Jelentkezz a Step’In képzésünkre

Jelentkezz a Step’In képzésünkre

Jelentkezz a Step'IN vezetőképző képzésünkre

smile Szeretnéd feljeszteni vezetői készségeidet? 

smile Tanulnál arról, hogyan lehet jól csoportot szervezni vagy projektet megvalósítani? 

smile Érdekel, hogyan lehet sikeresen ifjúsági kezdeményezéseket, szervezeteket vezetni? 

smile Szeretnél nemzetközi környezetben fejlődni, kapcsolatokat építeni és érdekelnek más kultúrák? 

Amennyiben IGEN a válaszod, ez a program már biztosan neked szól!

 

év feletti ifjúsági munkások

résztvevő

magyar szakember

Egy nemzetközi képzési program újoncoknak!

A Step’IN egy olyan képzési program, amely a fiatalok munkájában résztvevő vezetők készségeinek és kompetenciáinak fejlesztésére összpontosít vezetés, csoportdinamika és szervezeti menedzsment területén.

Ezzel a képzési programmal arra törekszünk, hogy fiatalokat képezzünk ki, akik aktívak a fiatalok csoportjaiban, közösségekben és/vagy szervezetekben, hogy tudatosabbak legyenek személyes és szakmai vezetői pályájukban, és hogy kreatív és innovatív módszerekkel és hatékony technikákkal aktívan be tudják vonni a fiatalokat. Célunk a fiatalok aktív részvételének előmozdítása hatékony nem-formális és informális tanulási módszerekkel, hogy képesek és kompetensek legyenek ifjúsági programokat szervezni és lebonyolítani kortársaikkal. Készek vagyunk különböző, néha szokatlan módszereket bevezetni olyan témák megvitatásához, mint a kommunikációs készségek fejlesztése, a konfliktuskezelés és a hatékony csapatmunka vagy stratégiai tervezés.

CÉLOK:

  • Az ifjúsági munka szerepének azonosítása a társadalmunkban és az ifjúsági munka fontosságának megértése;
  • Különböző eszközök és módszerek megismerése, melyek szervezetvezetés során sikerrel alkalmazhatók az ifjúsági munkában;
  • Hatékony kommunikációs, vezetési és csapatmunka-technikák bemutatása
  • Nem-formális és informális módszerek alkalmazásán át a stratégiai tervezés, döntéshozatal és konfliktuskezelés módjainak megismerésére;
  • Teret biztosítani a résztvevőknek a beszélgetésre és jó gyakorlatok megosztására, valamint vezetői készségeik és kompetenciáik fejlesztésére;
  • Az Erasmus+ Program megismerése, mint az ifjúsági munka nemzetközi dimenziójának megélésére szolgáló eszköz.

Ezzel a képzési programmal azt szeretnénk elérni, hogy az ifjúsági munkások kompetenciái és képességei fejlődjenek annak érdekében, hogy javítsuk munkájuk minőségét ifjúsági csoportok vezetése és ifjúsági programok szervezése területén.

Várt HATÁS:
A képzési program végén a résztvevők motiváltabbak lesznek, hogy aktívabban részt vegyenek közösségük életében, több projekt- és programötletet fejlesszenek ki a fiatalokkal és a fiatalok számára, és még felkészültebbek legyenek egy magasabb színvonalú ifjúsági munka nyújtására tapasztalatuk, készségeik és ismereteik révén.

MÓDSZEREK:
A képzés során a nemformális és informális tanulás módszereit fogjuk alkalmazni, mint például egyéni, páros és csoportmunka, kreatív műhelyek, színházi módszerek, szimulációs és helyzetjátékok, problémamegoldó és vita gyakorlatok, prezentációk és beszélgetések, beltéri és kültéri elemek.

A projekt Hollókőn kerül lebonyolításra mintegy 24 résztvevő szakemberrel
2024. május 3-10 között. 

utazási hozzájárulás

Szállás és étkezés a Kreatív Térben, Hollókőn

6 napon keresztül tartó izgalmas programok

Magyar résztvevőknek ingyenes részvétel

Tudj meg többet a programról, helyszínről, résztvevőkről az alábbi angol nyelvű Információs füzetet fellapozva.
JELENTKEZZ legkésőbb 2024. március 31-ig!
Töltsd ki az alábbi jelentkezési lapot!
Bővebb információ: Szalai Zita, szakmai vezető – erasmusplus@tudatosifjusag.hu
A kiválasztást a jelentkező motivációja alapján végezzük, nemi, vallási, etikai hovatartozástól függetlenül. A kiválasztás során előnyt élveznek a vidéki térségekben tevékenykedő szakemberek, kiemelten Nógrád vármegye térségét, illetve azok, akik vállalják, hogy a jövőben a TIA keretein belül valósítanak meg programokat a témában.
A program megvalósulását az Európai Unió Erasmus+ Programja támogatja. 

Neked is van egy ötletedet? Te is szeretnél nálunk önkénteskedni? Te is szeretnél ilyen klassz dolgokat csinálni nálunk?

Írj nekünk!

Vegyél részt a Youth4Vote Konferencián!

Vegyél részt a Youth4Vote Konferencián!

YOUTH4VOTE KONFERENCIA

A Tudatos Ifjúságért Alapítvány 2024. február 16-án nagyszabású konferenciát szervez Youth4Vote projektje keretében annak érdekében, hogy felhívja a fiatalok figyelmét a demokratikus értékeken alapuló civil részvétel fontosságára a 2024-es Európai Parlamenti választásokhoz kapcsolódóan.

A Youth4Vote konferencia szervezése lehetőséget teremt arra, hogy fiatalok, szervezeti képviselők, szakértők és az Európai Parlament magyar képviselői találkozzanak, ismerkedjenek és olyan témák mentén indítsanak közös gondolkodást, mint a fiatalok aktív részvétele, választási magatartása vagy a demokratikus értékek mentén való aktív párbeszéd kialakítása. 

HOGYAN ÉRJÜK EZT EL?

Előadásokkal
Szakértői meghívott vendég mutatja be a magyar fiatalok és a közéleti aktivitás kapcsolatát, a választási magatartásukat

Kerekasztal beszélgetésekkel
Meghívott vendégeink, az Európai Parlament magyar képviselői, arra keresik a választ, hogy miért fontos a fiatalok aktív részvétele az Európai Unióban és hogyan tudnak párbeszédet kezdeményezni

Interaktív workshopokkal
Demokratikus értékek mentén vitázni nem egyszerű, mi azonban több eszközt is bemutatunk hozzá meghívott vendégeinkkel

Párbeszéden alapuló vitázással
Vitapartnereinkkel arra keressük a választ, hogy a média milyen hatással van a fiatalokra, és a fiatalok választási aktivitására

Szervezeti börzével
Olyan szervezeteket mutatunk be, akik sok lehetőséget tartogatnak, ha az Európai Unióról van szó 

KINEK SZÓL A PROGRAM?

A konferenciára szeretettel várunk minden érdeklődőt: fiatalt, egyetemi hallgatót, helyi közösségek képviselőit, fiatalokkal foglalkozó szakembereket, szervezeteket. Kiemelt célcsoportunkat képezik a 17-30 év közöttiek, különösen az első választók, illetve a közélet iránt elkötelezett, érdeklődő fiatalok. Célunk, hogy a konferencián minél több fiatal és velük foglalkozó szakember ismerkedhessen meg a projekttel, az Európai Parlament döntéshozóival, az ő szerepükkel és olyan párbeszédet tudjunk kezdeményezni, mely elmélyíti a fiatalok érdeklődését az Európai Unió intézményeivel és a döntéshozókkal szemben. 

A konferencián való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött.
A jelentkezéseket azok sorrendjében fogadjuk és igazoljuk vissza, a helyszín létszám kapacitásának figyelembe vételével. A maximális létszám elérése után a regisztrációt lezárjuk.

A konferencia időpontja: 2024. február 16. péntek 10:00-16:00

A konferencia helyszíne: Európai Unió Háza (1024 Budapest, Lövőház u. 35).

Regisztrációs határidő

2024. február 11.

Nap

:

Óra

:

Perc

:

Mp

Regisztrálok

A KONFERENCIA TERVEZETT PROGRAMJA:

9:30-10:00 Érkezés, regisztráció
10:00-10:30 Megnyitó és Youth4Vote projekt bemutatása

Kaszás András – Tudatos Ifjúságért Alapítvány elnöke
Lővei Andrea – Európai Parlament Magyarországi Kapcsolattartó Irodájának vezetője

10:30-11:00 Gondolatébresztő előadás

Fiatalok és az Európai Unió: a fiatalok politikai részvétele és választási magatartása
Előadó:
Szabó Andrea PhD

Intézetigazgató, Társadalomtudományi Kutatóközpont Politikatudományi Intézet
Kutatási területek: Politikai részvétel, politikai szocializáció, választói magatartás, társadalmi integrációs folyamatok

11:00-12:00 Kerekasztal beszélgetés

Hova tart Európa? Hova tartunk fiatalok?
Beszélgetőpartnerek: az Európai Parlament magyar képviselői: Cseh Katalin (Momentum), Gyöngyösi Márton (Jobbik – Konzervatívok), Ujhelyi István (Esély Közösség)
Moderátor: Inotai Edit

12:00-12:30 Szünet, kapcsolatépítés, interaktív tevékenységek
12:30-14:00 Workshopok

Módszerek, melyek a demokratikus értékeken alapuló részvételi eszközök
Választható:
1. Közéleti Vita: A média helye és szerepe a fiatalok politikai részvétele tükrében
Résztvevők: Tóth Jakab (Partizán Média); Martini Noémi (HVG); Kohán Mátyás (Mandiner)

2. VoxPop Vitajáték
Demokratikus Ifjúságért Alapítvány
Workshopot tartja: Pázmán Zsóka, Kiss-Korenyák Zsófia 

3. Szerveződj! Érdekvédelmi Társasjáték
Közélet Iskolája
Workshopot tartja: Tóth Eszter és társai

14:00-14:30 Ebéd, kapcsolatépítés, interaktív tevékenységek
14:30-16:00 Lehetőségek tárháza - szervezeti börze

Innen és túl: Lehetőségek fiataloknak az Európai Unióban és itthon

Akik biztosan velünk lesznek: 
Európai Parlament Magyarországi Kapcsolattartó Irodája
Európa Pont
Magyarországi Eurodesk Hálózat – Tempus Közalapítvány
HEAD – House of European Affairs and Diplomacy
ELSA Magyarország – The European Law Students’ Association

Tudatos Ifjúságért Program
Youth4Vote Nagyköveti Hálózat

Kérdésed van?

1 + 3 =


A Youth4Vote projekt egy 10 hónapos projekt, amelynek célja a fiatalok aktív részvételének és szerepvállalásának fejlesztése a 2024-es Európai választásokhoz kapcsolódóan.

A program megvalósítója a Tudatos Ifjúságért Alapítvány. A projekt az Európai Unió társfinanszírozásában valósul meg.

Legyél Youth4Vote Nagykövet!

Legyél Youth4Vote Nagykövet!

Unod már, hogy nem történik semmi a lakóhelyeden? 

Szívesen rendeznél különféle programokat a fiataloknak? 

Kipróbálnád milyen egy országos projektben helyi közösségekkel foglalkozni?

Hiszel az európai értékekben és kampányolnál az Európai Parlamenti választásokon való nagyobb részvétel érdekében?

Jelentkezz Youth4Vote Nagykövetnek a Tudatos Ifjúságért Alapítvány projektjébe!

A Tudatos Ifjúságért Alapítvány (TIA) küldetésének tekinti a fiatalok közösségben való fejlesztését és annak elősegítését, hogy egy közélet iránt érdeklődő, aktív generáció váljék belőlük. Ennek érdekében olyan programokat kínál, melyek során a társadalmi sokszínűség, az európai értékek és a közösség szerepe kiemelkedő.

A Youth4Vote projekt egy 10 hónapon keresztül tartó kezdeményezés, melynek célja, hogy felhívja a figyelmet a demokratikus értékekre és a civil részvétel fontosságára a 2024-es Európai választásokhoz kapcsolódóan. A civil társadalom fiatal szereplőit interaktív részvételi tevékenységek és kampányok révén vonjuk be a több hónapot átívelő projektbe, annak érdekében, hogy a 18-24 évesek, kiemelten az első szavazók nagyobb arányban vegyenek részt az EU 2024-es választáson. A projekt végén a fiatalok választási részvételén túl azt szeretnénk látni, hogy aktívan részt vesznek közösségeikben, és megértik az Európai Unió értékeit, mint például a demokrácia, a részvétel, a sokszínűség, az inklúzió és az elkötelezettség.

Jelen felhívás keretében YOUTH4VOTE projektünk megyei nagyköveteit keressük!

A Youth4Vote nagyköveti hálózat létrehozásával kívánunk helyi szinten jelen lenni a fiatalok közösségeinek életében, hozzájárulni a fiatalok igényein alapuló valós részvételi lehetőségek megteremtéséhez, az alulról építkező közéleti aktivizmus kiépítéséhez. A nagykövetek segítségével biztosítjuk a Youth4Vote projekt keretében a közvetlen találkozási lehetőségeket a helyi fiataloknak, és ezáltal azt, hogy könnyebben megismerkedjenek a részvétel fontosságával, az aktív állampolgársághoz vezető út lépcsőfokaival és olyan tevékenységekbe tudjuk bevonni őket, mely során közösséghez való tartozásuk és európai tudatuk fejlődik és nagyobb eséllyel vesznek részt közéleti tevékenységekben.

A nagyköveti hálózatba 30 fiatalt várunk, megyénként 1-2 fő részvétele lehetséges.

A kiválasztott nagykövetek egy képzéssorozaton vesznek részt, mely során elsajátítják azokat a készségeket és kompetenciákat, melyek nagyköveti tevékenységük során nélkülözhetetlenek lesznek.

1. Képzés

1. Képzés

2023. november 30-december 1.

Ismerkedés, csapatépítés

Közösségfejlesztés alapjai

Csoportdinamika, vezetési ismeretek

2. Képzés

2. Képzés

2024. január 25-26.

Közéleti aktivizmus

Kampányszervezés

Európai Unió

3. Képzés

3. Képzés

2024. február 8-11.

Programszervezés, és -tervezés

Facilitálás és moderálás

Fiatalok aktív részvétele, önkéntesség, bevonás

A kiválasztott Nagyköveteknek a képzési program min. 80%-án részt kell venni. A képzési alkalmak során a szállás, ellátás és programköltségeit fedezzük, az utazási költségeket támogatjuk. A kiválasztott nagyköveteknek a képzéseken való részvétel ingyenes!

A Nagykövetek feladatai:

  • a Youth4Vote kezdeményezés megyei szintű képviselete;
  • a Youth4Vote helyi események és rendezvények szervezése és lebonyolítása fiatalok számára 2024 február és május között (összesen 2);
  • részvétel a Youth4Vote helyi kampánynapok szervezésében és lebonyolításában;
  • aktív kommunikáció a TIA és a Youth4Vote projekt munkatársaival;
  • részvétel képzéseken, találkozókon a projekt keretein belül.

 

Jelentkezz, ha: 

  • elmúltál 18 éves, de még nem töltötted be a 35-at;
  • szívesen szervezel programokat helyi szinten fiataloknak/kortársaidnak;
  • elkötelezett vagy az ifjúságot érintő ügyek iránt és érdekel a fiatalok aktív állampolgári nevelése, részvétele;
  • hiszel az Európai Unió értékeiben és szívesen képviseled azokat fiatalok közösségeiben;
  • szeretnél részt venni a Youth4Vote projekt tevékenységében és elérni, hogy minél több fiatal érdeklődjön a 2024-es Európai Parlamenti választásokon való részvétel iránt;
  • szeretnél aktív részese lenni a TIA közösségének. 

Amit ajánlunk:

  • lendületes, fiatalos, vagány projektben való részvétel;
  • szakmai segítségnyújtás a programok szervezésében és lebonyolításában;
  • aktív és egymást támogató közösség;
  • fejlődési lehetőség, helyi közösségi programok elindítása;
  • releváns szakmai tapasztalat szerzése mind az ifjúsági szektor területén, mind rendezvényszervezés terén;
  • részvétel egy országos kampány és projekt megvalósításában;
  • a TIA más lehetőségeibe való bekapcsolódási lehetőség;
  • lehetőség gyakorlatként való leigazolásra.

JELENTKEZZ

az alábbi jelentkezési lap kitöltésével

2023. november 24-ig!

Játékpedagógia a közösségfejlesztés szolgálatában

Játékpedagógia a közösségfejlesztés szolgálatában

Játékpedagógia a közösségfejlesztés szolgálatában

Résztvevők jelentkezését várjuk

3+1 napos gyakorlatorientált kortárssegítő képzéssorozatunk célja, a résztvevők körében játékpedagógia alapjainak és eszközeinek megismerése, a játékok, mint fejlesztő eszközök használati lehetőségeinek felmérése, valamint társasjáték-pedagógia alapjainak elsajátítása és ezek közösségfejlesztési céllal való alkalmazása. A képzés végén a tanultakat a gyakorlatban is kipróbálják a résztvevők egy-egy játékklub lebonyolítása során. 

A képzéssorozat célja, hogy olyan tudást és tapasztalatot tudjunk átadni, melynek használatával a fiatalokkal foglalkozó szakemberek, pedagógusok, ifjúságsegítők és fiatal kortárssegítők a játékpedagógiai eszközöket és módszertant alkalmazva képesek lesznek a fiatalokat megszólítani, bevonni, fejleszteni és közösségi lehetőségeket biztosítani számukra. 

2023. október 7. szombat
10:00-16:00

Játékpedagógia, mint közösségfejlesztési módszer

2023. november 11. szombat
10:00-16:00

Közösségszervezés és fejlesztés alapjai, eszközei, lépései

2023. november 25. szombat 10:00-16:00

Játékvezetés, játékmesterkedés, célzott játékválasztás

+1 Általad választott időpontban

Játékpedagógia közösségfejlesztési alkalmazása a gyakorlatban

A képzések Budapesten, egy belvárosi helyszínen valósulnak meg – a pontos helyszíni információt a kiválasztott résztvevőknek küldjük el.
Vidéki résztvevők számára az utazási költségeket megtérítjük, amennyiben utazásukhoz távolsági buszjáratot vagy vonatot használnak.

A képzéseken való részvétel ingyenes. A képzési alkalmakon kávét és harapnivalót biztosítunk, az ebédről a résztvevőknek maguknak kell gondoskodniuk.


A PROJEKTRŐL

A projekt elsődleges célja a – játékok mint eszköz segítségével – a közösségépítés és formálás a 15-30 éves korosztályban. A projekt keretében játék klubokat és játékfejlesztő eseményeket szervezünk a fenti korosztály számára, mely során játékokat használunk közösségfejlesztési eszközöknek, miközben különféle társadalmi kérdéseket dolgozunk fel (emberi jogok, aktív részvétel, demokrácia, fenntartható fejlődés stb.) és/vagy a résztvevők kompetenciáit fejlesztjük a célzottan kiválasztott játékok segítségével (kiemelten együttműködés, kommunikáció és csoport előtti beszéd, döntéshozatal és stratégiai gondolkodás, problémamegoldás, konfliktuskezeés stb.). A játékokon keresztül célunk hidat képezni és így párbeszédet kezdeményezni a fiatalok között, akik ebben a formában nyitottabbá válnak a véleményük megjelenítésére és kifejezésére. 

A KÉPZŐK

Szalai Zita
Ifjúsági képző, közösségfejlesztő

2015 óta a Tudatos Ifjúsággal Alapítvány szakmai vezetője, de már előtte is fiatalokkal, közösségfejlesztéssel foglalkozott. Ifjúsági szakemberként és képzőként sok sikeres projekt fűződik a nevéhez; kiemelten szervezetfejlesztéssel, játék általi neveléssel és közösségszervezéssel foglalkozik. Elhivatott játékfejlesztő; munkássága során az Alapítványnál fiatalokkal közösen több játék fejlesztésében vett részt. Hitvallása, hogy a játék a legjobb tanulási módszer, az élmény általi tanulás és a játékpedagógiai módszerek és eszközök alkalmazása így minden tevékenységének központi elemét képezi.

Lencse Máté
Pedagógus, játékfejlesztő

2013-ban ismerkedett meg a modern társasjátékok világával, azóta foglalkozik társasjáték-pedagógiával is, elsősorban az általa vezetett Toldi Tanodában. Számos publikáció, előadás, workshop, egyetemi óra, és több akkreditált képzés kidolgozása fűződik a nevéhez a társasjátékok pedagógiai célú felhasználása kapcsán. 2016-ban jelent meg első saját tervezésű társasjátéka a Gémklubnál, 2018 óta a Pagony állandó szerzője, több mint 10 megjelenéssel. Mindezek mellett folyamatosan dolgozik cégekkel (pl. KLM, DM), civil szervezetekkel (pl. Hősök Tere, DIA), de egyetemi projekteket (pl. MOME) is támogat játékfejlesztésben.

 

Jelentkezz most!

A képzésre azok jelentkezését várjuk, akik a 13-30 éves korosztállyal dolgoznak, és szívesen fejlesztenék eszköztárukat. 

A jelentkezéseket az alábbi űrlap kitöltésével 2023. október 5-ig várjuk.

A képzéseken maximum 20 fő tud részt venni, a jelentkezések elfogadása érkezési sorrendben történik. A képzéseken való részvétel feltétele, hogy mind a 3 alkalommal meg tudsz jelenni, és a megszerzett tudásodat egy gyakorlati alkalommal is kamatoztatod, illetve megtapasztalod milyen a játékpedagógia közösségfejlesztési célú alkalmazása. 

A képzéssorozat megvalósítására a „Game Cave – Társasjáték Klubok” című projekt keretében,
az Európai Szolidaritási Testület támogatásával kerül sor.

Részt vettünk a Ruralship: Youth Power ifjúsági cserén!

Részt vettünk a Ruralship: Youth Power ifjúsági cserén!

Részt vettünk a Ruralship: Youth Power ifjúsági cserén Spanyolországban

RÉSZTVEVŐ

ORSZÁG

NAP

ÉLMÉNY

A Ruralship: Youth power ifjúsági csere 2023. július 23-29. között valósult meg Moraira-Teuladaban, Spanyolországban. A programon 5 ország fiataljai vettek részt azzal a céllal, hogy részesei legyenek egy interkulturális tanulási élménynek, mely során játékos úton ismerkedhetnek meg a fiatalok mentális egészségéhez kapcsolódó kérdésekkel.

Ennek részeként olyan programokat tartottak egymásnak a résztvevők, mely során kipróbálhattak módszereket saját jóllétük biztosítására, megoszthatták egymással saját tapasztalataikat és elképzeléseiket, illetve különféle művészeti ágakon és sporton keresztül át gondolhatták végig azt, hogy mit tehetnek saját és társaik mentális egészségéért. 

Az ifjúsági csere a fiatalok kulturális és társadalmi érzékenységgel kapcsolatos kompetenciáinak fejlesztésére összpontosított, kiemelten olyan tevékenységekre, ahol mentális jóllétükre tudnak koncentrálni. A projekt célja az volt, hogy elősegítse fiatalok mentális egészségének és jóllétének erősödését azáltal, hogy fejleszti a fiatalok kompetenciáit, és erősíti közösségi aktivitásukat. Ezáltal aktív állampolgárokká válhatnak és olyan készségeket és értékeket szereztek meg, mint a sokszínűség tisztelete, a tolerancia és a multikulturalizmus. A tanulási folyamat alapjait a kreativitás, aktív részvétel és a mélyebb kulturális megismerés jelentette. A csere alatt a résztvevők olyan fontos készségeket fejlesztettek, mint az önismeret és önbizalom, szociális készségek, csoport előtti beszéd, együttműködés vagy tanulás tanulása. Mindezt játékos elemeken keresztül. 

MIT ADOTT NEKÜNK EZ AZ IFJÚSÁGI CSERE? 

-a magyar csapat tagjainak beszámolója-

„Őszintén nagyon sokszor nekiültem ezt megírni de azt a sok mindent amit kaptam lehetetlen lenne mind leírni, szóval próbálok minél többet átadni belőle. Számomra ez volt életem második Erasmus+ programja, és az első, ami Magyarországon volt megszervezve a TIA által hatalmas hatással volt rám. Ezért is mindenképpen része szerettem volna lennei a magyar csapatnak a spanyolországi utazáson.

A magyar csapat hihetetlen gyorsan kovácsolódott össze és már a repülőn Spanyolországba olyanok voltunk, mint egy kis család és ez persze nagyban Zitának (csoportvezető) is köszönhető volt,  illetve annak, hogy a csapat csodálatos és karakteres emberekből állt, és már az elején egy komfortos és otthonos légkört alakítottunk ki magunk köré. Így sokkal könnyebb volt más nemzetek felé nyitni, és új embereket megismerni, és a hét felére a nemzetközi csapat is összekovácsolódott. Az első Erasmus+ program pozitív tapasztalatai után sokkal nyitottabban indultam neki ennek a programnak, ezért hamarabb kezdeményeztem beszélgetést másokkal, így belátást nyerve más nemzetek szokásaiba és életfelfogásába. Minden nap tudtam tanulni valamit másoktól, és fejlődtem, és szerintem ez az Erasmus+ lényege, hogy képesek vagyunk fejlődni, tanulnia és új barátságokat/kapcsolatokat kialakítani napról napra, ahol nem számít ki milyen nemzetiségű, honnan jött vagy hány éves. Sokkal magabiztosabban beszéltem angolul ahogy telt az idő, hiszen mind figyelemmel fordultunk egymás felé, és nem számított, ki melyen szinten beszéli az angolt, csak az, hogy megértessük magunkat.

Helyileg egy gyönyörű tengerparti városban voltunk, és a programok teljes mértékben az igényeink szerint voltak alakítva. A szervezők társként tekintettek ránk így alakíthattuk a programot, és a szervezés minden részében  részt vehetünk. Nagyon sok hatás ért minket ezalatt az egy hét alatt, a nemzeti esték által megismertük egymás szokásait és hagyományait. Megmuttatuk egymás gasztronómiai sajátosságait és kulturális különlegességeit. Rengeteg lehetőségünk volt szabadon beszélgetni egymással bármiről, és ez volt az egyiket kedvenc részem, hiszen így ismertük meg egymást igazán. Esténként közösen buliztunk, reggelente és délután a tengerben fürödtünk. Nagyon jó hangulatban telt el az egész hét és nagyon sok emléket, barátot és élményt szerzetünk szerintem. Hálás vagyok, hogy része lehettem ennek a programnak és, hogy ennyit mindennel több lettem a program és az emberek által.”

(Juhász Réka, 18 éves)

„A spanyolországi ifjúsági csere életem egyik legmeghatározóbb élménye volt. Több ifjúsági cserén vettem már részt, mely mindegyik oly sok tapasztalatot, tudást adott, de ez az egy hét számomra olyan mértékű változást, fejlődést hozott, melyért nem is tudom kifejezni, mennyire hálás vagyok, mind a vezetőmnek, mind a magyar és az egész nemzetközi csapatnak. Megtanított megnyílnom, hogy igazán önmagam lehessek és, hogy bármi is történjen a barátaim mindig itt lesznek számomra. Nyelvi tudásomnak, kifejező készségemnek ez szintén egy nagy ugrás volt, hiszen végzős diákként, angol emelt érettségi előtt állva egy erős löketet adott, hogy igenis képes leszek rá, meg fogom tudni csinálni!

Ez volt életem első tengerparti élménye is, melybe konkrétan szerelmes lettem. Az utazás reggelén is utolsóként álltam a vízben, beszívva még utoljára azt a csodálatos illatot, érzést, remélve, hogy sosem fog elmúlni az a pillanat. Máig boldogsággal tölt el, ha visszagondolok a hetünkre, és a családom is rajtakap időnként, ahogyan a képeket, videókat visszanézve, fülig érő mosollyal csak ülök, olyan érzéssel, mintha ott lennék, hiszen azokat az illatokat, érzéseket az ember nem tudja elfelejteni.

Az ifjúsági csere röviden összefoglalva: egy nagyszerű lehetőség, nagyszerű élményekkel, személyekkel. Emiatt igyekszem bátorítani minden ismerősömet, hogy vegyen részt egy ilyen programon, hiszen, mind ezek a tapasztalatok, élmények, személyek egy életre szólnak, és a szívünkben maradnak.”

(Bánki-Horváth Jázmin, 17 éves)

„Már nagyon vártam ezt az ifjúsági cserét, mivel már voltam egy ilyen Erasmus+ programon, ezért már volt nagyon sok pozitív emlékem az ifjúsági cserével kapcsolatban. Rádásul nekem ez volt az első olyan programom, ami külföldön zajlott. Ezen az ifjúsági cserén nagyon sok újat tanultam, mind más országok kultúrájáról mind pedig a nyelvhasználatról. Nagyon sok élményben volt részem, mint pl. a tengerpart, az esti séták a városban és külömböző játékok megismerése is, emellett új barátokat szereztem. Szerencsére az idő is kedvezett nekünk így nem volt annyira meleg. Néha még van, akivel tartom a kapcsolatot is a programról.” (Gyurcsák András, 18 éves)

„Nagyon sokat tanultam a Spanyolországban eltöltött hetem alatt. Nem mindennapi érzés volt olyan emberekkel találkozni, akik teljesen máshogy látják a világot, hiszen más kultúrákból, környezetből érkezünk. Ez elsőre megnehezítette számomra a többi résztvevővel való kapcsolódást, de hamarosan könnyűvé vált a beszélgetés. Nagyon jó volt, hogy csapatban kellett dolgoznunk, közösen gondolkoztunk a játékok során! Nagyon sokat fejlődött az angol nyelvtudásunk, a projektnek köszönhetően (ami végig angolul folyt), sokkal magabiztosabban szólalok meg angolul! Azt javasolnám mindenkinek, hogy próbáljon ki egy ifjúsági projektet, mert örök életre szóló emlékeket szerez itt minden résztvevő!” (Czövek Minna, 15 éves)

Rengeteg csodálatos új embert ismerhettem meg, akikkel öröm volt eltölteni egy hetet Spanyolországban, és akiktől rengeteget tanulhattam, mind a kultúrájukról, szokásaikról és természetesen az angol tudásom is rengeteget fejlődött. Ezáltal sokkal nagyobb önbizalommal tudok megszólalni, és akár kiállni beszélni több ember előtt is angolul.

(Jenei Jázmin, 17 éves)

„Emlékezetes hetet tölthettem Spanyolországban a Ruralship: Youth power ifjúsági csere  keretein belül. A témánk a fiatalok mentális egészsége volt, amely keretében nagyobb rálátást, valamint tudást kaphattam arról, hogyan tudom megőrizni – és elősegíteni helyi szinten a fiatalok mentális egészségének megőrzését. Az ifjúsági csereprogram során rendkívül sokat tanulhattam, az angol tudásomat a gyakorlatban tudtam kamatoztatni, továbbá mostmár van elég önbizalmam, hogy megtartsak egy prezentációt diáktársaim előtt. A tanulás mellett számos új embert ismerhettem meg, és azt gondolom, hogy életre szóló barátságokra tehettem szert. Ezúton is szeretném megköszönni a Tudatos Ifjúságért Alapítványnak azt, hogy lehetőséget biztosítottak a részvételre, és biztosították a szakmai megvalósulását a programnak.

(Lajer Sára, 13 éves)

Szeretnél te is hasonló élményekkel gazdagodni?

Kövess minket, hogy értesülhess aktuális lehetőségeinkről!

Vegyél részt a Jump’IN nemzetközi képzésen!

Vegyél részt a Jump’IN nemzetközi képzésen!

Résztvevőket keresünk a Jump'IN nemzetközi képzésre

smile Amennyiben megvalósítanál Erasmus+ projektet a jövőben, de még kezdő vagy ezen a téren és nem igazán tudod hogyan is fogj hozzá…

smile Amennyiben fejlesztenéd komptenciáid projektmenedzsment és megvalósítás terén…

smile Amennyiben szeretnél elmélyülni olyan technikákban és módszerekben, melyet ifjúsági munkásként a továbbiakban alkalmazni tudsz…

smile Amennyiben szeretnél nemzetközi környezetben fejlődni és új dolgokat kipróbálni és egy ifjúsági csereprogramot megvalósítani a jövőben….

AKKOR ez a programlehetőség biztosan neked szól!

 

év feletti ifjúsági munkások

résztvevő

magyar szakember

Egy nemzetközi képzési program újoncoknak!

A képzési tevékenység kifejezetten olyan szakembereket céloznak meg, akik Erasmus+ Programban akkreditált szervezetek képviselői, annak érdekében hogy lehetővé tegyék számukra a minőségi ifjúsági csere programok létrehozásának és lebonyolításának lehetőségét a 11 Európai Ifjúsági Célhoz kapcsolódva.

Ez a képzési program a nemzetközi ifjúsági programok keretében a projektmenedzsment ciklus felfedezésére és megértésére összpontosít. A fő cél az ifjúsági munkásoknak teret és eszközöket biztosítani az Erasmus+ ifjúsági projektek felfedezéséhez, valamint gyakorlati eszközökkel és módszerekkel felszerelni őket saját projektötleteik fejlesztéséhez, és előmozdítani  sikeres ifjúsági projektek megvalósítását minőségi partnerkapcsolatok útján az Erasmus+ Program keretein belül.

A program célja, hogy lehetővé tegye az ifjúsági munkások számára, hogy fejlesszék és megvalósítsák saját ifjúsági csere projekteiket, hogy képesek legyenek azokat a képzés után közösen megvalósítani.

CÉLOK:

  • Szélesebb körű megértése a projektciklusnak a nemzetközi ifjúsági munkában a minőségi projektmegvalósítás érdekében
  • Tudatosság növelése az Erasmus+ Fiatalok Lendületben Programról, különösen az ifjúsági csereprogramokról
  • Készségek és kompetenciák fejlesztése a nemzetközi tanulási célú projektmegvalósítás területén az ifjúsági munkások körében
  • Az Európai Ifjúsági Célok koncepciójának megértése és lehetőségek felfedezése a nemzetközi ifjúsági munka keretein belül 
  • A résztvevők felkészítése saját ifjúsági cserék létrehozására és lebonyolítására, mint projektmenedzserek, csoportvezetők és facilitátorok
  • Lehetőségek felfedezése és új partnerségek kialakítása ifjúsági csere projektek fejlesztéséhez

Ezzel a képzési programmal azt szeretnénk elérni, hogy az ifjúsági munkások kompetenciái és képességei fejlődjenek annak érdekében, hogy javítsuk munkájuk minőségét a projektmenedzsment területén. Szeretnénk növelni képességüket a projektciklus keretében való munkavégzésre, és elősegíteni a nemzetközi együttműködéseket a fiatalok mobilitási programjai keretében, lehetővé téve a résztvevőknek saját projektötleteik kidolgozását, valamint felhívni a figyelmet az Erasmus+ Program által kínált mobilitási tevékenységekre.

Várt HATÁS:
A résztvevők jobban fel vannak szerelve ifjúsági csere ötletek tervezésére és megvalósítására, ezáltal hozzájárulva az 11 Európai Ifjúsági Cél megvalósításához az Erasmus+ Program ifjúsági területén.

A képzési programban való részvétel után a résztvevők képesek lesznek saját projektek kidolgozására és magas minőségű ifjúsági munka szállítására.

MÓDSZEREK:
A képzés során a nemformális és informális tanulás módszereit fogjuk alkalmazni, mint például egyéni, páros és csoportmunka, kreatív műhelyek, színházi módszerek, szimulációs és helyzetjátékok, problémamegoldó és vita gyakorlatok, prezentációk és beszélgetések, beltéri és kültéri elemek.

A projekt során a Project HOWs eszközeit és anyagait fogjuk használni: https://projecthows.com/about-project.

A projekt Hollókőn kerül lebonyolításra mintegy 24 résztvevő szakemberrel
2023. október 15-22 között. 

utazási hozzájárulás

Szállás és étkezés a Kreatív Térben, Hollókőn

6 napon keresztül tartó izgalmas programok

Részvételi hozzájárulás 60 Euro 

Tudj meg többet a programról, helyszínről, résztvevőkről az alábbi angol nyelvű hivatalos felhívásból.
JELENTKEZZ legkésőbb 2023. szeptember 30-ig!
Küldj egy motivációs levelet, kiemelve azokat a szempontokat, melyek miatt érdekel ez a program, illetve azt, hogy milyen hatást vársz tőle az életedben.
A címbe ezt írd: Jump’IN jelentkezés_név
Bővebb információ: Szalai Zita, szakmai vezető – zita.szalai@tudatosifjusag.hu
A kiválasztást a jelentkező motivációja alapján végezzük, nemi, vallási, etikai hovatartozástól függetlenül. A kiválasztás során előnyt élveznek a vidéki térségekben tevékenykedő szakemberek, kiemelten Nógrád vármegye térségét, illetve azok, akik vállalják, hogy a jövőben a TIA keretein belül valósítanak meg programokat a témában.
A program megvalósulását az Európai Unió Erasmus+ Programja támogatja. 

Neked is van egy ötletedet? Te is szeretnél nálunk önkénteskedni? Te is szeretnél ilyen klassz dolgokat csinálni nálunk?

Írj nekünk!