztvevők támogatása az utazás és a program során, valamint a csapat aktív kísérése a teljes projekt alatt. Korábbi Erasmus+ tapasztalat előnyt jelent, de nem feltétel – a legfontosabb a felelősségteljes hozzáállás, a nyitottság és a fiatalokkal való együttműködés iránti érdeklődés.

Ha szívesen vállalnád ezt a szerepet, jelentkezz csoportvezetőként a jelentkezési lapon!

INFOPACK

JELENTKEZZ MÉG MA!
Töltsd ki az alábbi jelentkezési lapot.
Bővebb információ: Szalai Zita, szakmai vezető – erasmusplus@tudatosifjusag.hu
A kiválasztást a jelentkező motivációja alapján végezzük, nemi, vallási, etnikai hovatartozástól függetlenül. A kiválasztás során előnyt élveznek a vidéki térségekben élő fiatalok, illetve azok, akik első alkalommal vesznek részt ilyen programon. 
A motivációd kifejezéséhez kérjük használd saját szavaidat. A nem AI eszközökkel készített jelentkezéseket a kiválasztás során előnyben részesítjük. Köszönjük, ha összefoglalod nekünk, miért szeretnél részt venni a programon. 
A program megvalósulását az Európai Unió Erasmus+ Programja támogatja. 

Neked is van egy ötletedet? Te is szeretnél nálunk önkénteskedni? Te is szeretnél ilyen klassz dolgokat csinálni nálunk?

Írj nekünk!

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Ne maradj le aktuális lehetőségeinkről!

Vár a Disconnect to reconnect ifjúsági csere!

Vár a Disconnect to reconnect ifjúsági csere!

Résztvevőket keresünk a Disconnect to Reconnect ifjúsági cserére

  • Szeretnél tudatosabban jelen lenni a mindennapokban, és megtalálni az egyensúlyt az online világ és a valódi élmények között?
  • Jó lenne egy időre kiszakadni az állandó képernyőhasználatból, közelebb kerülni a természethez, másokhoz és önmagadhoz?
  • Szívesen töltenél egy hetet lett, spanyol és litván fiatalokkal egy nemzetközi közösségben?

Jelentkezz a Disconnect to Reconnect Erasmus+ ifjúsági cserére!

Időpont: 2026. szeptember 2-9.

Helyszín: Sigulda, Lettország

Disconnect to reconnect ifjúsági csere

év közötti fiatalok

résztvevő csoport

magyar fiatal

Az ificseréről

A projekt abban segít, hogy tudatosabban alakítsd a digitális eszközökhöz fűződő kapcsolatodat, csökkentsd a képernyők okozta fáradtságot, és olyan hétköznapi módszereket sajátíts el, amelyek támogatják a mentális jóllétedet. A program során a „slow living”, vagyis a lelassulás és a tudatos jelenlét alapelveit fedezheted fel, miközben újra megtapasztalhatod a személyes találkozások, a közös alkotás és a természetben töltött idő értékét.

Nem hosszú előadásokra kell számítanod. A hat teljes programnap inkább egy nyári tábor, egy önismereti elvonulás és egy nemzetközi osztálykirándulás keverékére hasonlít – jegyek, vizsgák és számonkérés nélkül. A résztvevők aktívan alakítják a programot, közösen vesznek részt játékokban, műhelymunkákban, esti programokban és reflexiós beszélgetésekben.

Mi vár rád a hét során?

érzelmi intelligenciával és személyes értékekkel foglalkozó műhelyek

egy közösen összeállított „offline túlélőcsomag” elkészítése

saját mentális jólléti „eszköztár” kialakítása

egész napos túra gyönyörű természeti környezetben

kommunikációs gyakorlatok és improvizációs színház

interkulturális estek, szaunaest és búcsúbuli

Connected by roots ifjúsági csere

Miért érdemes részt venned?

A hét végére nemcsak új barátokkal és nemzetközi élményekkel gazdagodhatsz, hanem olyan gyakorlati módszereket is hazavihetsz, amelyek segíthetnek a stressz kezelésében, az idegrendszer megnyugtatásában és a tudatosabb mindennapok kialakításában. Jobban megismerheted a saját értékeidet, fejlesztheted a kommunikációdat, megtapasztalhatod az együttműködés erejét, és felfedezheted, hogyan lehet a természet a feltöltődés, az önreflexió és a mentális egészség egyik fontos forrása.

A program biztonságos és befogadó környezetet kínál, ahol különböző hátterű, véleményű és identitású fiatalok tanulhatnak egymástól. Nem szükséges tökéletes angoltudás: sokkal fontosabb, hogy nyitott, kíváncsi és motivált legyél.

A program neked szól, ha…

  • 16 és 25 év közötti, Magyarországon élő fiatal vagy;
  • érdekel a mentális jóllét, a digitális egyensúly és a természethez való kapcsolódás;
  • vállalod, hogy angolul dolgozol együtt a nemzetközi csoporttal;
  • nyitott vagy más kultúrákra, és tisztelettel fordulsz a tőled eltérő hátterű emberek felé;
  • valamint vállalod, hogy a program után részt veszel egy disszeminációs eseményen, ahol megosztod másokkal is, mit tanultál és milyen élményeket szereztél az ifjúsági csere alatt.

A magyar csapatot 6 résztvevő és 1 csoportvezető alkotja majd.

Utazási hozzájárulás

Szállás és étkezés a Zvīguļi/Siliņi vendégházban

6 napon keresztül tartó izgalmas programok

Ismerekedés 4 ország fiataljaival 

INFOPACK

 

JELENTKEZZ MÉG MA, de legkésőbb júluis 20-ig!
Bővebb információ: Szalai Zita, szakmai vezető – erasmusplus@tudatosifjusag.hu
A kiválasztást a jelentkező motivációja alapján végezzük, nemi, vallási, etnikai hovatartozástól függetlenül.
A kiválasztás során előnyt élveznek a vidéki térségekben élő fiatalok, illetve azok, akik első alkalommal vesznek részt ilyen programon. 
A program megvalósulását az Európai Unió Erasmus+ Programja támogatja. 

Ha érdekelnek a hasonló programok, iratkozz fel a hírlevelünkre, hogy az elsők között értesülhess aktuális lehetőségeinkről!

Támogass minket, hogy továbbra is folytathassuk a munkánkat és még több fiatalnak nyújthassunk ilyen lehetőségeket!