Let's go!
Szervezetmenedzsment és vezetői készségek fejlesztése ifjúsági munkások számára

Projekt rövid leírása
A Let’s go című szakemberek mobilitási programja projektünk 2022. november 13-20. között valósul meg Hollókőn.
A képzési program célja ifjúsági munkások kompetenciáinak a fejlesztése, hogy képessé váljanak vezető pozíció betöltésére ifjúsági civil szervezetekben, illetve, hogy olyan eszközökkel ruházzuk fel őket, melyeket szervezetek vezetésében sikerrel tudnak alkalmazni.
A projekt másik fontos célja, hogy a szakembereket és az ifjúsági szervezeteket motiváljuk és biztassuk további aktív szerepvállalásra önkéntes munkájuk során, valamint arra, hogy továbbadják, megosszák tudásukat és tapasztalataikat kortársaikkal is, ezzel elősegítve a szervezetek erősödését és aktivitását nemcsak nemzeti, de nemzetközi szinten is.
A projekt keretében kiemelten foglalkozunk a szervezetmenedzsment hármasságával (önmenedzselés, emberek menedzselése, folyamatok menedzselése) és különös figyelmet fordítunk a kommunikációra, csoportmunkára, vezetési stílusokra, kiemelten a szituációs vezetés módszerének megismerésére és alkalmazásának kipróbálására. Az ifjúsági szervezetek stratégiai kérdései is előtérbe kerülnek, illetve a képzés eredményeként több projektötlet, illetve civil szervezet létrehozásának ötlete is kidolgozásra kerül a résztvevők által.
Projektadatok
Dátum:
2022. november 13-20.
Helyszín:
Hollókő
Projektcsapat:
Szalai Zita, Aytac Uzunlas, Fadi Tabt, Bassam Baki
Támogatás:
Erasmus+ Program
Az ifjúsági munka fontosságának és szerepének meghatározása társadalmunkban
Kreatív és innovatív eszközök és módszerek bemutatása és jó gyakorlatok megosztása csoportos döntéshozatal és stratégiai gondolkodás témában
A résztvevők kompetenciáinak és képességeinek fejlesztése; nem formális nevelési módszerek megismerése
A résztvevő szervezetek eszköztárának és szakembereinek fejlesztése és az ifjúsági munka minőségének fejlesztése
Effektív kommunikációs, vezetési és csoportmunka módszerek elsajátítása
Javítani az ifjúsági munka színvonalát, elősegíteni új, minőségi projektek kialakulását az Erasmus+ Ifjúsági programon belül
A projektpartnerek aktív részvételével valósul meg egy Európa határain átívelő nemzetközi mobilitási projekt, melynek elsődleges célja a kompetenciafejlesztés nem-formális tanulási eszközök alkalmazásával. A szakemberek képzésével és a módszerek megismertetésével hozzájárulunk a nemzetközi ifjúsági munka minőségbeli fejlődéséhez. A projekt elősegíti a résztvevők közötti kölcsönös párbeszéd létrejöttét, a kultúrák megismerését és a társadalmi befogadás előmozdítását, valamint a résztvevők aktív szerepvállalásának előmozdítását az alapvető európai értékeknek megfelelően.
A projekten való részvétel által a szakemberek kreativitása és vállalkozó kedve fejlődik, a jövőben nagyobb magabiztossággal valósítják meg saját elképzeléseiket nemcsak a szervezet tevékenységein belül, hanem magánéletükben is.


“This experience made me fall back in love with youth work, others should have this same opportunity.”
Gillian
Scotland

Neked is van egy ötletedet?
Írj nekünk!
