Escape Town – Rural Challenge

Felhívás 16-25 éves fiatalok számára
szabadulószoba fejlesztésében való részvételre

Egy kreatív kihívás, nemzetközi projektben való részvételi lehetőség, tanulás és fejlődés és sok-sok játék várja azokat a fiatalokat,
akik csatlakoznak hozzánk Escape Town-Rural Challenge projektünk következő szakaszában.

A projekt keretében Finnország, Spanyolország, Németország és Magyarország közösen dolgozik azért, hogy olyan játékokat hozzanak létre, amelyek a szabadulószobák módszertanára építenek és a vidéki fiatalok problémáira hívják fel a figyelmet. 

Mi vár rád fejlesztőként?

A projekt keretében a következő 3 hónapban (2023 áprilisa és júniusa között) egy 5 fős csapat tagjaként kóstolhatsz bele a szabadulószobák világába. A megismerésen túl egy közös szabadulószoba (nem helyhez kötött) fejlesztésén is dolgozunk majd online és személyes találkozók során. 

A nyár folyamán fesztiválok és fiataloknak tartott táborok során mutatjuk be a fejlesztett szabadulószobát. Ezeken a rendezvényeken te is részt tudsz venni július és augusztus folyamán. 

A fejlesztési folyamat során minden országban egy-egy csapat dolgozik egy-egy saját maguk által megálmodott játék fejlesztésén és létrehozásán. 

A szabadulószoba az év végére tervezett “Játékokkal a társadalmi befogadásért” játékpedagógiai és játékfejlesztési konferenciánkon kerül bemutatásra más civil szervezetek képviselői számára. 

A játékfejlesztési folyamat során elsajátíthatsz olyan, a mindennapok során is kiemelt jelentőséggel bíró készségeket, mint a csapatmunka, a társadalmi érzékenység, a projektszemlélet, a grafikai tervezés, a kreatív írás vagy az innovatív gondolkodás. És mindeközben nem hagyunk magadra, hiszen a fejlesztési folyamatot játékfejlesztő szakemberek és szakértő mentorok is segítik.

Miért érdemes részt venni?

Minden fiatal, akinek fontos, hogy a vidéki fiatalok is lehetőségekhez jussanak és kiáll a társadalmi befogadás mellett és szeretne valami maradandót alkotni:

  • együtt gondolkozhat, alkothat, építkezhet kortársaival;
  • megtapasztalhatja milyen, amikor megvalósulnak ötletei;
  • inspiráló, fiatalos környezetben szerezhet közösségi élményeket;
  • új, életre szóló barátságokat szerezhet;
  • elismert játékfejlesztőket ismerhet meg és dolgozhat velük közösen;
  • egy maradandó dolgot alkothat, mely hozzájárul ahhoz, hogy lehetőséget biztosítsunk kevesebb lehetőséggel rendelkező fiataloknak is, illetve felhívjuk a figyelmet a vidéki fiatalok problémáira.

    Ki lehet a fejlesztő csapat tagja?

    • minden 16-25 év közötti fiatal, akit érdekel a társadalmi befogadás kérdésköre;
    • aki szeret játszani és szeretné saját ötleteit, kreativitását egy játékban viszont látni;
    • aki szeretne fejlődni és új dolgokat tanulni;
    • aki készen áll egy fiatalos csapatban élményeket szerezni, másoktól tanulni és maradandót alkotni;
    • aki elfogadja a projekt értékeit: a toleranciát, az interkulturalitást az emberi jogok tiszteletét;
    • aki szeret új helyeket felfedezni és új embereket megismerni;
    • aki szeretne hozzájárulni a hazai és európai ifjúsági munka fejlesztéséhez;
    • aki vállalja, hogy aktívan részt vesz a fejlesztési folyamatban és az ahhoz kapcsolódó bemutatókon. 

    Mit biztosítunk neked a fejlesztési munkádért cserébe? 

    • ingyenes részvétel a hazai eseményeken; 
    • játékfejlesztési folyamat megismerése, szabadulószobák különlegességei, játékpedagógiai elméletben való elmélyülés;
    • közösségi szolgálat, illetve civil szervezetnél végzett gyakorlat igazolása az önkéntes munkádért cserébe;
    • folyamatos szakmai támogatást és  módszertani segítséget játékfejlesztőktől
    • a hazai közösségi események teljes költségének fedezését (utazás, étkezés, programköltségek).

    JELENTKEZZ!

    Jelentkezni az online jelentkezési lap kitöltésével lehet 2023. április 21-ig.

    A projektben résztvevő fiatalokat kiemelten a motiváció alapján választjuk ki. Jelentkezőket korlátozott számban tudunk fogadni. Előnyt élveznek azok a fiatalok, akik Nógrád vármegyében élnek és/vagy tanulnak.

    Kapcsolat: Szalai Zita

    zita.szalai@tudatosifjusag.hu

    .

    Az Escape town-Rural challenge projekt egy 24 hónapos, amelynek célja a nem-formális oktatás minőségi javítására irányuló innovatív játékok fejlesztése révén ösztönözni a kevesebb lehetőséggel rendelkező, főleg vidéki fiatalok aktív részvételének és bevonásának fontosságát és szerepét. 

    A program az Ayuntamiento de Agres koordinálásában az AC Amics de la Biblioteca de la Fonteta, a Nuoriso- Ja Matkailukeskus Hyvarilaoya, HochVier – Gesellschaft für politische und interkulturelle Bildung e.V. és a Tudatos Ifjúságért Alapítvány. 

    A projekt az Erasmus+ Program társfinanszírozásában valósul meg.