Látod amit én?

Látod amit én?

A Látod amit én? projektünkkel gondoltunk egy nagyot és húztunk egy merészet. A célunkat könnyen meghatároztuk: aktívan tenni egy olyan világért, ahol az emberek észreveszik, ha valaki elnyomás, vagy gyűlöletbeszéd áldozata lesz, és fel is szólalnak ellene. De hogyan érhetjük ezt el, mikor minden egyes másodpercben annyi információ jön velünk szembe, hogy szinte csak akkor tudunk csak elevickélni benne, ha egy részét figyelmen kívül hagyjuk?

A “túlélés” érdekében megemeltük a tolerancia szintünket, elkapjuk a tekintetünket, bedugjuk a fülünket és becsukjuk a szánkat akkor is, ha valakinek igazán szüksége lenne ránk, arra, hogy felemeljük a szavunkat az elnyomás ellen.

Mi ezt a falat szeretnénk áttörni, amihez rendhagyó eszközt választottunk: hogy felkeltsük az emberek figyelmét flashmobot szervezünk, a Nem Privát Színház színészeivel együttműködve konfliktus szituációkat játsszunk el, várva a bátor felszólaló megjelenését, és provokatív üzeneteket helyezünk el a városban: ha rasszista, homofób vagy nőgyűlölő üzeneteket felvonultató matricákat látsz a városban tudd, a mieink.

Persze egyik sem a mi véleményünket tükrözi, csak jeleznénk velük, hogy az elnyomó megnyilvánulások a mindennapjaink részévé váltak, de ez nem kell, hogy így legyen. Történeteket fontunk köréjük, amiket sok esetben a való élet ihletett, és amiket feloldottunk azzal, hogy egy – elképzelt, és nagyon vágyott- ideális befejezést adtunk nekik. 

A Történeteket ide kattintva tudod elolvasni!

 

[cs_accordian cs_accordian_section_title=”Projekt további részletei” column_size=”1/1″ accordian_style=”default”][accordian_item accordion_active=”no” accordion_title=”Szakmai csapat” cs_accordian_icon=”fa-child” icon=”Choose Icon”]   Kaszás András
A Tudatos Ifjúságért Alapítvány Kuratóriumi elnöke, a projektben a gazdasági és a projektmenedzsment feladatokat látja e és a szakmai megvalósítást segíti.

  Szalai Zita
A Tudatos Ifjúságért Alapítvány Szakmai Igazgatója, a projektben a képzői feladatokat látja el és a szakmai megvalósítást segíti.

  Fehér Nóra
A Tudatos Ifjúságért Alapítvány projektvezetője, a projektben a napi szintű kommunikációs és adminisztratív feladatok ellátásért, a projekt napi működéséért felel. [/accordian_item][accordian_item accordion_active=”no” accordion_title=”Szakmai partnerek” cs_accordian_icon=”fa-cubes” icon=”Choose Icon”]

Nem Privát Színház

Nem privát színházSzociális problémákat feldolgozó amatőr társulat, az egyenlőbb emberi kapcsolatok eléréséért szerveződnek.A fórum színház módszerét alkalmazva teremtenek interaktív, diskurzív teret az előadásaikon. További információk

 

[/accordian_item][accordian_item accordion_active=”no” accordion_title=”Támogatónk” cs_accordian_icon=”fa-money” icon=”Choose Icon”] A projekt az Emberi Erõforrások Minisztériuma, Gyermek és Ifjúsági Alapprogram, valamint Nemzeti Család-, Szociálpolitikai és Intézet támogatásával valósult meg. [/accordian_item][/cs_accordian]

 

Társadalmi érzékenyítő projekt

Társadalmi érzékenyítő projekt

A projekt keretében a Tudatos Ifjúságért Alapítvány több partnerszervezettel (Nem Privát Színház és az Invisible Heroes) közösen, a láthatatlan színház koncepciójával dolgozva társadalmi kísérletbe vonja be a gyanútlan állampolgárokat, hogy ezzel járuljon hozzá a társadalom érzékenységének javításához.

A kezdeményezés lényege, hogy egy tanulási folyamat részeként arra használjuk fel a színházat és annak eszközeit, hogy megszólítsuk a társadalmat, továbbá olyan újszerű módszereket próbáljunk ki, melyek társadalmi változásokat hozhatnak létre a közösség javára.

Az általunk felkért önkéntesek és színészek mindennapi helyszíneken (utca, tér, tömegközlekedési eszközök) mutatják be, játsszák el az elnyomás mindennapi helyzeteit úgy, hogy a járókelők, vagyis a közönség, nem tudja, hogy előre megtervezett színházi előadást látnak. Amint a sérelmet szenvedő melletti kiállás megtörtént a színészek felfedik magukat, az önkéntesek megtapsolják az újdonsült hősöket, elmagyarázzák számukra a szituációt, majd megismertetik velük a projektet és annak céljait. Az újdonsült társadalmi hősök tetteit oklevéllel ismerjük el.

A projektben további fontos szempont részünkről, hogy minden esetben olyan témákat válasszunk, amelyek kapcsolódnak az Európa Tanács hazai No Hate Speech Mozgalom kampányához.

[cs_accordian cs_accordian_section_title=”Projekt további részletei” column_size=”1/1″ accordian_style=”default” accordion_animation=”hatch”][accordian_item accordion_active=”no” accordion_title=”Szakmai csapat” cs_accordian_icon=”fa-child” icon=”Choose Icon”]   Kaszás András
A Tudatos Ifjúságért Alapítvány Kuratóriumi elnöke, a projektben a gazdasági és a projektmenedzsment feladatokat látja e és a szakmai megvalósítást segíti.

  Matusz Máté
A Tudatos Ifjúságért Alapítvány Kuratóriumi tagja, a projektben a szakmai megvalósításért felelt.

[/accordian_item][accordian_item accordion_active=”no” accordion_title=”Szakmai partner” cs_accordian_icon=”fa-cubes” icon=”Choose Icon”] Nem Privát Színház

Nem privát színházSzociális problémákat feldolgozó amatőr társulat, az egyenlőbb emberi kapcsolatok eléréséért szerveződnek.A fórum színház módszerét alkalmazva teremtenek interaktív, diskurzív teret az előadásaikon. További információk

[/accordian_item][/cs_accordian]