Négy magyar résztvevőnk 2026 tavaszán Lettországban vett részt a Project Management Cookbook Erasmus+ képzésen, ahol a projektmenedzsment témáját interaktív módszereken, közös feladatokon és nemzetközi együttműködésen keresztül fedezték fel.
A program nemcsak szakmai fejlődést, hanem felejthetetlen élményeket is tartogatott: új kultúrák megismerését, inspiráló beszélgetéseket, közös kalandokat és új barátságokat.
Olvasd el résztvevőink beszámolóit, és ismerd meg, milyen lehetőségeket kínálnak az Erasmus+ nemzetközi képzések azoknak a fiataloknak, akik nyitottak a tanulásra, az utazásra és az új tapasztalatokra.
Drusti, Lettország
2026. március 26 – április 3.
Nemzetközi képzés
4 magyar résztvevő
Új élmény
MIT ADOTT NEKÜNK EZ A PROGRAM?
-a magyar csapat tagjainak beszámolója-
Nyitottabbak és elfogadóbbak lettek
Új eszközöket ismertek meg
Fejlesztették a projektmenedzsment készségeiket
Megtanultak együttműködni másokkal
Új barátságokat kötöttek
Még sosem voltam ilyen jellegű Erasmuson, ezért kicsit félve, de annál nagyobb izgalommal mertem belevágni. Nekem a TIA adta lehetőségeket egy barátom ajánlotta, illetve Instagramon találkoztam párszor velük. Pár héttel a jelentkezésem után meg is kaptam az üzenetet, hogy elfogadták azt, de még akkor sem hittem el, hogy költségmentesen, illetve szervezetten elutazhatok Lettországba. Megkaptam minden szükséges jegyet és iratot az elkövetkező héthez és repülhettem is északra.
Számomra egy hatalmas élmény volt az egész ott töltött idő. A Project Management Cookbook képzést egy lett szervezet rendezte meg, egy hatalmas erdőben megtalálható kastélyban. Kicsit félve buszoztunk a sötétben a semmi közepén, de kellemes csalódásként ért mindenkit a szállásunk.
A hét során rengeteg programban volt részünk. Megtanulhattuk, hogyan is tudunk csapatban dolgozni, illetve ötleteinket közös mederbe terelni. Volt alkalmunk együtt főzni, saját nemzeteink táncát betanítani egymásnak a tűz körül és egy kedves kis lett várossal is megismerkedhettünk.
Amit pedig fontos megemlítenem az az, hogy egy Erasmus során milyen új barátságokkal, szoros emberi kötelékekkel gazdagodhatunk. Rengeteg kedves, vicces és okos embert ismerhettem meg, akiket remélem még viszont láthatok. Többségüknek ez a projekt már a sokadik alkalmuk volt, így hihetetlen volt számomra látni, mennyi új lehetőségem lesz még új helyeket, embereket megismerni. Egy teljesen új világ tárult a szemem elé.
Köszönöm az Erasmus programnak és a TIA-nak, hogy lehetőséget nyújtanak minden fiatalnak új országok és kultúrák felfedezésére. Mindenkinek tiszta szívvel ajánlom, hogy merjen belevágni egy ilyen kalandba, mert én nem csalódtam.
Erre a csodás, de rövid nemzetközi képzés Lettországban zajlott le. Egy országban amit nagyon szeretek. Európa egyik legjobb helye, mégis kevesen látogatják. Az elvarázsolt erdők, művészek, természetkedvelők országa. Már másodjára voltam ott, elsőnek szintén a TIA-val egy Erasmus+ program keretein belül.
A képzés témája a projektmenedzsment volt, sokat tanultunk arról hogyan kell egy Erasmus+ vagy más projektet szervezni, sínen tartani, a lehető legjobb módon lebonyolítani. Nem egyszerű téma, az EU bürokratikus útvesztőjében bármit szervezni, támogatást kapni, szabályok szerint ezt tenni. Legfőképp ilyenekről beszélgettünk, sokan megosztották a tudásukat akik már szerveztek ilyet.
Mindezt egy gyönyörű helyszínen: a semmi közepén, messzi mindentől, erdők és tavak közt egy kastélyszerű hatalmas házban. Itt le tudtunk csendesedni, kapcsolódni a természettel. Nekem a kedvencem a tradícionális fatüzelésű szauna volt, ahol szauna szeánszt tartottam az embereknek, utána pedig a kastélyból kiszaladva a teliholdas estén mind beleugrottunk a még vékonyan befagyott tóba. Még a mediterrán barátaink is bevállalták, nem csak az északi népek. Nekem ez az emlék volt a legszebb.
Továbbra is mindenkinek nagyon ajánlom az Erasmus programokra való jelentkezést! Egy európai fiatal életében szerintem kihagyhatatlan. Illetve a legjobb mód fiatalon más kultúrák megismerésére és a nyelvtanulásra is. Hiába tanulják a nyelvet az iskolában, az csak a nyelvtani rendszerben segít. Használni kell, beszélgetni sokat, úgy lehet csak megtanulni angolul vagy bárhogy. Sok szerencsét!
Apukám nagyon szereti azt a viccet, amiben a jó pap sírjára a “befejezte tanulmányait” feliratot vésik. Ezzel nem sikerült éppen tanulásra ösztönöznie, viszont a szemlélete velem maradt. Beszámolómban a szakmai Erasmus mobilitásban való részvételre szeretnélek ösztönözni titeket 7 napos márciusi mobilitásom bemutatásán keresztül, amit Lettországban töltöttem (mivel olyan jól nem tudok viccet mesélni, mint apukám).
A Project Management Cookbook képzést a lett RED nonprofit szervezet hirdette meg, akik egy, a lettországi egyetemeken használatban lévő, kétezres évek közepén kifejlesztett projektmenedzsment elméletüket frissítették és igazították a modern kihívásokhoz. Az elmélet azt állítja, hogy a projektmenedzsment olyan, mint egy közös konyhai főzés.
A képzésen 4-4 lett, bolgár, olasz, portugál, belga, spanyol és magyar résztvevő vett részt különböző korcsoportokból és eltérő projektekkel, szakmai háttérrel. Az intenzív képzés március 26-tól április 03-ig tartott egy vidéki helyszínen Drusti közelében, Lettország keleti részén. Mivel a tavalyi tavaszt szintén Skandináviában és a Baltikumban töltöttem, mindenképpen úgy alakítottam az érkezést, hogy egy nappal hamarabb érkezzem. Rigai találkozási helyszínünkre már a főváros nosztalgikus benyomásaival akartam megérkezni.
A Project Management Cookbook képzés felépítése elméleti szekciókra, csoportfeladatokra és energizerekre épült. Ezeket árnyalták drámapedagógiai, pénzügyi, pitch és a Belbin tesztre épülő kérdőívek is. Minden képzési nap első és utolsó programja egy morning circle és záróreflexió volt.
A zsúfolt programban a 2. nap estéje volt az első valódi közös projektünk, ami egy low-budget, 32 fős vacsora elkészítése volt.
A 3. napon divatbemutató-szimulációban vettünk részt, ahol 25 perc alatt szabászati cafadékokból a kreativitásunkra hagyatkozva kellett olyan táskát alkotnunk partnerünknek, ami kifejezi a személyiségét.
A feladatok során a délelőttökön tanult elméleti pilléreket gyakoroltuk, mint a profilalkotás egy projekt tervezésében, vagy a projektek örökös alapproblémái (time – quality – resources).
Számomra a projektmenedzsment gyakorlati fókuszú tanulásán túl a többiek kultúrájának megismerése és a különböző nézőpontok megfigyelése volt a legizgalmasabb. A differenciált korcsoport és partnerszervezetek következtében sokat tanultam társaimtól a kortárs portugál képzőművészetről, a belga projektmenedzselési mentalitásról és a marketing fontosságáról, egy nagyon érdekes, nosztalgikus művészeti látásmódot a balti művészetről, a spanyol és olasz felsőoktatásról.
A mobilitás alatt egymással is sikerült jobban megismerkednünk, így értékes kulturális és szakmai tapasztalatcserére is sor került. A 3. napon ellátogattunk Cesisbe, a lettek egy kedvelt történelmi városába, így az egyhetes utazást követően a lett vidéket és kultúrát is sikerült jobban megismernünk.
Összegezve az elmúlt hetet és a mobilitás élményeit, az Erasmus+ szakmai képzést mindenkinek javasolni tudom, aki olyan készségeket szeretne elsajátítani és a környezetében, munkájában kamatoztatni, amelyekre nem feltétlenül épül formális oktatási forma.
(A szakmai mobilitások lebonyolításával Európa-szerte nonprofit szervezetek foglalkoznak, amelyek gyakran a közösségi médiában hirdetik meg először képzéseiket –ahogyan én is rátaláltam–, így érdemes követni ezeket a fejleményeket és szervezeteket.)
A doktori védésemet követően vettem részt az Erasmus+ programban, tulajdonképpen közvetlenül utána, még aznap este találtam rá erre a lehetőségre. Akkor úgy éreztem, hogy egy rövid időre jó alkalom lehet kiszakadni a megszokott munkakörnyezetemből és új tapasztalatokat szerezni. Korábban már részt vettem egy Erasmus+ programban, amelyről nagyon pozitív emlékeim maradtak, ezért ez a tapasztalat is hozzájárult a gyors döntésemhez.
A jelentkezésen nem gondolkodtam sokáig, de ezt a döntést egyáltalán nem bántam meg. Egyrészt korábban még nem jártam Lettországban, másrészt kiemelten fontosnak tartottam az idegen nyelvi kommunikációm fejlesztését. Nálam ez akkor működik a legjobban, ha folyamatosan használat közben vagyok „kényszerítve” a nyelvre, így ez a program ideális lehetőséget biztosított erre.
A képzés témája is közel állt hozzám, mivel a munkám során már korábban is találkoztam projektmenedzsmenthez kapcsolódó feladatokkal. A kurzus rávilágított arra, hogy ezt a területet nem érdemes pusztán tankönyvi anyagként kezelni, hiszen a gyakorlatban sokkal összetettebb és dinamikusabb. Nem véletlenül mondják, hogy „a gyakorlat teszi a mestert”, ez itt különösen igaz volt.
Az Erasmus+ program során lehetőségem volt sok különböző országból érkező résztvevővel együtt dolgozni és tanulni. Valószínűleg ezekkel az emberekkel más körülmények között soha nem találkoztam volna, sem kulturális, sem földrajzi okok miatt. A képzés minden napja gondosan felépített, intenzív volt, és nemcsak szakmai tudást adott, hanem önismereti szempontból is hasznosnak bizonyult.
Számomra különösen érdekes volt, hogy a megszokott munkahelyi helyzetemhez képest itt megváltozott a szerepem: általában én voltam a csapat egyik fiatalabb tagja, ami sokszor bizonytalanságot jelentett számomra. Ebben a közegben azonban egy nagyon elfogadó, támogató csapat alakult ki, ahol kortól, nemtől, nemzetiségtől és háttértől függetlenül mindenki egyenrangúan tudott együtt dolgozni.
A program során nemcsak szakmai ismereteket szereztem, hanem fejlődött a kommunikációs készségem és az önbizalmam is. A projektmenedzsment gyakorlati megközelítése különösen hasznos volt számomra, és több olyan elemet is láttam, amelyet a későbbi munkám során is tudok majd alkalmazni.
Összességében rendkívül hasznos tapasztalatnak tartom a részvételt. Nemcsak szakmailag, hanem személyes fejlődés szempontjából is sokat adott, ezért szívből ajánlom mindenkinek, aki hasonló lehetőségen gondolkodik, hogy éljen vele, és tapasztalja meg, milyen hatással van egy ilyen intenzív nemzetközi környezet.
Szeretnél te is hasonló élményekkel gazdagodni?
Vedd fel velünk bátran a kapcsolatot!
Támogasd a munkánkat!
…Hogy minél több fiatalnak nyújthassunk hasonló lehetőségeket.
Ne maradj le aktuális lehetőségeinkről!
A program megvalósulását az Európai Unió Erasmus+ Programja támogatta.